Tizenkettedik fejezet

1.3K 32 0
                                    

Ahogy Daniel szobája elé értem megálltam egy pillanatra. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról és pislogtam párat. Illetve vettem néhány nagy levegőt, majd mosollyal az arcomon léptem be.
-Mia. – szólt Daniel mosollyal az arcán, viszont amint jobban megnézett lefagyott a mosoly az arcáról. – Minden rendben? – kérdezte aggódva.
Mielőtt válaszolhattam volna belépett Reed. Az arca eléggé piros lett a pofon után. Kerülte a tekintetem és én is éppen, hogy csak rá pillantottam. Nagyon dühös voltam rá.
-Persze, minden a lehető legnagyobb rendben. – mondtam mosolyogva.
-Figyelj nem akartalak ezzel az egésszel letámadni, de el kellett mondanom, hogy gondolkodhass a dolgokon. – mondta.
-Nincs mit átgondolnia. – mondta dühösen Reed.
-Így igaz Daniel. Nincs mit átgondolnom. – helyeseltem.
-Ezt hogy érted? Mire jutottál?
-Azért mentem ki, mert beszélnem kellett Lilyvel is.
-Persze ez természetes. – bólintott Daniel.
-Ő szeretne maradni. És anya sem a semmiért írta ezt az egészet. – mondtam szomorúan.
-De? – kérdezte.
-Nincs semmijen de. – mondta közben nem néztem a szemébe magam sem tudom miért. – Ha nektek nem leszünk a teher, akkor nagyon szívesen maradnánk. – felemeltem a fejem és láttam, ahogy Daniel elmosolyodik. Fél szemmel láttam, Ahogy Reed felkapja a fejét és döbbenten bámul.
-Dehogy lesztek a teher. Nagyon örülök, hogy itt akartok maradni. Fel is hívom Warrent, ha elmentetek, hogy kezdjen el intézkedni ez ügyben. – mondta boldogan. – A fiúk majd kiugrottak tegnap a bőrükből, amikor elmondtam nekik ezt az egészet.
-Azt el tudom képzelni. – mondtam és közben Reedre néztem, aki sajnálkozóan pillantott rám.
-Lenne itt még valami, amit meg kell beszélnünk. – mondta.
-Mi lenne az?
-Ami azt illet, ez egy sokkal nehezebb téma. – a boldogság eltűnt Daniel arcáról és a szomorúság vette át a helyét. – Édesanyátoknak pénteken lesz a temetése.
Ahogy elkezdte mondani éreztem ahogy az idegesség kezd feltörni bennem. Elkezdődött a kezeim remegésével és éreztem, ahogy a levegő kiszökik a tüdőmből.
-Beszédet kéne mondanod rajta. – bökte ki végül.
-Mi... Micsoda? Hogy nekem? – reszkető hanggal beszéltem. – Biztos, hogy nem ez nem fog menni. Ki van zárva nekem ez nem, egyszerűen nem... - kezdtem el hadarni felpattantam a székről és az ablak felé hátráltam, de egy asztalnak ütközem.
A két kezemmel megtámaszkodtam az asztalon, majd az egyik kezemet a mellkasomra helyeztem és levegőért kapkodtam.
-Mia! Mia! Nézz rám! – hallottam meg Reed hangját majd a tenyerét az arcomon éreztem.
Rá pillantottam és egyből tudtam mit kell csinálnom. Beszív, bent tart, egy, kettő és három, majd kifúj.
Elismételtem ez legalább ötször mire normalizálódott a levegő vételem.
-Ez az ügyes kislány! – mondta, majd szorosan magához ölelt.
Ezt akartam elkerülni, hogy bárki más előtt rám jöjjön a pánik roham. De pont Daniel előtt kellett rám jönnie.
Reeddel pár percig még álltunk ott egymást ölelve, amikor úgy döntöttem, hogy megszakítom az ölelést.
-Jól vagy? – kérdezte a szemembe nézve.
-Jól eszek. – mondtam, majd adott egy puszit a homlokomra.
Ahogy elléptünk egymástól realizálódott bennünk, hogy Daniel végig nézte az egész jelentet.
Nem tudtam megszólalni és Reed sem tette. Álltunk egymást bámulva. Egyszer csak Daniel törte meg a csöndet.
-Mióta vannak ilyen pánik rohamaid? – kérdezte aggódva.
-Egy ideje. – mondtam.
-Amióta közölték vele a szörnyű hírt. – mondta Reed és én szúrós pillantást vettem rá.- Ne nézz így, tudni kell róla. – mondta.
-Milyen gyakoriak? – kérdezte Daniel.
-Nem tudom. – húztam fel a vállam. – Mikor, hogy jön rám.
-Nyugatót szed. – szólalt meg Reed, amit én ismét egy szúrós pillantással díjaztam ő pedig csak védekezően felemelte a két kezét.
-Milyen gyakran szeded? – Danielnek ma csak kérdései vannak, na meg persze sokkoló hírei.
-Nem tudom. – ismét csak vállat rántottam.
-Na de mégis? Körülbelül? Egy nap mennyit szoktál bevenni? – halmozott el Daniel a kérdésekkel.
-Az Isten szerelmére nem tudom. Mikor mennyit. Ma például kettőt vettem be majdnem egymásután, volt már hogy ötöt is bevettem vagy akár hetet, de volt hogy elég volt csak egy is. – fakad ki belőlem és persze utána egyből meg is bántam.
-Hetet? – nézett rám Reed, amire én nagyon elszégyeltem magam és csak lesütött szemmel bólintottam. – Mia bassza meg! Az egészségeddel játszol! – fakadt ki.
-Vigyázz a szádra Reed! – parancsolt rá Daniel.
-Tudom, de másképp nem tudtam megnyugodni. Nem akartam, hogy Lily ilyen állapotban lásson. Másképp nem kaptam levegőt, mert annyira fájt. – a mellkasomra raktam a kezem és kitört belőlem a sírás.
Reed egyből magához ölelt és addig ott tartott, amíg meg nem nyugodtam.
Amikor kibontakoztam Reed öleléséből leültem a Daniel ágya melletti székre.
-Tudod Mia nekem is nagyon fáj édesanyád elvesztése. Nélküle teljesen üresnek érzem magam belül. – legördült egy könnycsepp Daniel arcán. – És ha csak bele gondolok abba, hogy ti milyen szörnyűséget élhettetek át míg én itt feküdtem akkor belesajdul a szívem is.
-Daniel ez nem a te hibád, ez... - próbáltam volta megnyugtatni, de nem hagyta.
-Hallgass végig kérlek. – mondta, majd bólintottam. – Amikor közöltétek velem, hogy Patricia már nem... - elakadt a szava, de vett egy mély levegőt és kimondta. – Már nem él azt hittem először csak valami rossz vicc. Aztán rájöttem, hogy ilyennel az ember nem viccel. Ott akkor összeomlott a világom. Vele együtt az én lelkem és szívem egy darabja meghalt. – letörölte a könnyeit, majd így folytatta. – De tudod, amikor kicsi voltam és sorra veszettem el a szeretteimet, először az apámat, majd a nagymamámat és a kisebbik testvéremet is a nagypapám így szólt akkor:' Tudod fiam, nem számít milyen szomorú vagy, mert erősebbnek kell lenned, mint a szomorúságod' és megtanultam, hogy igaza van. Neked is erősebbnek kell most lenned Mia, ahogyan nekem is. Miattatok! Nektek van ugyan úgy van egy szerető családotok, nem maradtatok egyedül. Nem kell mindennel egyedül meg birkóznod. Tudod, akármin is megyünk most keresztül nem tart örökké! Együtt mindenen túlleszünk. Az anyád minden egyes nap hiányozni fog, és sosem fogjuk elfelejteni ebben biztos vagyok. De az élet megy tovább és te is tudod, hogy azt akarná, hogy ne ragadj le a múltban. Csak előre tekint. Itt vagyunk egymásnak és itt is leszünk.
Ahogy befejezte egy-két könnycsepp kigördült az ő szeméből is, de az enyémből is.
Azonnal felpattantam a székről és megöleltem. Szorosan öleltem magamhoz.
Még sosem mondott nekem senki ilyen szép és fontos dolgokat. Éreztem, hogy ebben a családban biztonságban és boldogságban fogunk élni.
-Köszönöm! – súgtam a fülébe.
-Ezt ne köszönd, ahogy eddig is hozzánk tartoztatok ezután már csak jobban. – azzal újra magához húzott és megölelt.
Pár percig még így voltunk, amikor az orvos zavart meg minket ahogy belépett az ajtón.
-Elnézést a zavarásért, csak azért jöttem, hogy közöljem Mr. Jacobs holnap haza mehet. – mondta az orvos.
-Doktor Úr. – kezdett bele Daniel. – Nem lehetne esetleg, hogy ma haza menjek? – kérdezte.
-Nem szívesen engedném haza ma. Inkább még ezt az éjszakát megfigyelés alatt kellene töltenie.
-Kérem Doktor Úr. – kérlelte. – Otthon is tudok feküdni és legalább a gyermekeimmel vagyok.
-Apa ezt az egy éjaszát kibírod még itt nem? – kérdezte Reed.
-Eleget feküdtem már itt. Otthon szeretnék lenni veletek.
-Saját felelősségére engedem haza, ami a záró jelentésén is fel lesz tüntetve. – mondta az orvos.
-Rendben van Doktor Úr! Nagyon hálás vagyok Önnek, és higgye el, hogy otthon sokkal hamarabb felépülök majd. – mondta boldogan Daniel.
-Viszont! – kezdett bele az orvos. – Szigorú ágy nyugalom, nagyon sok pihenés és semmi stressz. Nincs munka még legalább egy hétig. Meg értette Mr. Jacobs?
-Igen is Doktor Úr! – emelte fel a kezét Daniel, mint aki tiszteleg.
-Majd mi gondoskodunk a pihenéséről. – mondta Reed.
-Attól félek. – nevette el magát az orvos. – Na megyek és kiállítom a záró jelentést. – azzal el is hagyta a kórtermet.
-Akkor ma ünnepelünk? – kérdezi mosolyogva Daniel.
-Ne olyan gyorsan apa. – szólalt meg Reed. – Hallottad az orvost. Pihenned kell.
-Legalább egy kicsit. Mia és Lily miatt, hiszen lett két új gyerekem ráadásul három fiú után végre lányok. -ahogy mondta még engem is megnevettet.
-Akkor egy kicsi és óvatos meglepetés buli Lilynek, Willnek és Ethannek. És elmondjuk a nagy hír, hogy itt maradunk. – mondtam. – De csak mi, senki más és közben te pihenni fogsz a nappaliban, rendben? – utasítottam.
-Igen értettem, rendben van. – egyezett bele mosolyogva.
Reedre pillantottam és ő is mosolygott.
Megnyugodtam kicsit, ugyan még dühös voltam Reedre az előbbi kirohanásáért, de most nem ezt tartottam a legfontosabbnak.
Vártunk még egy kicsit az orvosra, addig pedig beszélgettünk és felhívtuk Carol nénit, hogy készítsen elő mindent.
Az orvos hamar meg is jelent, átnyújtotta a záró jelentést és Daniel gyógyszereit, majd közölte, hogy két hét múlva esedékes egy kontroll és persze az orrunkra kötötte ismét, hogy nagyon sok pihenés kell még Danielnek és hogy erre figyeljünk oda.
Míg Daniel elkészült én elsétáltam a kocsihoz pár cuccal.
Nem is tartott sokáig, Daniel és Reed már meg is érkeztek. Reed bepakolta hátra a táskát, addig Daniel be ült hátra így innen már tudta, hogy Reed mellé kell ülnöm.
Párperc múlva már úton is voltunk haza. Az út csendesen telt. Daniel nem kérdezett semmit, Reed megsem szólalt és én is jobbnak láttam csöndben maradni.
Amikor Reed leparkolt a ház elé egyből kipattant a kocsibólés segített kiszállni az apjának.
Látszódott Danielen, hogy fájdalmai vannak, de nem szólt egy szót sem. Sőt inkább csak mosolygott, ahogy a ház előtt állt.
Reeddel kipakoltuk a csomagokat és elindultunk a bejárat felé. Mielőtt még beléptünk volna Carol néni lépett ki rajta.
-Daniel! – mosolygott könnyes szemmel és ölelésre nyitotta a kezét.
-Carol. – Daniel fogadta az ölelést. – Köszönöm, hogy a gyerekek mellett voltál. – mondta.
-Ugyan ez teljesen természetes. Odabent már minden készen van és Willék is percek kérdése és haza érnek. Menjünk. – karon ragadta Danielt, majd bementünk.

még több.जहाँ कहानियाँ रहती हैं। अभी खोजें