még több.

Huszonkilencedik fejezet

Lily mellé lépett az őr és oda tartotta neki a Bibliát, majd rá kellett tennie a jobb kezét a balt pedig fel kellett emelnie.
-Esküszik, hogy az igazat, csak is az igazat fogja mondani? – kérdezte az őr.
Lily nem válaszolt csak bólintott, annyira meg volt szeppenve szegény, talán még egy kicsit félt is, de bíztatóan mosolyogtam rá, ami egy kicsi megnyugvást okozott neki.
-Szavakkal kérem! – mondta az őr.
-Igen. – jelentette ki Lily a reszkető, vékony hangjával.
Mr. Ross felállt és Lily elé sétált.
-Szervusz kicsi lány. – mosolygott rá. – Hogy vagy?
-Jól. – Lily szűkszavúan, de válaszolt.
-Mesélnél nekem arról, hogy milyen Mr. Jacobssal élni? – kérdezte az ügyvéd.
-Daniellel? – kérdezett vissza Lily, mire azügyvéd mosolyogva bólintott. – Nagyon szeretek itt élni. Nagyon jó Daniellel, Ethannel, Willel és Miaval. – mondta, majd egy kissé elszomorodott. – Csak egy kicsit hiányzik anya.
-És nem szeretnél édesapukáddal élni és a mostoha anyukáddal és a fél testvéreddel?
-Nem szeretnék innen elköltözni. Szeretem Danielt. Apa pedig amikor mérges mindig kiabál.
-Ez egy természetes dolog, ha egy szülő kiakad olykor a gyermekére, viszont apukád nagyon szeret titeket. Mivel anyukád már nincs itt, így apukátok mellett lenne a helyetek, te nem szeretnél vele lenni?
-Tiltakozom bírónő! – kiáltott fel Daniel ügyvédje. – A kérdést már feltette!
-Elnézést bírónő, - fordult hozzá Mr.Ross – de egy ilyen kicsi lány esetében többször is rá kell kérdeznünk a dolgokra, hiszen nem biztos, hogy tudja mérlegelni a helyzet súlyát. – magyarázta.
-Elutasítóm! Mr. Ross kérem folytassa! – mondta a bírónő.
-Köszönöm! – bólintott, majd Lily felé fordult. – Szóval Lilyan. Nem szeretnél újra Seattle-ben élni a volt iskoládba járni, a volt barátaiddal lenni és persze nem utolsó sorban apukáddal?
-Nem szeretnék apával lenni. És itt is vannak barátaim. A legjobb barátom Ethan és Olivia. De Billyékkel is nagyon jóba vagyok. – mesélte büszkén Lily.
-Nincs több kérdésem bírónő. – mondta apa ügyvédje.
Úgy látszik rá ébredt, hogy felesleges nyaggatnia hiszen Lily is pont ugyan úgy itt akar maradni, mint én.
-Mr. Todd, magának van esetleg kérdésem Lilyanhez? – kérdezte a bírónő Daniel ügyvédjét.
-Csak egy bírónő. – állt fel a székéből és Lilyhez lépett. – Szia Lily. – üdvözölte mosolyogva. – Csupán az a kérdésem, hogy biztos vagy a döntésben, miszerint Daniellel akarsz élni és nem pedig apukáddal? – kérdezte.
Lily határozottan bólintott. – Igen nagyon biztos vagyok benne. Szeretem apát, de már nagyon régen találkoztam vele, és a múltkor is nagyon mérges volt Miara csak mert nem mentünk vele valahova. Én nem akarok, hogy mérges legyen rám. Amikor Daniel mérges Miara akkor csak a szobájába küldi, de apa csak kiabált vele és én nagyon megijedtem. – mesélte Lily.
Összeszorult a szívem, ahogy hallottam. Nem is beszéltem vele erről az egész helyzetről, ami akkor történt. Biztosan nagyon megijedt és én teljesen lefelejtkeztem róla.
-Nincs több kérdésem bírónő. – fordult Mr. Todd a bírónőhöz, majd helyet foglalt Daniel mellett.
Lily leszállt a magasított pódiumról, majd vissza ült Ethan mellé és mellém. Megöleltem és oda súgtam neki, hogy nagyon ügyes volt.
-Akkor folytassuk tovább. Kérem Amelia jöjjön ide és tegye meg a vallomását. – mondta a bírónő majd egy maga mellé mutatott a pódiumra.
Mély levegőt vettem, amit remegve fújtam ki. Megszorítottam még Reed kezét és rá mosolyogtam. A gyomromba pillangók, a torkomba egy hatalmas gombóc. A kezem és a lábam remegett, de tudtam mit kell tennem. Itt akartam maradni és ezért küzdenem kellett.
Leültem majd oda lépett hozzám egy őr.
-Emelje fel a bal kezét, a jobb kezét pedig rakja a Bibliára. – utasított én pedig engedelmeskedtem. – Esküszik, hogy az igazat, csak is az igazat fogja mondani?
-Igen! – feleltem határozottan.
-Akkor át is adom a szót Mr. Watt ügyvédjének, Mr. Ross kérem kezdje el. – utasította a bíró.
Hát kezdődik...
Mr. Ross felállt és elém sétált.
-Köszönöm bírónő! – mondta, majd felém fordult. – Miss. Watt először is fogadják őszinterészvétemet az édesanyjuk iránt. Hogy éli meg ezt a szörnyű tragédiát?
-Köszönöm, meg vagyok. – jelentettem ki egyszerűen.
-Nem küzd szorongással, depresszióval, esetleg pánik betegséggel? – tette fel a kérdéseket, amitől még jobban megijedtem, hiszen nem tudhatott róla.
-Nem. Minden rendben, amennyire csak lehet. – hazudtam.
-Akkor nem maga ment el Jordan Keller terapeutához? – kérdezte.
Figyelmeztetett Daniel, hogy ízekre akarnak szedni, de nem gondoltam, hogy meg is figyeltetnek.
-De én voltam. Daniel ajánlotta, hogy amikor a fiúk elveszítették az anyjukat, nekik segített feldolgozni. És elmentem, beszélgettünk és ennyi.
-És miről beszélgettek, ha szabad tudni?
-Tiltakozom bírónő! – kiáltott fel Daniel ügyvédre, Mr. Todd. – Amelia nem köteles kiadni, hogy miről beszélt a terapeutával. Ez magán beszélgetés, és Mr. Kellert is köti a titoktartás.
-Helyt adok. – válaszolt a bírónő. – Kérem mással folytassa Mr. Ross.
-Elnézést bírónő, természetesen. – bólintott az ügyvéd. – Amelia akkor úgy teszem fel a kérdésem, hogy hogyan dolgozza fel az édesanyja elvesztését?
-Nagyon sokat segített Mr. Keller, illetve Daniel és a fiúk is sokat segítenek. Minden meg lehet velük beszélni és mindenben próbálnak segíteni.
-Jó élete van Mr. Jacobsékkal? – kérdezte, amire tudtam az egyértelmű választ.
-Ennél jobb nem is lehetne. – mosolyodtam el.
-Tudomásomra jutott, hogy az édesapjuk aminap meglátogatta Önöket. Először csak maga volt otthon, de amint megjelent Mr. Jacobs kidobta az apjukat, esélyt sem adott, hogy pár szót váltsanak Lilyannel, vagy esetleg magával – ahogyan elkezdte mesélni egyre dühösebb lettem a hazugságokat hallva.
-Ez nem így volt! – szóltam közbe kicsit több indulattal. – Elnézés bírónő, de ez hazugság! – fordultam felé.
-Mesélje el Amelia, hogy volt. – mondta a bíró.
-Apa tényleg nálunk járt. Viszont erőszakkal akart magával vinni, és amikor nem engedelmeskedtem szokásosan erőszakoskodni kezdett. Ellökött a lépcsőn és én bevágtam a fejem.
-Van erre valami bizonyíték Amelia? – kérdezte Mr. Ross.
-Igen! Will, Reed, Ethan, Lily, Daniel, Ember! Mindenki, aki ott volt látta, hogy mi történt. És ha Will nem érkezik meg időben, nem is tudnom hova fajult volna el a dolog.
-Volt esetleg olyan szemtanú is, aki nem a család része?
-Igen, az orvos, aki ellátta a sebem. – jelentettem ki. – Nem akartam korházba menni, mert nem éreztem szükségét, de Daniel kihívta egy ismerősét, ki orvos. Ő látta el a fejemen a sérülést és – nem tudtam végig mondani, mert közbe szól az ügyvéd.
-Szóval azt akarja mondani, hogy ha az apja bármilyen sérülést is okozott volna Önnek Mr. Jacobs nem vitte kórházba, hanem inkább kihívta az ismerősét?
-Én nem akartam kórházba menni. Daniel és Reed erősködtek, de én nemet mondtam! – egyre jobban felbosszantott az ügyvéd, ahogyan vádaskodik.
-Egy felelősségteljes felnőtt férfinak, szülőnek az lett volna az első dolga, hogy kórházba vigye a gyermekét, már persze, ha bármilyen sérülés történt.
-Van még kérdése Mr. Ross? – kérdezte a bíró.
-Köszönöm bírónő! Nincs több kérdésem! – mondta, majd helyet foglalat apa mellett, aki elégedett mosollyal ült a helyén.
Kezdtem aggódni, mert túl nyugodtak voltak, mind a ketten. Mintha mér meg is nyerték volna ezt az ügyet.
-Mr. Todd maga jön. – mondta a bíró és intett az ügyvédnek, hogy mehet.
-Köszönöm! – állt fel az ügyvéd és odalépett hozzám. – Amelia, mióta is nem találkozott az édesapjával?
-Majdnem négy éve.
-Szóval majdnem négy évig nem látta azt az embert, aki most a felügyeletéért küzd?
-Igen.
-Akkor kimondható, hogy szinte nem is ismeri magát.
-Így van. Egyáltalán nem ismer engem. Eleinte amikor elváltak anyával még látogatott is minket, majd azok abba maradtak, így maradtak a telefonbeszélgetések, de azok sem voltak hosszabban öt percnél. – láttam, ahogy apa egyre idegesebb lesz, de nem hagytam abba a sározását. – Majd havi szinten telefonáltunk csak. Azt is csak egy hónapja tudtam meg, hogy van egy féltestvérünk és egy mostohaanyánk. Ezt is eltitkolta előlünk.
-Elváltak a szülők, de attól függetlenül ő is lehetett volna felelősségteljes édesapa és látogathatta volna a lányait. – mondta az ügyvéd, de ezt már a bírónőnek címezte. – Még az az egy kérdésem lenne, hogy Ön Amelia vissza akar költözni Seattle-be az édesapjához?
-Nem! Nincs semmi keresni valóm már ott, és apám mellett sincs helyem! Daniel Jacobs és a fiai az új családom, ahogy tudom, hogy szeretnek, törődnek velem és figyelnek rám. Itt akarok maradni Daniellel! – jelentettem ki határozottan.
-Nincs több kérdésem bírónő. – mondta majd vissza ült a helyére.
-Rendben. Akkor most meghallgatom a Mr. Watt-ot, majd Mr. Jacobsot.
Apa és Daniel vallomása hamarabb véget ért, mint az enyém és a Lilyé.
Apa hazugságokat hordott össze, hogy mellette van a helyünk, hiszen ő az egyetlen élő rokonunk. Megváltozott, amióta nem találkoztunk, és hogy fontosak vagyunk neki.
Én egy szavát se hittem el, tudtam, hogy úgy hazudik, mint a vízfolyás.
Daniel elmondta, hogy jobb lenne, ha itt maradnánk hiszen anya is ezt akarta volna. Átadott egy levelet a bírónőnek, amit még anya csatolt a végrendelethez.
Anya mindent leírt abban a levélben, hogy miért ne kerüljünk apához. A bírónő elvette a levelet, majd jobban át is elemezte.
-Rendben van. Akkor, ha nincs más akkor következzen most egy öt perces szünet, majd kihirdetem az ítéletet.
Mindenki ült tovább a helyén. Én úgy éreztem, hogy megfulladok ezért felálltam és a kijárat felé vettem az irányt.
Daniel és Will az ügyvéddel beszélt. Lily és Ethan pedig nem izgultak annyira, hiszen nem érezték ennek az egésznek a súlyát.
Túlvagyunk a vallomáson, de talán most jön a legnehezebb része az egésznek.
Ahogy kiértem a teremből éreztem a hűvös levegőt, ami beáramlik a tüdőmbe.
A derekamon megéreztem az ismerős érintést, ami azonnal közel húzott magához.
-Ne izgulj. – súgta a fülembe. – Minden rendben lesz. Nagyon jól csináltad. Nagyon jól ment az egész.
-Remélem igazad lesz. -fújtam ki a bent tartott levegőt és felé fordultam, hogy a karaji közzé bújjak.
-Hidd el, igazam lesz. – nyomott egy puszit a fejem tetejére.
-Ne nyugodjatok meg azért ennyire. – szólt a hátunk mögül egy gúnyos hang. – Minden áron meg fogom szerezni a felügyeleti jogot.
Ahogy hátra pillantottunk, megláttam apát. Az egész testemben végigszáguldott a düh.
Reed mögém állt én pedig keresztbe tett karral álltam előtte, nem mutatva egy csepp félelmet sem.
-Azt majd meglátjuk. – köptem oda neki a szavakat.
-Nagyon elszállt veled a ló Amelia! Én nem anyád vagyok, akivel úgy beszélhettél, mint valami játszótárssal. Nem engedem meg ezt a hangnemet! – tartotta fel a mutató ujját. – Amúgy is egy halott szavára nem túl sokat adnak. – húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Megmondtam, hogy anyát a szádra ne merészeld venni! – léptem hozzá közelebb. – És nem vagy te nekem senki, hogy meg mondd hogyan beszélhetek! Csak egy spermadonor vagy nem több! – néztem rá szúrós szemekkel. – El sem hiszem, hogy én még téged védtelek anya előtt. Őt hibáztattam azért, mert szétmentetek, pedig már tisztán látom, hogy ő csak a nagy John Watt áldozata volt nem több. – nem szólt egy szót sem, de nem is hagytam neki. – Tudod kezdem sajnálni a feleségedet és a fiadat, mi eltudtunk menekülni, de nekik kitudja, hogy van-e kiút ebből a szörnyűségből. Te egy szörnyen szar alak vagy és azt sem érdemled meg, hogy apának szólítsalak! – mondtam neki, majd faképnél hagytam.
A szemei villámokat szórtak, de ugyan olyan döbbent is volt. nem hitte, hogy szembe merek vele szállni.
-Ezt jól csináltad bébi! – lépett mellém Reed mosolyogva.
-Azt hittem ott helyben összesek, annyira remegett a lábam. – mondtam nevetve.
Ahogy a tárgyalóterem ajtaja elé értünk pont kivágódott, egy hajszál híján nem csapott arcon.
-Végre már, hogy itt vagytok! – lépett ki a teremből Will. – Gyertek, mert kezdünk.
Reedre pillantottam, aki megfogta a kezem és bólintott egyet, amolyan „minden rendben lesz" bólintással.
Beléptünk a terembe, mindenki a helyén ült már. Apa és az ügyvédje utánunk jöttek be. Apa még küldött felém egy rosszalló pillantást, de engem nem érdekelt, majd elfoglalták a helyüket.
-Álljanak fel! – mondta az őr, majd beviharzott a bírónő.
-Leülhetnek. – mondta.
A tenyerem izzadt, az egész testem remegett. Reed megfogta a kezem, ami kissé megnyugtatott, de amíg nem hallom a bírónő döntését addig nem tudok nyugodt lenni.
Daniel és az ügyvédje magabiztosan ültek. Will és Ember is fogták egymás kezét és leolvasható volt az arcukról, hogy ők is idegesek bár próbálták titkolni.
A másik kezemmel megfogtam Lily kezét, aki szintén izgult, hiszen nem akart apával elmenni innen. Nem érezte a súlyát, de tudta, hogy miről is van most szó.
-Az ítéletet meghoztam. – jelentette ki a bírónő. A szívem egyre jobban kezdett zakatolni, szinte már majd kiugrott a mellkasomból. – Kérem Mr. Jacobs és Mr. Watt álljanak fel.
Daniel és apa felállt majd a bírónő folytatta.
-Meghallgattam magukat is, igazság szerint az nem volt mérvadó. Amit itt figyelembe vettem az nem volt más, mint a végrendelet és a lányok nézőpontja. Lilyan és Amelia is egyenhangúan úgy nyilatkoztak, hogy maradni akarnak. A végrendelet sem szól másképp, mint hogy a felügyeleti jogot Daniel Jacobs kapa meg. Elgondolkodtató volt az ügy hiszen maga Mr. Watt az egyedüli vérszerinti hozzátartozó, ráadásul nagyon közeli, mint édesapa. Viszont, amint meg kapta a levelet, amit néha Patricia Watt írt azonnal tisztán láttam. Mivel alávan írva és bélyeg is van rajta így biztos vagyok benne, hogy nem hamisítvány. – émelygett a gyomrom és másra nem vágytam csak, hogy vége legyen ennek az egésznek. – A százszázalékos felügyeleti jogot egyértelmű döntés alapján – ahogy mondta a szavakat annál erősebben szorítottam Reed és Lily kezét is. A teremben síri csönd volt, mindenki arra várt, hogy mondja már ki. – Daniel Jacobs kapja, mint Lilyan Watt és Amelia Rose Watt kiskorú gyermekekre. – amint kimondta a kő leesett a szívemről, kifújtam a bent tartott levegőt és eltörölhetetlen vigyor ült ki az arcomra. – Fellebbezésnek nincs helye semmilyen formátumban. Ha Mr. Watt igényt tart a lányai láthatóságára Mr. Jacobssal legyen kedves megbeszélni. Az ügyet lezárom! – mondta, majd a fa kalapáccsal ütött egyet.
Legszívesebben ordítottam volna annyira boldog voltam. A rengeteg rossz után végre valami jó is várt ránk.
Magamhoz szorítottam Lilyt. Majd Reedhez fordultam és hosszasan megcsókoltam.
Ethan és Lily a háttérben fújoltak, de minket nem érdekelt. Majd ahogy eltávolodtunk egymástól láttam, hogy ő is ugyan olyan boldog, mint én vagyok.
Megöleltem Willt és Embert is, majd Danielhez fordultam.
-Köszönöm! – mondtam neki nagy mosollyal.
-Megmondtam, hogy itt maradtok, én betartom az ígéretem. – mondta ő is mosolyogva.
Megöleltem jó szorosan.
Tudtam, hogy a lehető legjobb dolgunk lesz nála és a legnagyobb biztonságban leszünk.
Mindenki oda jöttés csoportosan megöleltük egymást. A könnyem is kicsordult a boldogságtól.
Ők az új családom és ezt egy percig sem bánom. Nem hittem volna, ilyen rövid idő alatt megszeretem őket, de máshol már nem is akarnék lenni. Ettől jobb családot nem is kívánhatnék.