VI.

337 33 2
                                    

Álmomban egy gyönyörű lepkét kergettem a sűrű erdőben. Egyre mélyebbre és mélyebbre vezetett. Szerettem volna elkapni pár másodpercre, hogy közelebbről is megcsodálhassam gyönyörű szárnyait, melyen a sötét- és világoskék szín váltakozott. A lepke fejénél egy félholdat láttam, két szárnyán pedig egy-egy szemet, melyekben a pupilla egy négyágú csillagra hasonlított. Arany ragyogás vonta körbe az állatot.

Lepke egyszer csak eltűnt és szembe találtam magam Lucással. A férfi kissé ijedtnek tűnt.

Ekkor ébredtem fel, hangosan zihálva.

Zander karja erősen feszült körülöttem, akár egy védelmező. A szorításból úgy tűnt, mintha ő is ebben a pillanatban ébredt volna fel. Majd meghallottam egyenletes szuszogását.

Nem volt könnyű, de végül nagy nehezen kiszenvedtem magamat az izmos karok közül. Zander morgott párat, majd átfordult a másik oldalára.

A nappaliba egy kevéske fény szűrődött be, így az egyik redőnyhöz mentem, hogy megbizonyosodjak róla, már felkelt a nap.

Bámultam a napkorongot a horizont alján és azon gondolkodtam mennyire rossz, hogy itt sem a napkeltét, sem a napnyugatát nem lehet megcsodálni. Hiszen szörnyek tanyáznak a sötétség mögött és még az ablakok biztonságot nyújtó takarásából sem szabad csodálni, ahogyan mindent színesre fest a nap, nehogy beengedjük őket.

Mielőtt ide kerültem, imádtam a napnyugtát nézni. Rengeteg képet készítettem róla a telefonommal, néha kint maradtam míg teljes sötétségbe nem borult a világ és nem jelentek meg a csillagok. Mindig is vonzott az éjszakai ég, a telihold és az apró pöttyként világító égitestek.

Zander újból felmordult, ezért felé kaptam a fejemet, de nem ébredt fel, csak szuszogott a kanapén. Alig hittem el, hogy ketten elfértünk rajta. Innen nem tűnt akkorának, mint mikor rajta feküdtem.

A fürdőbe csoszogtam, hogy rendbe szedjem magamat. Vizet engedtem a csapból és a mosdó feletti tükörben bámultam magamat, miközben megmostam az arcomat. Ujjaimmal eltűntettem a gubancokat a hajamból és máris egy fokkal jobban néztem ki.

Meglepett mikor Zander megmutatta, hogy a fürdőben lévő szekrényekben tárolja a ruháit, de én akkor csak vállat vontam miközben a szememmel gyorsan átfutottam a rendezett ruhásszekrény tartalmát.

Zander tiszta pólói közt kutattam, hogy valami kevésbé átizzadt felsőt vegyek fel, mint amilyen éppen rám tápadt. Egy fehér pólót kihúztam a katonás rendbe hajtogatott darabok közül és átöltöztem.

Frissen és üdén hagytam el a fürdőt. A konyhába indultam, hogy igyak egy pohár vizet, ám egy varjú röppent elém, csőrében egy aprócska, feltekert pergamennel. Kinyújtottam a kezemet, a holló pedig beleejtette, amit hozott, majd köddé vált.

Ezen egy kissé meglepődtem, ugyanis még mindig nem szoktam hozzá teljesen az itt lévő furcsaságokhoz, viszont ahelyett, hogy a madár kámforrá válásán gondolkoztam volna a pergamenre fókuszáltam. 

Óvatosan széthajtottam a sárgás szélű papírt és elolvastam a tartalmát.

Várlak.

Ennyi állt rajta, se több se kevesebb, ám rögtön tudtam ki küldte. Csakis Lakheszisz lehetett, hiszen tegnap említette, hogy madarat küld majd, amint mehetek tanulni.

Halkan kilopakodtam a házból és futásnak eredtem a kastély felé. Csak, amikor már felértem a dombra, akkor realizáltam, hogy lehet hagynom kellett volna egy cetlit Zandernek és nem szó nélkül lelépni, de már nem akartam visszarobogni egy darabka papír miatt, ezért úgy határoztam majd később megmagyarázom a dolgot, ha kérdőre vonna.

A tiltott kívánságWhere stories live. Discover now