Titkok a túlvilágról /Befejezett/

5. Fejezet

Szeptember 2.

Másnap elég korán keltem. Még hajnal volt, ugyan megpróbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Az agyam még mindig Emilyn pörgött, hirtelen jutott az eszembe, hogy talán írhatnék neki most, vagy odamehetnék hozzá ma a suliba is. Talán jobb lenne személyesen megbeszélni a dolgokat, úgyhogy ma reggel megpróbálom.

A reggelem hasonlóan telt mint a tegnapi, annyi különbséggel, hogy kicsit jobb kedvvel léptem ki a ház ajtaján.

Lehet, hogy ma minden megoldódik. Miközben vártam a buszt, egy kapucnis srác közelített felém.

- Jóreggelt Zűrös Lány!
Először nem ismertem meg, de a hangjából rájöttem, hogy Nick áll mellettem. Kicsit furcsálltam a kedvességét, de talán csak rossz napja volt tegnap.

- Neked is új padtárs! Ez lesz a becenevem? Zűrös Lány?

- Hát, a tegnapi után, csak ezt tudtam kitalálni.
Hangja mély és vidám volt. Nem nézett rám, én sem néztem rá. Csak álltunk egymás mellett.

Többet nem beszéltünk, kb tíz perc telhetett el, amikor végre megérkezett a busz. Már kívülről is látszott, hogy sokan vannak rajta, de amikor felszálltam, kettő szabad hely volt csak, az egyikre leraktam a táskám, és helyet foglaltam.

- Ugye nem bánnád, ha leülnék melléd? - szólított meg a fiú. Válaszomat meg sem várta, arrébbtette a táskámat, és helyet foglalt a jobb oldalamon.

- Mostmár teljesen mindegy, hogy bánnám-e nemigaz?

Nem szóltam érte, nem is zavart. Őszintén, ezt a 15 percet kibírom, és amúgy is mellette ülök majdnem minden órán.

***

Az első két óra már lement, úgyhogy egy unalmas kémia és nyelvtan óra után, Emy keresésére indultam. Az első szünetbe nem láttam sehol, de amint kiléptem az udvarra, egyből megpillantottam a vörös, hosszú haját.
És nem csak azt, hanem az újonnan szerzett barátait is.

Biztos jó ötlet lenne ezt előttük megbeszélni? Majd félrehívom, azt talán megérti ő is, meg a többiek is. Ezzel a tervvel indultam meg feléjük.

Azokon a padokon ültek ahol Nick és én tegnap, kettesével foglalták el a helyeket, egy kört alkotva. Már majdnem ott voltam, amikor észrevettek és hirtelen felálltak, majd engem megkerülve otthagytak.

Csak álltam. Megszólalni sem bírtam. A lány akit a legjobb barátnőmnek tekintettem épp az előbb hagyott faképnél.

Már egy jó ideje állhattam ott. Az udvaron nem találtam senkit, egyedül a madarak csicsergése, választotta el a helyet a némaságtól.

Gondolkodtam. Azon, hogy talán jobb lett volna írni neki. Vagy, hogy szólnom kellett volna előre, hogy találkozzunk valahol. De már mindegy volt.

Vállamat egy kemény érintette meg.
- Ms. Dawidson, magának nem fizikaórán a helye? - vont kérdőre a Mr. Alden a fizikatanárom.

Kb. az óra felére sikerült visszaérnem. Szerencsére a tanár  nem csinált a késésemből nagy  ügyet. Sikerült annyival kimagyaráznom a helyzetet, hogy nem éreztem jól magam.

-Hol voltál Zűrös Lány? - kérdezte Nick. A fiú már sokadjára teszi fel a kérdést, de nem szeretnék erről beszélni, nem tudom bízhatok-e benne és, hogy megértene-e.

-Már mondtam, hogy csak az udvaron. Nem éreztem jól magam.

-Mondjuk elég rosszul nézel ki, haza kellene menned! - hangja sértődött volt. Tudta, hogy valamiben nem mondok igazat. De, hogyha megint elkezdi a bunkózást akkor  inkább tényleg hazamegyek. Nincs szükségem még több negativításra.

- Tudod mit?  Már itt sem vagyok. - sietősen összepakoltam, és már indultam is ki a teremből.
A torkom már szúrt. Nehezen, de visszatudtam tartani kikívánkozó könnyeimet addig, amíg megmondtam az osztályfőnöknek, hogy rosszul vagyok, és haza szeretnék menni.

***

Nem sokkal azután, hogy Ms. Steward elengedett már a buszon ültem. Sírtam. Azt hittem, talán minden a régi lehet, de erre egyre kisebb az esély. A telefonommal a kezembe, az ablaknak dőlve nézegettem a közös képeinket Emily-vel. Egy utolsó lehetőségem van, ami nem más minthogy írok neki.

Az út további részén a tájat néztem. A levelek már kezdtek lehullani a fák ágairól, amik pedig még nem hullottak le azoknak, sárgás-barnás színűk volt. Emy-nek is a sárga a kedvenc színe, vagyis annak az Emily-nek biztosan, akit én ismerek.

Mikor megláttam a Whimsille-lakópark feliratot végre otthon éreztem magam. Amint hazaértem lerúgtam a lábaimról a cipőt, felszaladtam a szobámba majd bedőltem az ágyba. Magamba próbáltam megfogalmazni, hogy mit írjak az üzenetbe. Legyek tapintatos, vagy lényegretörő? Röviden, vagy hosszan fogalmazzak? Este vagy most írjak? Ezek a kérdések kavarogtak a fejembe, addig amíg el nem aludtam.

Sziasztok! Köszönöm a vote-okat, jó olvasást!🧡