RÉMÁLOM AZ EXOMBAN /𝒏𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂/ ✓

8.

veszteség és félelem

R I V E R

Felkapom a karomba Savannah-t, Jer pedig sietősen halad előttünk, hogy kinyissa a lány hálójának az ajtaját.

Corey még vagy húsz percig biztos ki lesz ütve, a két állítólagos haverja pedig éppen gyors kajával tömik magukat, annyira érdeklik őket mi van a seggfejjel.

Van egy kis időnk, hogy helyrehozzuk a bajt. Amint lerakom Savannah-t az ágyra, lekapom a pólómat. Jer elrettentve név rám.

"Vágd fel" dörrenek rá.

"Mi van? "

"Nem fogja túlélni, és élve van rá szükségünk. Vágd fel a sebem!"

Fejét rázva húzza elő bakancsából az ezüst tőrt, miközben a zsebébe rejtett kis fiolát előszedi.

A vérünk nem gyógyít, de a bukott sebekből kinyert kék vér viszont a halál széléről is visszahoz. Az egyetlen dolog, amit a sorstól a bukottak kaptak, amit jó ügy érdekében bármikor felhasználhattak.

Leszedem farmeromról a bőr övet, és erősen ráharapok, amikor Jer mögém áll. Amint megérzem az ezüst vágását a sebemen felmordulok. Végigfolyik hátamon a vér, amely egyenesen a fiolába kerül, amit megitathatunk Savannah-val. Hátra pillantok rá a vállam felett, és figyelem, ahogy sötét haja szétterül a párnán, arca sápadt, és az orrát ellepő szeplők túlzottan fakónak tűnnek.

De már nem sokáig. Az élet hamarosan visszatér belé, és ő nem tudhat arról, hogy mi segített rajta.

"Kész" szólal meg Jer. "Most már mehetsz..." Én pedig gondolkodás nélkül ezt teszem, anélkül, hogy hátra néznék.