még több.

Hatodik fejezet

Reggel amint kinyitottam a szemem azonnal vissza is csuktam, mert a napsütés, ami az ablakon át szűrődött be nagyon bántotta.
Inkább elfordultam az oldalamra és akkor szembe találtam magam Reeddel.
Visszaemlékeztem a tegnap éjjelre és minden eszembe jutott. Istenem, hogy lehettem ilyen idióta, hogy engedek az érzéseimnek. Hogy mehettem bele egyáltalán abba, hogy itt alszom.
Nagyon óvatosan kibújtam Reed mellől és a ruháim keresésére indultam.
Amint megtaláltam a felsőm bele is bújtam, de a rövid nadrágom nem lett meg így Reed alsónadrágját kaptam magamra.
Az ajtó felé vettem az irányt, de még utoljára visszapillantottam Reedre, aki édesen aludt hason félig ki takarózva így rálátást nyerhettem a tökéletes fenekére.
Pár másodperc múlva, amint magamhoz tértem azonnal elhagytam Reed szobáját.
Ahogy kiléptem a szobából, azt hittem meg úsztam a dolgot, de balszerencsémre Willel találtam magam szemben.
-Basszus Will! – kaptam a szívemhez. – A szívrohamot hozod rám.
-Akár csak te rám. – nézett meglepően. – Én éppen csak az öcsémhez igyekeztem, hogy beszéljek vele.
-Akkor azt hiszem, az este túl részeg voltam és azt hihettem, hogy ez az én szobám. – nevettem el magam kínosan, és tudtam, hogy ez a leghülyébb kifogás, de nem jutott más az eszembe.
-Aha biztosan, és Reed boxerét összekeverted a pizsama nadrágoddal. – mondta szinte nevetve.
-Jó oké nyertél. – adtam fel és feltartottam mindkét kezem, mint aki megadja magát. – De nem akarok róla beszélni. – azzal kikerültem és indultam vissza a szobámba.
-Ahogy akarod Mia. – mondta, de hallottam a hangján, hogy még mindig mosolyog.
-Will. – szóltam utána, amire ő egyből visszafordult. – Ha jót akarsz magadnak, inkább kopogj és úgy ébreszd fel Reedet, és ne menj be. Bár te tudod. – eszembe jutott, hogyha Will belép akkor Reed fenekével találja magát szembe.
Ahogy a szobám ajtajához értem nem néztem vissza, de hallottam ahogy Will dörömbölni kezdett Reed ajtaján, hogy ébredjen fel.
Bementem a szobámba viszont Abby még aludt, de úgy döntöttem, hogy felébresztem. Muszáj volt valakivel beszélnem a történtekről.
-Abby ébresztő. – súgtam a füléhez és elkezdtem óvatosan lökdösni.
-Hmm. – furcsa hangok jöttek tőle, de gondoltam, hogy ébredezik ezért folytattam a lökdösését.
-Abby beszélnünk kell.
-Miaaa. – húzta el a nevem és a takarót a fejére húzta. – Mennyi az idő?
-Délelőtt kilenc körül, miért?
-Én dél előtt nem kelek fel, szóval hagyj aludni. – mondta és közben engem elkapott a nevetés.
-De beszélnünk kell. – mondtam.
-Ah jó. Mi olyan hű, de fontos? – azzal durcásan lehúzta magáról a takarót majd felült és rám szegezte a tekintetét.
-Lefeküdtem Reeddel. – mondtam ki gyorsan, hiszen a sebtapaszt is hirtelen jó letépni.
-Igen ezt tegnap már mesélted. – hirtelen nem esett le, hogy nem tudja, hogy nem itt aludtam.
-Nem. Mármint úgy értem, hogy tegnap.
-Micsoda? – Abby szemei kikerekedtek. – Mégis mikor meg hogy? – valószínűleg leesett neki, amit kérdezett így mielőtt válaszolhattam volna feltartotta a kezét. – A mikor érdekel, a hogy az nem. – ezután jól elnevettük magunkat.
-Tegnap este te kidőltél és én pedig nem tudtam aludni. Meghallottam, ahogy Reed és Will beszélgetnek a folyosón és hallgatózni kezdtem, de persze amilyen béna vagyok még az sem ment. Aztán kirohantam hányni és őszinte leszek itt van egy kis kép kiesésem. Azt tudom, hogy Reeddel beszéltem valamit, de már nem igazán tudom, hogy mit. Aztán átmentem hozzá. És így kötöttem ki az ágyában meztelenül. De persze nem úszhattam meg amúgy, mert amikor most reggel jöttem át Willel találtammagam szembe pont Reed ajtajában. – mondtam el mindent egy szusszal és közben megfogtam a fejem.
-Jó Mia, de kérlek vegyél levegőt is. – simogatott meg Abby.
-Annyira, de annyira hülye vagyon Abby! Hogy feküdhettem le vele? Miért ittam annyi? – már a sírás szélén voltam, de nem jött ki egy könnycsepp sem.
-Tudod, hogy semmit sem lehet az alkoholra fogni. – és igen, tudtam, hogy igaza van. – Megbántad?
Igazából még magam sem tudom, hogy mit éreztem. Nagyon összevoltam zavarodva.
-Nem tudom. – mondtam őszintén.
-Szereted még mindig ugye?
-Attól félek. – mondtam szomorúan.
-Jaj csajszi. Itt vagyok neked tudod jól és mindenben támogatlak száz százalékosan. – ölelt magához, amit én viszonoztam.
-Jó, mindegy. Eleget beszéltünk rólam. – bontakoztam ki az öleléséből. – Mit szeretnél ma csinálni?
-Aludni. – vágta rá azonnal és ismét nevetésben törünk ki.
-Jó, akkor aludj még én addig megyek lezuhanyzok.
-Hát igen tegnap este megizzasztottak. – bökte meg a vállam.
-Nagyon vicces vagy. – mondtam ironikusan, közben felálltam az ágyról és elindultam a fürdőbe.
Ahogy kiléptem a szobából ismét Willbe botlottam és megijedtem.
-Te a vesztemet akarod. – kaptam megint a szívemhez.
-Nyugi, csak jöttem szólni, hogy megyek Ethanért meg Lilyért. Most hívtak, hogy felkeltek aztán lassan indulhatok.
-Jól van, köszönöm, hogy szóltál.
-Mia, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de most akkor minden oké köztetek Reeddel? – tudtam, hogy nem rossz szándék vezérli, de valahogy éreztem ahogy megfeszül a testem és az idegesség szét árad bennem.
-Igazad van, tényleg semmi közöd hozzá. -azzal faképnél hagytam és bementem a fürdőbe.
Becsaptam magam mögött az ajtót és kulcsra zártam. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön.
Beálltam a zuhany alá, megengedtem a forró vizet és csak álltam a gondolataimmal.
Megéreztem anya hiányát. Tudta volna, hogy mit kell tennem Reeddel. Tanácsot adott volna, segített volna, és nagy valószínűséggel leszúrta volna Reedet amiért ilyen hülyeséget csinált. Védelmezett volna, ahogy mindvégig tette az életem során és erre csak most jöttem rá. Most, amikor már túl késő. Késő neki köszönetet mondani, hogy felnevelt a világra hozott, hogy védelmezett.
Ezek a gondolatok lettek rajtam úrrá. Anyát akartam, nem akartam ezt a fájdalmas érzést érezni, ezt a hatalmas űrt a lelkemben, a szorító érzést a mellkasomban.
Éreztem ahogyan a kezem és a lábaim remegni kezdenek. A lábamból minden erő elszállt és összerogytam. Egyedül voltam. Senki sem volt, aki segíthetne rajtam. Legalábbis tegnap este azt hittem, de amikor ez a roham kezdődött és Reed ott volt sikerült megnyugodnom és sikerült aludnom.
Reedet akarom, azt akarom, hogy megnyugodjak nyugtatók nélkül is.
Éreztem, ahogy levegőért kapok egyre jobban, de nem sikerül megtölteni a tüdőmet vele.
Hallottam, ahogy valaki kopog az ajtón, de megszólalni sem tudtam. Nem akartam egyedül lenni, nem akartam ez, de nem tudtam mit csinálni.
Az ajtó bezárva, a félelem érzése fogott el. Behunytam a szemem és próbáltam lenyugtatni magam, de nem sikerült, csak jobban remegtem és hosszú idő óta már a könnyeim is utat törtek maguknak.
Ekkor egy hatalmas dübbenést hallottam, de a szemem nem nyitottam ki. Nem sokra rá már két erős kéz ölelt magához.
-Hé Mia. Itt vagyok nyugodj meg. – hallottam meg Reed rekedtes mély hangját. – Mély levegő bébi. Beszív, bent tart egy, kettő és három majd kifúj. – azzal csináltam, amit mondott. – Ez az kicsi lány jól csinálod.
Éreztem, ahogy a testem kezd nyugalmi állapotba kerülni. Kezdett megszűnni a remegés és a levegő vételem is kezdett rendeződni.
Kinyitottam a szemem és ránéztem Reedre, aki a sötét szemeivel csak engem nézett.
-Vizes lett a ruhád. – mondtam szipogva.
Mivel Reed ahogy berontott és meglátott a zuhany alatt, azonnal megölelt úgy, ahogy volt, ruhában, cipőben.
-Leszarom a ruhát bébi. – adott egy puszit a homlokomra és még jó pár percig csak tartott az ölelésében.
Jó pár percet voltunk még így a zuhany alatt, ölelkezve. Közben a meleg víz zuhogott ránk és Reed csak tartott a vizes ruhájában.
-Jól vagyok, most már felkelhetünk. – törtem meg az ölelést.
-Biztos vagy benne? – kérdezte, amire én csak bólintottam.
Felkeltünk és akkor döbbentem rá, hogy meztelenül állok Reed előtt, ami persze nem is lett volna probléma mert már nem egyszer volt példa arra, hogy meztelenül lát, de akkor ott nagyon feszélyezve éreztem magam és egyből próbáltam magam takarni.
-Nem kell takargatnod magad. Gyönyörű vagy Mia! – mondta Reed mosolyogva és közben odanyújtotta a köntösömet.
Rá mosolyogtam, ami nem volt valami őszinte mosoly, inkább amolyan köszönöm, hogy segítettél.
-Hogy jöttél be? – érdeklődtem.
-Betörtem az ajtót. Aggódtam, hogy nem jön válasz így muszáj volt valamit tennem. – és akkor rá pillantottam az ajtóra, aminek a zárja szétvolt törve. – Hát igen kell majd egy zárcsere az biztos.
-Köszönöm. – hajtottam le a fejem és ültem le a kád szélére.
-Ezt nem kell meg köszönnöd. Bármikor, bármi van én itt vagyok neked. – közben elkezdte magáról levenni a vizes ruháit és az én szemem végig pásztázta a testét. – Nem volt elég a tegnap esti? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.
Észre sem vettem, ahogyan elidőztem rajta. Közben még az ajkamat is sikerült beharapnom, ami persze őt is felizgatta.
-Ne harapd be az ajkad, különben itt helyben az enyém leszel. – ahogy kimondta felnéztem és az éjsötét szemeiben nem láttam mást csak vágyakozást.
-És ki mondta, hogy nem ez a célom? -incselkedtem vele, míg ő oda jött megsimította az arcom és magához húzott, majd adott egy puszit a fejem tetejére.
-Most akármennyire is szeretném nem lehet.
-És miért nem? – toltam távolabb magamtól.
-Éppen most kapartalak össze a földről Mia. Nem vagy jól és nem mondod el, hogy mi zajlik benned, ami előbb utóbb az őrületbe fog kergetni. Ezért kérlek arra, hogy beszélj hozzám. – ült le mellém a fürdőkád szélére.
Éreztem, ahogy a remegés, idegesség újra szétárad a testemben. Örültem, hogy sikerült megnyugodnom erre tessék Reed és a hülye kérdései újra előhozzák belőlem.
-Nem akarok beszélni róla, csak többet ártana, mint használna. – indultam volna a szobámba, de Reed vissza rántott.
-Szeded a nyugtatót? – bólintottam, de nem néztem a szemébe. – Milyen gyakran? – csak megrántottam a vállam, nem akartam neki hazudni, de az igazat sem akartam, hogy megtudja. – Azt kérdeztem milyen gyakran? – szól erélyesebben.
-Nem tudom. – kiabáltam rá, de utána elcsuklott a hangom. – Ahogy rám jönnek ezek a rohamok beveszek egyet.
-Tegnap mennyit vettél be?
-Nem hanyagolhatnánk a témát? – nem akartam beszélni róla, Reeddel sem akartam már beszélni.
-Nem! Válaszolj a kérdésemre. – idegesnek tűnt, de én is ideges lettem már.
-Négyet vagy ötöt, nem tudom. – kirántottam a kezem a szorításából és hátat fordítottam neki. – Most jobb, hogy tudod a választ?
-Mia, ezt nem hiszem el. Ahelyett, hogy beszélnél hozzánk elmondanád, hogy mi zajlik benned inkább be nyugtatózod magad egy baromi erős nyugtatóval nem mellesleg. – már szinte kiabálva mondta, de a végén gyengéden hozzám ért és maga felé fordított. – Hát nem veszed észre, hogy mindenki aggódik érted és ezért nyaggatunk, hogy beszélj? Most is mondom, beszélj, üvölts, őrjöngj, sírj, ordíts, ami csak jól esik csak add ki magadból kérlek. – a tekintetében nem láttam mást csak szomorúságot. Végtelen szomorúságot.
-Hát nem érted Reed! – kiabáltam rá. – Szerinted hogyan magyarázod el bárkinek is, hogy mi a franc van veled? Csak szimplán azt érzed, hogy szétesel ahogy az egész világ is körülötted. És aha akar sem tud segíteni senki, mert még te sem tudod, hogy hogyan lehetne megállítani az egészet. Elindult egy lavina, amit nem lehet megállítani bármennyire is szeretném vagy szeretnéd. – éreztem a gombócot a torkomban, a könnyeket a szememben, de még mielőtt sírni kezdtem volna faképnél hagytam Reedet és elindultam a szobámba.
Ahogy kiléptem a fürdőből Will ismét szemben állt velem. A könnyekkel teli szemem miatt homályosan láttam, de ahogy felnéztem rá megláttam az aggódó tekintetét, majd a hátam mögé pillantott és meglátta Reedet. Nem szóltam semmit, ahogyan ő sem. Csak kikerültem és bementem a szobámba, míg fél szemmel láttam, hogy ő belép a fürdőszobába.
Abby még mindig nyugisan aludt, amikor bementem. Mielőtt felöltöztem volna az asztalomhoz léptem és bevettem egy nyugtatót. Nemakartam idegeskedni, nem akartam sírni és azt sem akartam, hogyha rám jön ismét egy roham akkor Reednek kelljen megnyugtatni. Nem volt szükségem se Reedre, sem senkire. Egyedül is megtudom oldani a problémáimat és meg is fogom.
A szekrényemhez lépve kiválasztottam egy fekete farmert és egy fekete hosszú ujjú bodyt, majd, amikor felöltöztem fel akartam kelteni Abbyt, de hallkan kopogtattak az ajtómon.
-Mit szeretnél? – ahogy ajtót nyitottam Willt pillantottam meg.
-Kimegyünk egy kicsit? beszélgetni? – biccentett a fejével a lépcső fele.
-Nincs kedvem beszélgetni, eleget beszélgettem már az öcséddel. – mondtam elég bunkó stílusban, amit egy kicsit megbántam, hiszen Will nem tehetett semmiről.
-Na gyere, menjünk. – fogta meg a vállam és óvatosan megadta a kezdő lökést.
Azzal elindultam a lépcső irányába, de előre engedtem Willt mivel nem tudtam, hogy merre is akar menni.
Kiléptünk a teraszra, majd leültünk a hintaágyra. Elég hűvös volt már az idő és Will egy plédet terített rám.
-Mikor mész Lilyékért? – kérdeztem.
-Körülbelül fél óra múlva. Nemrég hívtak, hogy még játszanak egy Just Dance-t aztán gondoltam, addig beszélgetünk egyet.
-Mit szeretnél tudni? -kérdeztem egy nagy sóhaj kíséretében.
-Mi van mostanság veled? Mesélj egy kicsit. – bökte meg a vállam.
-Reed kért meg, hogy beszélj velem? – emeltem rá a tekintetem.
-Nem kért meg semmire, csak aggódik érted. Elmesélte, hogy pánik rohamaid vannak és hogy nem beszéle ki magadból a dolgokat.
-Nem beszélem, mert nem akarom. Nincs miről tudnotok, minden oké jól leszek. – tudtam, hogy ez egy nagy hazugság, de nem akartam bevallani még magamnak sem az igazságot.
-Figyelj Mia. – na ezt a hegyi beszédet akartam elkerülni. De ha most végig hallgatom talán máskor már nem kell. – Senki sem fogja megérteni, amin most mész keresztül. Csak helyeselni és bólogatni fognak, mint azok a kis bólogató figurák. – itt egy kicsit felnevettem. – Azt fogják mondogatni, hogy igen te erős vagy, pedig közel sem tudják, hogy mi zajlik benned. Mennyire fáj neked belül, üresnek akarod magad érezni, nem akarsz érezni semmit és ezért inkább nem beszélsz, mert azt gondolod, ha beszélsz csak rosszabb lesz, de hidd el nekem, hogy nem lesz. Van kiút ebből és tudom, hogy nagyon nehéz a fényt meg keresni, ha magadat sem találod, de ha beszélsz, hamarabb kijutsz a sötétségből.
Aszta. Talán igaza lehet. De nem akartam beszélni. Nem mertem. Azzal, ha beszélek beismerem, hogy anya nincs többé, amit persze tudok, de akkor teljesen összetörnék ha ki is kéne mondanom és akkor mi lenne velem vagy Lilyvel. Lilynek szüksége van rám és nem hagyhattam magam szétcsúszni.
-Nos köszönöm Will, de majd, ha beszélgetni akarok akkor majd beszélek. De most nincs mit mondanom.
-Mia, itt vagyunk, meghallgatunk és nem vagy egyedül. Nincs az összes felelősség a nyakadban.
-Miért akkor kiében van Will elmondanád? – förmedem rá. – Azt sem tudom, hogy mi lesz velünk ezek után, hová megyünk, mit csinálunk?! Neked apád él és bent van a kórházban így egyszerűbb, de nekem apám szerintem azt sem tudja, hogy félárvák lettünk és ami azt illetti jobb is mivel nem szívesen költöznék hozzá és a kis családjához! Neked egyszerű dolgod van Will, de nekem rohadtul nincs! – felpattantam a hintaágyról és otthagytam.
Will utánam akart jönni, de a telefonja csörgése megállította, félfüllel hallottam, ahogy fogadja a hívást és így gyorsan felmentem a szobámba.