4. Fejezet

99 6 0
                                    

"És ekkor lépett be az igazgató, mellette, valószínűleg az új osztálytársunkkal, egy számomra már nem túlzottam idegen személlyel. "

Szeptember 1.

Ő pedig nem lenne más, mint Nick Termsby. A fiú már indult volna egy számára tetszőleges üres helyre, de  Ms. Steward még időben megállította.

-Mielőtt még helyet foglalnál, Nick, kérlek mutatkozz be pár mondatban!

-Igen, bocsánat. Szóval a nevem Nick, most költöztünk ide anyukámmal és...

-Úgyse kíváncsi rá senki, akkor minek beszél? - szakította félbe a fiú mondandóját Oliver.

A terem elhalkult, csak egy-két kuncogást lehetett hallani, nem tudom, mit akart ezzel elérni, de ismét bizonyította, hogy mekkor egy pöcs.

- Oliver, több tiszteletet is adhatnál másoknak, tudod, én tényleg megértem, hogy nem akarsz itt lenni. Hidd el, nekem sincs sok kedvem elviselni azt az idióta fejedet, de sajnos muszáj.- ki kellett adnom magamból azt, amit már rég ki akartam. Lehet nem a legjobb döntés volt ezt a dühöt a fiún kitölteni, de jelen pillanatban legkevésbé sem érdekelt.

- Jól van gyerekek, ez még csak az első nap, - szólalt fel a tanárnő- lesz még egy évetek veszekedni, nem most kell megennetek egymást. Nick, te pedig foglalj helyet ott, Aimee mellett a hátsó sorba.

Valamennyire igaza volt Miss. Steward-nak, de Olivernek, soha, senki nem mondja meg, azt ami kijárna neki, és valakinek néha ezt is meg kell tennie, szóval ez a valaki, most én voltam.
A következő pillanatban, pedig már le is huppant mellém a fiú, táskáját ledobva maga mellé.

Az óra ment tovább, a többiek beszélgettek, Emily-nek az új padtársa Sarah lett, és azon gondolkodtam, hogyha még nyáron megbeszéltük volna a dolgokat, vajon mellettem ülne-e a lány?  Egyépként, egy éve még közösen beszéltük ki a magukról túlzottan sokat gondoló Olivert és Lucyt, Jaspert aki talán még a legnormálisabb közülük, és a divatdiktátor Saraht is, de lám, itt vagyunk most.

***

Még két, igen unalmas óra elteltével, végre elhúzhatok innen. A napnak vége, holnap kezdődik egy újabb, és ki tudja még mit hoz a többi.

Titkok a túlvilágról  /Befejezett/Where stories live. Discover now