Epilógus

1.3K 32 0
                                    


Egy héttel később.
Az utolsó órámról csöngettek ki péntek délután.
Vártam, hogy eljöjjön a hétvége, elég nehéz visszarázkódni a sulis napokba.
Mindenki nagyon rendesen viselkedett velem. Eleinte szomorúan néztek és részvétet kívántak, de megmondtam, hogy erre nincs szükségem és azóta minden megy a megszokott kerékvágásban.
Ahogy kisétáltam a Abby és Reed jött velem szembe.
-Sziasztok! – köszöntem mosolyogva.
-Szia bébi. -köszönt Reed és adott egy gyors puszit.
A suliban senki sem nézett furcsán, hogy együtt vagyunk Reeddel. Néhány lány megvetően pillantott, de nem hibáztatom őket, hiszen enyém a suli legjobb pasija.
-Szia Mia. – köszönt Abby, majd megölelt. – Ó, de édesek vagytok, hát mindjárt hányok. -forgatta a szemét és nevetett.
-Mi a tervetek a délutánra? – kérdeztem. – Nem csinálunk valamit?
-Bocsi Mia, megígértem anyának, hogy elmegyek vele és bevásárolunk együtt. – mondta Abby
-Bocs bébi, de nekem sem jó, ma mert edzésem lesz. – mondta Reed.
-Jó, semmi gond akkor majd máskor. – mondtam kicsit letörten.
-Mennem is kell, az edző már vár. – mondta Reed, adott egy gyors puszit és el is rohant.
-Igen nekem is mennem kell, majd dumcsizunk puszi. – mondta Abby majd a levegőbe dobott egy puszit és ő is elsietett.
Nem értettem mi ez a sietség. Szomorú is voltam, mert azt hittem a mai napot együtt tölthetjük. A születésnapomra nem kértem semmit csak, hogy együtt legyek a családommal és a barátaimmal.
Úgy nézett ki, hogy mindenki vagy elfelejtkezett róla, vagy pedig akadt jobb dolga is.
Túl tettem magam rajta és elindultam haza.
De arra kaptam fel a fejem, hogy a lábaim teljesen más irányba visznek, nem pedig haza. Már a temető bejáratánál voltam. Tudtam miért jöttem, de magam sem tudom, hogy indulhattam el erre, amikor nem ez volt a célom. Valószínűleg a tudat alattim sokkal jobba ismer, mint gondoltam.
Letérdeltem anya sírja elé. A sírkő fehér márványból készült, belevésve anya neve, a születési és a halálozási dátuma és egy apróidézet.
Kicseréltem az elhervadt virágokat friss virágra. Majd csak ott ültem és néztem magam elé.
Akaratom ellenre kicsordultak a könnycseppek a szememből.
-Hiányzol anyu. – mondtam megtörten. – Tudom, hogy mindig velem vagy és biztosan most is tudod, hogy kijöttem és sírok, amit persze nem szeretnél, de hatalmas űrt hagytál magad után, amit biztosan senki sem fog pótolni. – fakadt ki belőlem. – A mai nap, ha itt lennél biztos palacsintával keltettél volna, ahogy az elmúlt tizenhét évben mindig. Biztos leharapnád Reed, Daniel és Will fejét amiért nem az volt az első dolguk, hogy felköszöntsenek. – mosolyodtam el. – Lilynek kora reggel is eszébe volt és nagy örömmel rohant oda hozzám, hogy átadja a szülinapi ajándékom, ami egy rajz volt. Képzeld te is rajta voltál, és mindenki a családból. – törölgettem le a könnyeimet, de megállás nélkül jöttek. – Azonnal kiraktam a szekrény ajtómra. Ott mindig láthatom, hogy mi így voltunk egy család. – elmosolyodtam és összeszedtem magam amennyire csak tudtam. – Köszönöm, hogy gondoskodtál rólunk. És köszönöm a levelet is. Tudd nagyon sokat jelent és a tanácsaid is hasznosak, amit persze próbálok megfogadni, többé kevésbé sikerül is, de jobban igyekszem majd. Szeretlek, anyu! – mondtam miközben felálltam. – Később még jövök, ígérem! – megpusziltam a kezem és rátettem a sírkőre. Anyának küldtem azt a puszit és remélem elért hozzá.
Ahogy elhagytam a temető területét megcsörrent a telefonom, Daniel hívott.
-Mia merre vagy? – kérdezte aggodalommal.
-Szia. Most megyek haza. Miért? baj van? – egyből elkezdett kattogni az agyam, hogy történt valami.
-Csak Reed mondta, hogy már lassan egy órája elindultál haza, én itthon vagyok, de még nem érkeztél meg és aggódtam. – mondta.
-Ne haragudj, csak még beugrottam a temetőbe. – mondtam. – Mikor beszéltél Reeddel?
-Úgy egy fél órája, éppen a tanárával volt megbeszélése.
-Érdekes, mert nekem azt mondta, hogy edzése lesz.
-Igen utána oda is ment. – vágta rá azonnal Daniel ideges hanggal. – Akkor gyere haza, várlak. Szia. – meg sem várta, hogy elköszönjek le is rakta a telefont.
Nagyon különösnek tartottam a viselkedését és nem csak neki, hanem Reednek is. Nekem azt mondta edzésen lesz míg Daniel mást állít. Abby is nagyon furcsán viselkedett, hiszen sosem szokott az anyukájával menni bevásárolni, sőt az anyukája sem szokott menni, hiszen mindent a házvezetőnő csinál nekik.
Egyre furcsább gondolatok jöttek, miközben hazafelé tartottam. Gyalog elég messze volt, de nem bántam. Szerettem kicsit egyedül lenni, bár most a gondolataim mindenfelé jártak.
Miért ilyen furcsák a többiek? Mit titkolnak?
Ahogy a házhoz értem, előkerestem a kulcsom a táka mélyéről. Nagy nehezem meg is találtam és bementem. Ledobtam a táskám, a dzsekim és a cipőm. A nappali felé vettem az irányt, amikor hirtelen nagy kiáltással álltam szemben.
-MEGLEPETÉS! – kiáltotta egyszerre mindenki.
A szívemhez kaptam a kezem az ijedségtől, de ahogy körülnéztem rájöttem, hogy ez egy meglepetés szülinapi buli.
Reed lépett oda hozzám.
-Boldog születésnapot bébi! – mondta nagy mosollyal, majd adott egy puszit az arcomra.
-Isten éltessen Mia! – lépett oda Daniel és átölelt.
-Boldog szülinapot hugi! – mondta Will is és összeborzolta a hajam.
-Ezt mégis hogyan? – teljesen levoltam döbbenve. – Hogy hoztátok össze?
-Nem volt egyszerű, de mindent megoldottunk. – mondta Reed.
-Annyira köszönöm nektek, de nem lett volna szükség erre. Elég ha együtt lett volna a család.
-Így együtt van, itt van mindenki, aki számít. mondta Daniel.
Körbe néztem és tényleg itt volt mindenki. Ember és Will haza jöttek az egyetemről csak a szülinapom miatt. Lily és Ethan hamarabb hazajöttek a suliból. Daniel ma nem ment be dolgozni csak, hogy Carol nénivel mindent megszervezzen. Abby és Reed végig titkolóztak előttem. És még jó páran az osztályból eljöttek, akikkel jó kapcsolatot ápolok. Csak anya hiányzott, de tudtam, hogy ő is itt van velünk és hogy ő is boldog, mert így lát minket.
-Igazad van. – mondtam mosolyogva. – Annyira köszönöm nektek! – mondtam és átöleltem mindenkit.
-Valld be. – szólalt meg Reed, mire én összeráncoltam a szemöldököm, mert nem tudtam, hogy miről beszélhet. – Azt hitted, hogy elfelejtettük, mi? – szinte nevetve kérdezte, mire én a hasába boxoltam. Összerándult, de tudom, hogy nem fájt neki így csak viccelt.
Hálás voltam minden egyes együtt töltött percért. Ők voltak az én családom és tűzbe is mentem volna akár értük! Mind egytől egyig fontosak lettek nekem és ettől már csak többet fognak jelenteni.
Hiányzott anya. Egy olyan űrt hagyott maga után, amit senki sem pótolhat, de igaza van és nem élhetek félelemben, hogy mikor történik valami rossz dolog. Élnem kell az életem és tudom, hogy ezt ő végig fogja kísérni. Mindig itt lesz mellettem.
Daniel boldog volt, hogy itt maradtunk. Will a hugaiként tekintett ránk. Óvott minket akár csak az apja. Ethan nővéreként tekintett rám, Lilyre talán másképp, ahogy én látom köztük is ki fog alakulni később valami, de persze ehhez még gyerekek. Carol néni ránk is úgy tekintett akár az unokaöcseire, csak mi az unokahugai lettünk.
Szeretek itt élni és a világ össze kincséért nem adnám el a családomat.
Reed mindennél jobban szerettet és meg is becsült. Képes volt értem megváltozni és én is ő érte. Elmélyült a kapcsolatunk, sokkal közelebb álltunk egymáshoz, mint valaha bármikor. Ahogy ő mondta egyszer, sokkal több ő nekem, mint mostoha testvér. Reed a szerelmem, de úgy érzem, hogy ennél még több!

még több.Where stories live. Discover now