még több.

Hetedik fejezet

A szobámba érve ismét a nyugtatóért nyúltam, mert éreztem ahogy az idegesség szétárad a testemben. Tudtam, hogy nem megoldás, de semmi szükségem nem volt egy újabb rohamra így muszáj volt egyet bevennem, hogy a szervezetem nyugodtabb legyen.
-Mia, merre voltál? – szólalt meg mögöttem Abby.
-Csak Will-lel beszéltem pár szót. – azzal gyorsan bekaptam a gyógyszert és leültem Abby-vel szemben az ágyon. – Na mi a helyzet? Mit csináljunk ma? – érdeklődtem.
-Nekem most haza kell mennem, mert jönnek haza anyuék, de ha gondolod akkor este vissza jövök és elmegyünk bulizni. – Abby hirtelen megfogta a fejét. – Basszus ne haragudj, mármint, ha készen állsz elmehetünk, nem muszáj, ha kell akkor csak nézünk egy filmet vagy bármi. – elkezdte hadarni a mondani valóját, de annyira, hogy alig lehetett érteni, amit mondd így nevetésben törtem ki.
-Én benne vagyok. Rám fér egy kis kikapcsolódás. – mosolyogtam.
-Akkor hétre érted jövök, de ha úgy van mond és nem megyünk sehova. Vagy ha nem tartod jónak a bulit akkor haza jövünk vagy – nem hagytam, hogy tovább beszéljen, befogtam a száját és a szemébe néztem.
-Nyugi Abby mindent megértettem, szólok, ha valami gáz van. – ő erre csak bólintott egyet.
Pár perc után Abby összekapta magát és el is indult haza. Megbeszéltük, hogy este értem jön, de hívjam, ha bármi közbejönne.
Ahogy kikísértem Abbyt láttam, hogy Will kocsija fordul be a kocsibállóra.
Lily azonnal ki is pattant és odaszaladt hozzám, majd szorosan magához ölelt.
-Mia úgy hiányoztál. – szólalt meg.
-Te is nekem tücsök. De mondtam, hogy hívhatsz bármi van. Jól érezted magad?
-Igen, jó volt. Máskor is elmehetek? – nézett fel rám az ölelésből.
-Persze, ha szeretnél. Gyere menjünk be.
Will és Ethan jöttek utánunk. Lily a nappali felé vette az irányt, de éppen, amikor szóltam volna neki, hogy menjünk a szobámba, Will megszólalt, hogy szeretne mindenkivel beszélni a nappaliban. Így én is követtem Lilyt és leültem az egy fotelba.
-Reed gyere le kérlek, beszélni akarok veletek. – kiáltott fel Will az emeletre.
Reed pár perc után meg is jelent. Velem szemben ült le a kanapére, de előtte még megölelte Ethant és ugyan úgy Lilyt is.
-Mi a helyzet tücsök? Hogy érezted magad? – súgta oda Lilynek, ami egy kicsit megmelengette a szívem, örültem neki, hogy így törődik Lilyvel. Tudtam, hogy Lilynek is fontosok lettek a fiúk és még Daniel is.
Lily nem tudott válaszolni Reednek, mert Will egyből megszólalt, amint itt volt mindenki.
-Szóval, tudom, hogy ez a helyzet most mindenkinek nehéz, főleg a két lánynak. – kezdett bele, ami valljuk be nem igazán volt túl bíztató. – Tudnotok kell, hogy mi mindig itt leszünk nektek és hogy bármiben számíthattok ránk. Már a családunkhoz tartoztok! – szívmelengető lett volna, de engem inkább csak felidegesített, hogy itt is ezt kell hallgatnom.
-Lesz valami fontos mondani valód is? – kérdeztem bunkón.
-Én ezt is elég fontosnak tartom, de jólvan a lényegre térek. – felállt közben és a kandalló elé sétált, így mindenkire rálátott. – Ma felébresztik apát. – mindenki ledöbbent köztük én is. – Tudom, hogy úgy volt, hogy még altatásban tartják egy darabig, de elég stabil lettaz állapota így felhívott az orvos, hogy délután egy óra körül menjünk be.
-Akkor apa haza jön? – kérdezte Ethan nagy mosollyal az arcán.
-Nem még egyelőre nem jön haza, pár napot még biztos bent kell lennie, de már ébren lesz. – válaszolt Will.
-Végre, de jó! – ugrott fel örömében Ethan.
-A kérdésem az lenne, hogy ti be szeretnétek jönni apához?
Lilyre néztem, aki felállt és oda sétált hozzám majd az ölembe ült.
-Mit szeretnél? Mi legyen? – kérdeztem.
-Szeretnék bemenni Danielhez. Örülök, hogy ő jól van és hogy felfog ébredni. – mondta hallkan és kicsit szomorkásan.
-Rendben akkor bemegyünk. – érintettem a homlokomat az övéhez.
Felnéztem Willre és bólintottam egyet, azzal tudtára adva, hogy oké benne vagyunk.
-Készüljetek akkor el. Fél óra és indulunk. – mondta azzal Lily és Ethan fel is rohantak az emeletre.
Reed és Will összenéztek, de nem vártam meg míg valamelyikük megszólal inkább felpattantam és felmentem a szobámba.
Nem nagyon készülődtem, csak a hajamat fogtam össze, illetve tettem fel egy kis sminket, hogy ne nézzek ki ennyire nyúzottnak. Elővettem a fekete oldaltáskám beleraktam a telefonom a pénztárcám és a biztonság kedvéért a nyugtatót is, pedig tudtam, hogy már így is túlléptem az adagom. Nem segített más a nyugtatón és Reeden kívül semmi, viszont Reedet nem akartam közel engedni magamhoz, így is nagy hiba volt a tegnap éjszaka.
Kiléptem a szobából és átmentem Lilyhez, de nem találtam ott, így lementem a nappaliba és megpillantottam Ethannel.
-Készen vagytok? – kérdeztem.
-Igen. – szólalt meg Lily. – Csak annyi lenne, hogy segítesz felkötni a hajam? Tudod ebben mindig anya segített. – mondta szomorúan.
-Persze, hogy segítek. Gyere ide. – mosolyogtam rá.
Pár másodperc alatt fel is kötöttem a haját, amit ő egy hosszabb öleléssel köszönt meg.
Ezek még a könnyebb dolgok, de mi van, ha jön egy nehézség, amit anya másképp oldana meg. Ő sokkal többet tudna segíteni bármiben, mint én. Sőt biztos vagyok benne, hogy még a haját is szebben kötötte volna fel.
-Mia, hahó! – szólongatott Will, de én elmélyedtem a gondolataimban.
-Igen? Tessék? Figyelek, csak az előbb elbambultam. – emeltem rá a tekintetem.
-Mehetünk? Készen vagytok? – kérdezte.
-Igen persze, indulhatunk.
Mindenki elindult a kocsihoz. Én még felvettem a fekete Nike cipőm és a fekete dzsekim.
Mielőtt kiléptem volna az ajtón behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt, amit aztán a számon fújtam ki.
-Ugye tudod, hogyha nem akarsz jönni akkor nem muszáj? – szólalt meg mögöttem Reed és közben a kezét a dzsekim alá vezetve átölelte a derekam.
Hátra fordultam és eltoltam magamtól.
-Lily miatt muszáj mennem. – ennyit mondtam neki és elindultam az autó felé.
A negyven perces út most valahogy sokkal rövidebbnek tűnt. Azt vettem észre, hogy Will a kórház parkolójába hajt majd leállítja az autót.
-Készen álltok? – kérdezte közben hátra nézett.
A gyerekek kiabálták, hogy igen. Még Lily is alig várta, hogy lássa Danielt.
Reed is megszólalt, hogy csapjunk bele. Aztán Will rám szegezte a tekintetét, de én ahelyett, hogy mondtam volna bármit is kipattantam a kocsiból és elindultam a bejárat felé.
Nem telt bele egy percbe sem a többiek is így tettek és követtek.
Amint beléptünk a kórházba eszembe jutott minden emlék, ami akkor történt, amikor közölték anya halálát.
-Az édesanyja nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Mi mindent megtettünk, de a fejét olyan súlyos ütés érte, hogy nem tudtuk megmenteni. Ezen felül sok más sérülést is szenvedett, de a fejére mért sérülés végzetes volt. Többször is újra kellett élesztenünk, amit már a végén a szíve sem bírt. Nagyon sajnálom, és fogadják őszinte részvétem.
Újra és újra elhangoztak a fejemben Dr. Brown szavai.
Éreztem, hogy a testem remegni kezd és a lábamból megint elmegy az erő, de ekkor megéreztem Reed kezét a kezemen.
-Itt vagyok. – mondta.
Rá néztem és bólintottam. Nem akartam Lily előtt nyugtatót bevenni így maradt Reed.
Magam sem tudom miért volt rám ekkora hatással, de ha ő segíteni tudott a rohamokon akkor elviseltem.
Kikerültük a recepciót, hiszen a fiúk már tudták, hogy melyik szobában van az apjuk.
Amikor beléptünk a szobába, Dr. Smith már bent volt egy asszisztensével. Kezet fogott Will-lel, Reeddel és még Ethannel is. Felénk pedig biccentett egyet. amit én viszonoztam Lily pedig köszönt.
-Jó napot! – szólalt meg az orvos.
-Üdv Doktor úr. Hogy van az apánk? – kérdezte Will.
-Minden rendben. Sokat javult a helyzet. Illetve mivel ilyen gyorsan épül fel így most már idejét látom annak, hogy felébresszük a mesterséges kómából. – mondta. – Teljesen stabil az állapota és a csigojáján lévő repedés is össze forrt, így már nincs bénulás veszély sem.
-Akkor felébresztik? – kérdezte Reed, de közben a kezemet nem engedte el.
-Igen. Már kivettünk az infúziót és így már nem kapja az altatószert. Pár perc és magához fog térni. – mosolygott az orvos. – Viszont én rá néznék még pár betegre, azonnal hívjanak, amint felébredt.
-Rendben van. Nagyon hálásak vagyunk. – rázott vele újra kezet Will.
-Ez a munkám. – mosolygott az orvos, majd elhagyta a kórtermet.
Ethan és Lily leült Daniel lábához.
-Ülj le Mia. – mutatott Will az ágy melletti székre.
-Nem köszi jó így nekem. – szorítottam meg Reed kezét.
-Menj csak ülj le. – szólalt meg Reed.
Hallgattam rá, de a kezét nem engedtem így ő is jött velem. Ahogy leültem ő beállt a hátam mögé és a vállamra tette a két kezét. Will pedig nekidőlt a falnak. Így várakoztunk mind az öten. Csak ültünk és vártunk, hogy történjen már valami. Eltelt tíz perc, de semmi változás. Eltelt húsz perc, de még mindig semmi. Amikor már harminc perc telt el, akkor Will már nem bírt tovább várni.
-Megyek szólok az orvosnak, hogy semmi sem történik. – mondta aggódva.
-Ne Will! Várj! – kiáltott fel Lily. – Nézd! – mutatott Daniel kezére, ami elkezdett mozogni.
Aztán felvezettem a tekintettem az arcára és láttam, ahogy Daniel erősen pislogni kezd.
-Megyek szólok, hogy felébredt. – mondta Will nagy örömmel azzal ki is rohant a szobából.
-Apa! Apa! Itt vagyunk. – örvendezett Ethan.
-Csak óvatosan, hadd térjen rendesen magához. – mondta Reed.
-Hol vagyok? – kérdezte Daniel halk rekedtes hangon.
-Kórházban vagy apa. Minden rendben, mindjárt itt az orvos. – lépett közelebb Reed és megfogta Daniel kezét.
Ahogy kimondta ezt a mondatot, be is lépett az orvos nyomában Willel.
-Mr. Jacobs. – szólalt meg az orvos. – Dr. Smith vagyok a kezelőorvosa. Mondja, hogy érzi magát?
-Mint akin átment egy úthenger. – válaszolt Daniel.
-Igen azt elhiszem. Hosszú utat tett meg a felépülésig. – közben elővett egy kislámpát és a szemébe világított. – Viszont azt kell, hogy mondjam nagyon sokat gyógyult. Nincs még vége, de a nehezén már túl van.
-Mi történt? – kérdezte Daniel.
Will nagyvonalakban elmesélte, hogy mi történt. A Doktor Úr pedig elmesélte, hogy milyen sérüléseket szenvedett, és hogy milyen műtéteket hajtottak végre. Illetve még tájékoztatta Danielt, hogy mi vár rá ezután.
Pár perc után az orvos elhagyta a szobát és csak mi maradtunk. Danielnek kicsit fentebb kellett emelni a fejét így Will azonnal fentebb is emelte az ágy távirányítója segítségével.
-El sem tudom képzelni, hogy mit éltetek át gyerekek. – mondta szomorúan Daniel. – És az anyátok? Ő, hogy van?
Mindenki megdermedt. Az orvos nem mondta, hogy elmondhatjuk-e a hírt vagy sem. De ekkor a legkisebb, aki nem tudta, hogy baj lehet belőle megszólalt.
-Anyu meghalt. – mondta szipogva Lily.
Daniel lefagyott és csak bámult maga elé. A szeméből előjött a könnyáradat, nem bírtam nézni és az ablakhoz léptem inkább, Reed azonnal követett. Tudta, hogy ha rohamom lesz akkor csak ő segíthet így nem hagyott magamra.
-Menj apukádhoz. – mondtam.
-Neked szükséged van rám.
-Honnan veszed ezt Reed?
-Vagy én, vagy a nyugtató nem? – vállat rántottam. Igaza volt. – Na látod. Így veled maradok. Úgyis itt vagyunk a szobában. – hallottam, ahogy Will mindent elmesél, hogy mi történt anyával és hogy mi volt velünk az elmúlt héten.
Majd magához ölelt. És csak álltunk ott nem szólaltunk meg az agyam pedig kikapcsolt és enyhén meg is nyugodtam. Egyenletesen szívtam be Reed fűszeres illatát. A fejem a mellkasán pihent és úgy bámultam ki az ablakon.
-Mi lesz velünk? Velem és Mia-val? – hallottam meg Lily hangját és azonnal odamentem hozzá.
-Ezt még nem tudom. De mindenképp kifogunk valami találni ezt megígérem. – nyugtatta meg Lilyt Daniel.
-Menjünk. Hagyjuk Danielt pihenni. – szólaltam meg.
-Jó ötlet. Én itt maradok, Reed majd haza visz titeket. – szólalt meg Will.
-De én úgy örülök nektek. – mondta Daniel. – Mindenkinek. – itt egyenesen az én szemembe nézett, így tudtam, hogy rém gondol.
-Mi is örülünk, hogy jól vagy. – mondtam. – Viszont pihenned kell.
-Megyünk is, de holnap jövünk. – mondta Reed és odalépett az apjához, majd megölelte. Ekkor láttam először, hogy megöleli.
-Mindannyian gyertek. – emelte fel a mutató ujját Daniel, majd mosolygott egyet, de a szemében látható volt a szomorúság.
-Örülök, hogy felébredtél Daniel. Gyere haza minél hamarabb. – ugrott az ölébe Lily és megölelte szorosan, amire Daniel egy kicsit elhúzta a száját a fájdalomtól.
-Csak óvatosan Lily. – kaptam le Lily Daniel öléből.
-Semmi baj. Jól vagyok. – mosolygott Daniel. – Mindenképpen igyekszem haza.
-Szia apa. Szeretlek! – mondta Ethan majd ő is megölelte, viszont ő már óvatosabban, mint Lily.
Ahogy haladtunk a kijárat felé éreztem, ahogy egy súly lekerült a vállamról. Kezdtem meg könnyebbülni.
Beszálltunk a kocsiba. Lily és Ethan hátra ült míg Reed a volán mögé én pedig mellé.
Hazafele vezető úton senki sem szólt egy szót sem, még is ugyan olyan gyorsan eltelt akár az oda út. Amint Reed leparkolt a ház elé Lilyék azonnal ki is pattantak és beszaladtak a házba. Éppen szálltam volna ki a kocsiból, de Reed visszatartott.
-Mi a terved estére? – kérdezte.
-Bulizni megyek. – mondtam egyszerűen.
-Ki ne találd ezt a hülyeséget! – förmedt rám.
-Pedig már le van beszélve. Egyéb mondanivaló?
-Van. Nem mész sehova! – parancsolt rám.
-Nem mondod meg nekem, hogy mikor, kivel mit csináljak! – álltam a tekintetét.
Nem tudom, hogy jön ő ahhoz, hogy megmondja mikor, kivel, hova mehetek.
-Nagyon is meg mondom! Mia ne legyél hülye! Pánikrohamod szokott lenni és ha ott jön rád?! Gondolj magadra.
-Éppen ez az, hogy gondolok Reed. Nem lesz baj és Abby is ott lesz velem.
-Akkor sem engedlek el, ha kell akkor bezárlak a szobádba, de ma biztos nem fogsz buliba menni.
-Akkor hajrá. – veregettem vállon. – Nem vagy te nekem senki Reed. Inkább vigyázz majd a gyerekekre, társas játékozzatok vagy mit tudom én.
-Szóval míg te valahol pánikrohamot kapsz vagy éppen mással hemperegsz én játszam a bébicsőszt?
-Pontosan. – mosolyogtam el. Annyira mérges voltam, hogy próbál engem szabályozni.
-Mia most halt meg az anyád! – kiabált rám.
Lefagyott a mosoly az arcomról és a tekintetemmel megtudtam volna ölni.
-Ez övön aluli volt Reed! Még tőled is baromi szemét húzás!
Azzal kipattantam a kocsiból és bementem a házba.
Felmentem az emeletre és még mielőtt jött volna a kiborulás, hogy igaza van Reednek bevettem egy nyugtatót.
Tudtam nagyon jól, hogy igaza van. De tegnap este olyan jól sikerült elfelejtenem minden gondot a vodka hatására, hogy ma sem szeretnék gondterhelt lenni.
Elhatároztam, hogy jól fogom magam érezni még Reed nyamvadt beszólása után is.