Titkok a túlvilágról /Befejezett/

8. Fejezet

Szepteber 4.

Esős napra ébredtem. Whimsille-ben elég gyakoriak a viharok, és a mai is egy ilyen nap. Miután elkészülődtem, megettem a szokásos piritóst és adtam enni a macskámnal Ellie-nek. Már az esernyőmet kerestem és kicsit késésben is voltam, de én még mindig fel-alá rohangáltam a lakásba.

Ugyan az esernyőt nem találta meg, de legalább a buszt nem fogom lekésni, igy mostmár nem otthon, hanem az utcán rohantam végig. Amilyen gyorsan csak tudtam a fedett rész alá bújtam, ám sem a hajam, sem a táskám, de még a ruháim sem úszták nem, hogy elázzanak.

- Látom a te reggeled is jól indul- köszöntött gúnyosan Nick.
- Hát jól látod- fordultam a fiú felé. - de a tiéd sem indul valami fényesen.
Szegény srác csurom víz volt, és úgy vacogott mintha tél lenne. Azt nem mondom, hogy nem volt hideg, de ilyen időben nem elég egy pulcsi.

***

Az óráknak a felét már letudtuk, márcsak egy dupla angol és egy tesi volt hátra.  Mr. Scott az angoltanár megkért minket, hogy a tavalyi ülésrend szerint üljünk, amivel nem is lett volna semmi baj, ha nem Emily mellett ültem volna az előző évben. Igazából nem volt baj, azt leszámítva, hogy a köztünk lévő kínos csend szinte már üvöltött.
Szeretem az angol órákat, de ennél jobban még sosem vártam, hogy vége legyen.

Már mindenki dobálta be a táskájába a füzeteket köztük a mellettem ülő lány is amikor véletlenül lelökte az egyiket. Valószínűleg nem vette észre, és már indult volna is, de gyorsan felszedtem a földről a nyitott füzetet. A szemem pedig megállt egy pillanatra az egyik feladat számán. Aztán a következőn és így tovább a többi beszámozott részen. Hirtelen eszembe jutott a kis papírcetli amit tegnap találtam a zsebembe, és a lapon lévő számok kísértetiesen hasonlítottak a füzetbe szereplő számokra.

- Emy, ezt itt ne hagyd! - szóltam utána a folyosón.
- Köszi, ha nem szólsz lehet itt marad. - mondta majd sietve elviharzott.
A tornaterem öltözője felé vettem az irányt, és közben a kispapír járt a fejembe. Abban már biztos vagyok, hogy Emy írta a számsort. De arra még rá kell jönnöm, hogy miért és, hogy mit akar vele mondani.

- Szia Zűröske, áll még a délután?- csapódott mellém Nick az udvaron.

- Először is, a Zűrös Lány jobban tetszik, másodszor pedig, igen ráérek szóval áll.

- Tökéletes! Tesid lesz? -kérezte miközben a tornaterem felé sétáltunk.

- Igen, és nagyon remélem, hogy nem úgy fogok kinézni mint egy paradicsom az óra végére!

- Ugyan, te még úgy is ragyognál Aimee. - nézett le rám a fiú. Enyhén szólva eléggé meglepett a megjegyzése, vagy ezt talán bóknak is hívhatom? - Na jó, most vissza kell indulnom, ha nem akarok késni, de óra végén itt várlak az épület előtt. - mutatott az előttünk álló hatalmas csarnokra. Majd elköszönt, és otthagyott.

***

A tesivel sosem voltam kibékülve, és ez a jegyeimen is meglátszik. A többi tantárgyból világ életemben ötös voltam, viszont mindig a testnevelés volt az az egy amivel meg kellett szenvednem a jó jegy érdekében. Szóval egy halálos tesióra után léptem ki az öltözőből. Nick pedig pont ott állt ahol megbeszéltük.

- Lehet mostantól Piroskának kell majd hívjalak, mert igazad volt. Tényleg olyan vagy mint egy paradicsom, viszont én sem hazudtam. - mondta mosollyal az arcán a fiú.

- Hé, nem ér gúnyolódni. Habár... a karma majd visszaadja. -gondolkodtam hangosan.

A könyvtárba vezető utat végig beszélgettük, és ahogy jobban megismerük egymást még az is megfordult a fejembe, hogy beavassam az Emily és köztem lévő dologba, de nem akartam egyenlőre ezzel rontani a hangulaton. Miután megérkeztünk az uticélhoz, és kiválasztottunk egy-egy könyvet leültünk egy babzsákkokkal teli elkülönített részhez, és belekezdtünk az olvasásba. Az idő gyorsan telt, és a lapok is egyre fogytak, az ég pedig már sötét volt amikor kinéztem a hatalmas ablakokon. Kb a könyv felénél tarthattam amikor megszólalt a telefonom. Anya hívott, azt mondta nemsokára hazaárnek, ezért jó lenne ha én is elindulnék. Szóltam a fiúnak, hogy mennem kell, majd már szedtük is a cuccainkat.

Pár perccel késöbb már úton voltam. Vagyis voltunk, mert Nick nem engedett egyedül sétálni és buszozni a sötét városban, én pedig nem ellenkeztem. Nick még maradt volna, de megbeszéltünk egy másik alkalmat is.

***

Mikor hazaértem a szüleim már otthon voltak, és végre ismét együtt lehettünk. Vacsora után már ágyba is bújtam, mert ahogy magamat ismerem, nem lesz könnyű elaludnom.