RÉMÁLOM AZ EXOMBAN /𝒏𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂/ ✓

2.

hello, kedves idegen

S A V A N N A H

Pézsmaillat kúszik az orromba, amikor nehézkesen, de magamhoz térek.

Egy szobában vagyok, ami leginkább egy kastély hálójára emlékeztet. Ősrégi festmények a falon, amit kissé homályosan látok, egy hatalmas kandalló, amelyben ropog a tűz. Nagyot nyelek, mire a fájdalom végighasít kiszáradt torkomon. Aztán a szoba sarkába pillantok, ahol egy fotel áll, benne pedig egy szétterpeszkedő alak, aki lassan előre dől, karjait pedig a térdeire támasztja. Hidrogén szőke haja olyan fényes, és kissé kócosan meredezik az ég felé. Ezer wattos vigyort villant rám.

"Hát felébredtél, édeske."

"Ki..." nyöszörgök halkan, mire sötét szemöldöke a magasba emelkedik.

"Belédnyomtam egy csomó fájdalomcsillapítót, és még mindig szarul vagy?" néz rám aggodalmasan, majd lazán feláll és az ágyhoz sétál, amelyen fekszem. Meleg, gyapjútakaró ölel körül, amit más esetben kényelmesnek gondolnék, de most csak feszélyezve érzem magam. Mi a fene történt?

"Mi... mi történt?" kérdezem értetlenül.

"Édeske, Corey kissé keményen bánt veled, mi?" ül le az ágyam szélére, és finoman megfogja a kezem. "River sem volt boldog. "

Akkor jól láttam. River, a volt pasim várt rám a verandán, és ezek szerint egy Corey nevű fazon ütött le. Eszembe jut a pillanat, amikor utoljára láttam River-t a balesetkor.

Fájdalmasan visszhangzik a fejemben, lépteinek hangja, amikor magamra hagyott, talán annak reményében, hogy meghalok.

"Mi ez az egész? "

"Igazsgászolgáltatás. De hogy pontosan ez mit jelent drága, azt nem nekem kell elmondanom."

"Nem értek semmit."

"Ahogy én sem fejtettem még meg" dörzsölgeti az állát. "Fogalmad sincs róla, miféle világba csöppentél. Arról sem tudsz, hogy régen milyen világban éltél. "

"Mit nem mondott el nekem River? "

"Ezt szintén nem nekem kell elmondanom. Egyébként a nevem Jeremiah, de jobban szeretném, ha Jer-nek hívnál. Az olyan... emberi. Hűséges alattvalója vagyok a hercegednek."

Hercegemnek? Arról az emberről beszél, akibe beleszerettem, de ő cserben hagyott? A történet egyszerű. River maga volt a tökéletes megtestesült pasi alapanyag, én pedig beadtam neki a derekam. Szerettem, és azt hittem ő is szeret, egészen addig az éjszakáig, amíg fel nem ébresztett, és azt nem mondta, hogy el kell tűnnünk a városból. Nem tudtam miről volt szó, mintha valaminek a befolyása alatt álltam volna, amikor beültem mellé a kocsiba. Arra emlékszem, hogy valaki üldöz, River pedig egy éles kanyart vesz, és BUMM. Egy fának csapódtunk. A következő emlékem az, hogy egy kórházban fekszem, az orvos pedig közli velem, hogy egyedül voltam a kocsiban. A sofőr lelépett... nélkülem.

Az igazság az, hogy én voltam a jó kislány. Jóban voltam a szüleimmel, egyetemre akartam menni, amit meg is tettem. De akkor este, vele akartam tartani, mert szerettem River-t, és valami kötött hozzá. Fogalmam sincs mibe keveredett, amiért menekülnie kellett, de mellette voltam. A gondolat, hogy három évig válaszok nélkül maradtam, tönkretesz.

"Cserben hagyott" nyöszörgök.

"Tudom édeske. Szerintem River is tudja ezt a szíve mélyén, csak ő... kissé megsavanyodott."

Egy pillanatra lehunyom a szemem.

"Félek" vallom be, bár fogalmam sincs miért. Mintha Jer bennem kutakodna olyan érzés ez.

"Mindig félelmetes szembe nézni a mumusunkkal" mosolyodik el. "Ha készen állsz, gyere ki. Főzök teát. "

Lassan feltornázom magam ülő helyzetbe, és veszek egy mély lélegzetet.

"Megleszel? " néz rám kíváncsian.

Bólintok, pedig tudom, hazugság. Szembe kell néznek a démonjaimmal.

"Hol vagyunk?" kérdezem végül, amikor Jer feláll, és az ajtó felé indul.

"Harminc kilométerre Brayhood-tól Corey nagybátyjának a rohadt puccos kis házában. "

"River... mindvégig itt volt? "

Fanyar mosoly kúszik az arcára, miközben válaszol.

"Valaki nem tudott elszakadni innen! De, mint mondtam, a történetet nem nekem kell elmesélnem." Aztán hátat fordít nekem, és kilép a hatalmas faajtón, ami mögötte úgy kattant, mint egy olyan zár, amely csapdába ejt.

Egyedül maradok a gondolataimmal és érzéseimmel, aminél hátborzongatóbb dolog nincs most jelenleg a számomra.

Jer, hiába próbált jobb kedvre deríteni, láttam kék szemeiben azt, amit talán ő sem ismer el. Félelem.

Mert Jeremiah volt a megtestesült félelem.