Titkok a túlvilágról /Befejezett/

19. Fejezet

Szeptember 21. Csütörtök

Miután Nick megírta, hogy jön ahogy csak tud, nem kellett sokat várnom. Alig telhetett el 15 perc és már a bejárati ajtón kopogott.

- Mi történt?- kérdezte szaporán lélegezve.

- Emily hagyott nekem egy levelet a szobámba.

- Mi? De hát…hogyan és mikor? – ráncolta össze szemöldökét.

- Fogalmam sincs de az íróasztalom fiókjába volt.

Felvezettem a fiút a szobámba, majd a kezébe nyomtam a levelet. Néhány pillantást vetett rám mielőtt elolvasta volna, majd bólintottam, hogy kezdjen bele. Szemei gyorsan falták a papíron lévő betűk sorait. Mikor végzett az olvasással szemei kikerekedve  nézetek az enyémbe, majd kimondta a nevet.

- Zoe - mondta. - Mindvégig jó úton jártam, Aim. Én mondtam, hogy nem stimmel valami vele.

- Tudom, és el kellett volna hinnem, de most már biztos, Nick.

- És most mit szeretnél tenni? – tette vissza a levelet az asztalra.

- El kell mennünk hozzá! Most. – válaszom határozott volt.

***

A buszról leszállva a kezemben a levéllel és a telefonommal, siettünk a lány házához. Az utat futólépésben tettük meg, majd lihegve csengettünk be a házba. A hatalmas kapu oldalán lévő kaputelefonból egy ismerős hang szólt ki.

- Ki az? – kérdezte Zoe.

- Aimee vagyok. Nick is itt van. Tudunk beszélni? – próbáltam nem éreztetni a haragom, és ez valószínűleg sikerült is, mert a lány egyből ki is nyitotta a fehér kaput.

Besétálva a méretes birtokra Zoe futott felénk. Lábán egy szőrös papucs volt, amit valószínűleg nem az udvaron használt. Haja kontyba volt összefogva de az a futástól kezdett szétjönni. Mikor hozzánk ért egyből a tárgyra tért.

- Találtatok valami nyomot? Mi történt? – tette fel a kérdéseket sorban.

- Éppen ezért jöttünk. – válaszolt helyettem Nick

- Gyertek be, ne itt fagyoskodjunk. – mondta és a ház felé vettük az irányt. A levegő valóban fagyos volt, de még nem volt annyira hideg mint reggel.

A meleg előtérben a cipőnket egy- egy pár meleg mamuszra cseréltük. Zoe az egyik irodának tűnő helyiségbe vezetett minket ahol a kandallóból áradó meleg már teljesen átfűtötte a szobát.  Kezével a fotelek felé intett, hogy foglaljunk helyet, majd ő maga is leült.

- Szóval, mit találtatok? – kérdezte miközben előre döntötte testét,  könyökét a térdén megtámasztva.

- Tudjuk az igazat, Zoe. Nem kell megjátszanod magad. – mondtam mély hangon. Már nem tudtam visszafojtani haragomat a lánnyal szemben.

- Tudjuk mit tettél. – szólalt meg mellettem a fiú.

A lány szája halvány mosolyra húzódott. Szeme farkasszemet nézett az enyémmel. Lassan hátradőlt a fotelba, majd kezeit összekulcsolva kezdett beszélni.

- Gyorsan rájöttetek -  jelentette ki. – De hogyan?

- Mondjuk úgy, hogy ez segített. – lengettem meg a levelet. – Tudod, szomorú, hogy még tagadni sem tagadod, hogy mit tettél Emyvel.

- Azt, hogy megöltem? Már miért tagadnám? – válaszolta mosolyogva. Nagyot nyeltem amikor kimondta a szavakat. Harag, kíváncsiság és szomorúság járta át a testemet.

- Miért tetted? – kérdeztem, tartva a szemkontaktust. Szívem egyre hevesebben vert várva a válaszra.

- Megérdemelte! – hangjában haragot véltem felfedezni. – Tönkretette a családom! – mondta hangosabban.

- Tönkretette a családod, ezt mégis, hogy érted? – tette fel a kérdést Nick gyanakvó hangon.

- Itt az ideje, hogy megismerjétek az igazi Emily Smith-et! Elmondom, de nem fogom megismételni magam, szóval jól füleljetek. – mondta majd felállt a fotelből. – A szüleim és Emily szülei egy közös cégnek is dolgoztak. A cég súlyos tartozások miatt gyűlést hívott össze a befektetőknek. Mivel a szüleim ügyvédek, ezért őket kérték meg , hogy védjék meg őket a bíróságon. Egy emeletnyi szobát foglaltak le a vendégeknek és a mi szüleink egymás mellé kaptak szobát. Egyik este, Emily anyját és apámat egy szobába találták. Gondolom tudjátok mi történhetett azon az estén amiért az anyám beadta a válópert. A családom romokban, az apám pedig börtönben. Emily apja gondoskodott arról, hogy így vagy úgy, de börtönbe csukják őt. Próbáltam meggyőzni a lányt, hogy vegye rá az apját, hogy jutassa ki onnan az enyémet, de azt mondta nem tudja miről beszélek. Nem volt mást tennem. Ha én nem lehetek boldog akkor ő se legyen. És a családja sem. – fejezte be a mondandóját. Miközben ezt az egészet mesélte fel, s alá járkált a tágas helyiségbe.

Csend telepedett közénk. Én a padlót néztem, Nick engem, a lány pedig visszaindult a fotel felé. Fejemben próbáltam elképzelni a szituációt. Próbáltam megérteni a lányt, de nem találtam egy okot sem amivel egyetértenék.

- Hogyan tetted? – kérdeztem hirtelen Zoet.  Fejemet felé fordítottam, hogy a szemébe nézhessek.

-  A nyár végén kezdtem üzenni neki. Egy találkozó alkalmával elmondtam neki, hogy kövesse az utasításaimat és ne szóljon senkinek. Azon a pénteki napon megkért, hogy töltsem meg az üvegét. Láttam, hogy rád néz amikor kimondta a szavakat. Jelezni akart neked, de te nem figyeltél. Ez nem volt a terv része, de ekkor eszembe jutott. Miért ne tehetném meg most? Mindig hordok magamnál nyugtatót, mert viszonylag izgulós vagyok, és amikor beértem a mosdóba, hogy teljesítsem a kívánságát, a kelleténél kicsit többet raktam az üvegbe. Vártam amíg feloldódott majd visszaadtam neki a kulacsot. Innentől pedig  már történelem!

- Te beteg vagy! – mondtam dühösen,  könnyes szemekkel, majd kisiettem a szobából. Sietősen felvettem a cipőmet majd kifutottam a birtokról. Pár másodperc múlva már Nick lépteit is meghallottam mögöttem.

A fiú keze az enyémért nyúlt, maga felé fordított majd szorosan megölelt. Keservesen sírva bújtam a fiúhoz. Körülöttünk már sötét volt. Az utcán csak pár alak mászkált azok is csak a telefont nyomkodták.

***

Az ágyamban, a hátamon feküdve könnyes szemekkel bámultam a plafont. Felfogni nem bírom, hogy tehet ilyet bárki is, de mégis van rá példa. Elterveztem, hogy holnap elmegyek a rendőrségre, és megteszem a feljelentést a lánnyal szemben. Beszéltem anyával, és nehezen, de mindent elmondtam neki. Azt mondta ne menjek holnap suliba, így tanácsát megfogadva itthon maradok majd.