CHANLIX (tanár x diák)[Befejezett]

♡ 2 ♡

Vége lett a nyárnak és egy friss, új nap virradt. Ha valaki megkérdezi Felixet, hogy izgul-e az első napja miatt az egyetemen, akkor azt válaszolta volna, hogy "nem". Viszont, az izzadó tenyere és a nehéz mellkasa teljesen másról árulkodott.

Egyetlen egy tényező nyugtatta meg. A legjobb barátja, Hyunjin is ott lesz. Úgy intézték, hogy a lehető legtöbb órán együtt legyenek.

Egy rövid buszút mialatt teljesen fel is ébredt az alváshiány okozta kómából és már ott is volt a nagy, elegáns épület előtt. Sok jólöltözött fiatal járt-kelt a kapujában. Felix is csatlakozott hozzájuk. Az órarendje szerint az A-1 terembe kellett mennie "Neveléslélektan" órára. Szerencsére a folyosón az volt a legelső ajtó, így hamar a megfelelő helyen találta magát.

Belépett. A terem tágas volt és sok ember ült már benne. Szemeivel páztázta az arcokat, mire megtalálta a leghelyesebbet közülük, Hyunjint.

Sietős léptekkel indult meg a szék sorai között lévő lépcsőfokokon, ami hamar felkeltette a legjobb barátja figyelmét. Ahogy összeért a tekintetünk derüs arccal egymásra intettek.

– Milyen eddig az első napod? – huppant le Felix mellé.

– Izgulok, de nem tudom miért.

– Én is! – Felix örült, hogy nem ő volt az egyetlen. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen nehezek lesznek az órák, és hogy jó tanárokat kapunk-e.

– Én a tesztekre leszek majd kíváncsi. – Hyunjin gyomra már a gondolattól is görcsbe rándult.

Felix az elhalkuló zsivajra lett figyelmes. Reflex szerűen a tanterem ajtajára nézett. Mikor meglátta ki lép be rajta kikerekedtek a szemei.

A férfi ismét nagyon jólöltözött volt, akár csak legutoljára mikor látta. Feltürt, vasalás sima ingjéből előbújt a szexi, vénás alkarja, amin minden egyes mozdulattól enyhén megfeszült a jól kivehető izom. Hajában egy tincs sem volt rossz helyen. Mintha mind tudta volna pontosan hol kell állnia. Arca, mint a porcelán. Szemei, mint a vas. Kezében két vékony könyv. Bangchan volt az. Persze a nevet Felix még nem tudta.

Mostanáig.

– Bang Christopher Chan vagyok – mondta A férfi az elhalkult tömegnek, miközben felírta még a táblára is az említett nevet. – Bangchan – osztotta meg a teremnyi emberrel a rövidebb változatot is.

Felix Hyunjinra nézett, de a fiú nem viszonozta ezt. Túlságosan lefoglalta, hogy rajzolgasson az új füzetébe.

A szőke fiatal sóhajtott egyet, majd visszanézett a jóképű tanárra. Legbelül azt akarta, hogy az visszanézen rá, hogy felismerje. Legszívesebben rákiabált volna. "Héj, ugye emlékszel rám?!"

Nem tudta miért érdekelte annyira a dolog. Talán az ernyője hiányzott. Talán tetszett neki a férfi. Bármi legyen is az indok egyetlen kimondott szavára sem figyelt, mert túlságosan elveszett a saját fejében. A valóságban folyamatosan bámulta Bangchant, a fejében pedig jelenetek mentek egymás után kettőjükről.

Bangchan, mintha egy idő után megérezte volna a tekintetet magán Felixre pillantott. A fiú annyira meglepődött, hogy egyből visszatért a fejéből a valóságba. A pillantás gyors volt és amilyen hamar jött olyan gyorsan el is múlt.

Felix viszont tovább nézte Bangchant. Minden egyes centimétert végig ellemzett rajta. A hosszú ujjait, a dús ajkait...

Ekkor Bangchan szemei ismét az ifjúra vándoroltak. Tekintetük most találkozott és hosszan meg is pihent egymáséban.

Felix szíve hevesen dobogni kezdett a mellkasában, mire Bangchan ismét elkapta szemeit róla. A fiú ismét a barátja felé fordult, hogy ő vajon észrevette-e, de az továbbra is színezgetett valamit. Ettől rájött, hogy senki más, csak ők ketten tudták mi történik. Illetve... Felix igazából nem is tudta mi ez az egész. Egyszerűen csak szomjazott Bangchan nézésére.

A csengő hangja zökkentette ki a kis fantázia világából. A sokaság szedni kezdte holmijait, majd mind megindultak egymás után.

Felix nem tudta, de míg ő pakolt Bangchan végig őt nézte. Várta a pillanatott, hogy megszólíthassa. Természetesen emlékezett a fiúra és a kapott esernyőre.

A pillanat sajnos sosem jött el. Felix elveszve a tömegben kiment a tanteremből, de Bangchan fejében egésznap ott motoszkált tovább.