RÉMÁLOM AZ EXOMBAN /𝒏𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂/ ✓

6.

nem minden az, aminek látszik

S A V A N N A H

Nehézkesen nyitom ki szemeimet, és elkap a de ja vu érzése, amikor ismét meglátom Jer-t a sarokban a fotelben ülni. Széles vigyor terül szét arcán, és engem figyel, miközben belekortyol a gőzölgő bögréjébe.

A komódra pillantok, és meglátok egy másik bögrét, amúgy úgy látszik, csak rám vár. Emlékszem, hogy éjszaka is bejött hozzám, és megitatott velem valamit, aminek az íze bár ismerős volt, nem tudtam megfejteni. A sok sírás teljesen elvette az érzékeimet.

Túl kába voltam ahhoz, hogy akkor kérdezzem meg tőle azt, ami foglalkoztatott.

Lepillantok az ágysarkában lévő fehér pulcsira.

"Te hoztad ide éjszaka."

És te csókoltál meg?

Jer vigyora szélesebbé válik.

"Valaki megcsókolt éjszaka? " dönti oldalra a fejét, mint egy kiskutya. Basszus, már el is felejtettem, hogy természetesen képesek olvasni a fejemben.

"Nem, nem én voltam, édeske" vallja be. "Az már itt volt, amikor behoztam a nyugtató teádat." biccent a pulcsi irányába.

"Nyugtató teámat? Te megint benyugtatóztál? "

"Természetes nyugtató volt. Citromfűlevél teát főztem. Segít lenyugtatni az idegeidet, ha túlságosan feszült vagy, már pedig édes, te aztán kitettél magadért éjszaka. "

El tudom képzelni. Érzem, hogy a szemeim még mindig duzzadtak. River borzasztóan viselkedett velem, de az, amikor azt mondta nem akarja rajtam látni a ruháját, valamiét teljesen összetört, még ha apróságnak is látszik ez. Régen mindig a ruháit hordtam, amikor nála voltam, sőt, ő kért meg rá, mert imádta látni rajtam.

Csak játszott veled...

Annyira jól eltudta játszani, hogy szerelmes belém, hogy Hollywood kapkodna utána, és jobbnál jobb szerepet ajánlanának fel neki.

"Annyira zavaros minden" vallom be.

"Tudom, de még tarts ki" áll fel a fotelből.

"Ezt meg hogy érted? " kérdezem, miközben figyelem, ahogy az ajtó felé megy.

"Nem minden az, aminek látszik, Savannah" szólal meg halkan, és pimasz pillantást vet rám a válla felett.

"Nem? "

"Okos lány vagy, majd rájössz. "

Aztán ott hagy... megint.

Corey ismét lerángat az étkezőbe, amin már meg sem kéne lepődnöm. Arra számítok, hogy ismét hárman leszünk, és végre képes leszek valamit enni. Az idő annyira összemosódik a fejemben, hogy azt sem tudom mióta nem ettem. Jer hozott a szobámba pár falat húst és zöldséget, de alig volt étvágyam. Semmi erőm nincs, márpedig amint elém tárul az étkező látványa, tudom, hogy nagy hiba. Kelleni fog az energia.

Két idegen sötét alak áll ott Jer és River társaságában. Magasztosak, veszélyesek, és kétségem sincs a felől, pont olyanok, mint Corey.

"Ők itt Cesar és Knox" szólal meg mögöttem Corey, aki leránt a szokásos helyemre.

"Mi folyik itt? " kérdezem riadtan, mert a két pasas úgy méreget, mintha én lennék a lakoma. A mögöttem álló tündér megkerül, és gonosz kacajt ereszt ki magából.

"Ó, ma kedd van, a játék napunk" magyarázza.

"Mi?"

"Bújócska, fogócska" válaszol feszülten Jer. River rám sem néz, csak bámul ki az ablakon.

"Aki előbb elkapja a menekülőt, azé a jutalom" hajol közel hozzám Corey. "Te."

"Miféle játék ez? " nézek rá megrökönyödve.

Piros ajkai széles mosolyra húzódnak, és legalább annyira ijesztő jelenség, mint Penny Wise...

"Néha áthozunk egy-egy halandót, és megkergetjük, hogy kifáradjon. Aztán aki nyer, azé a fincsi friss hús. Azt tesz vele a nyertes, amit csak akar. Ilyenkor áthívjuk a barátainkat."

"Ennyire utáljátok az embereket?"

"Az emberek haszontalanok, és csak a baj van velük. Ti vagytok a csótányok, amiket el kell tiporni. A rosszindulat, amit egymással szemben hajlandóan vagytok elkövetni, már-már nevetséges. Na és a féltékenység, és a sok monogámia szarság? Röhejes egy nép vagytok!"

Nagyot nyelek, és tanulmányozni kezdem a két idegent. Egyikőjüknek hasonlóan sötét haja van, mint Rivernek, és kissé még hasonlítanak is a vágást leszámítva. A másik fiatal férfi vörös hajú, arcát szeplők borítják, és tökéletes élő arca egy modellre hasonlít. Mindketten gyönyörűek... és romlottak.

"Fiúk" kiált fel Corey. "Készüljetek. Hamarosan kezdődik a játék" állít fel egy homokórát az étkezőasztalra.

"Tízig számolok drágám, addig van időd elfutni" mutat rá az órára. "Tíznél megfordítom, és van egy óránk arra, hogy elkapjunk. De azt hiszem " néz végig rajtam lassan "pár perc is elég lesz. "

Kitolom a széket, és remegő térdekkel felállok. Egyenesen Corey metsző tekintetébe nézek... Aztán elkezd számolni.

"Egy. "

Hátrébblépek, és körbe pillantok, merre menekülhetnék.

"Kettő. "

A lépcső felé fordulok.

"Három. "

Aztán rohanni kezdek.