A tiltott kívánság

VIII.

Zander a kanapén olvasott egy vaskos, barna bőrfedeles kötetet, amikor megérkeztem. Épp időben léptem át a küszöböt és zártam be az ajtót, ugyanis szinte abban a percben borult sötétség a világra. A srác fel sem nézett a könyvéből, amikor besétáltam a nappaliba. Direkt elkezdtem zajongani, hogy legalább rám nézzen, de semmi.

Tisztában voltam vele, hogy még mindig dühös rám és a hallgatásával büntet. Idegesen fújtattam, majd a konyha felé vettem az irányt.

Aranyos kis helyiség volt. Olivazöld bútorok sorakoztak egymás mellett, egy szürke hűtőszekrény állt a sarokban és egy négyfős asztal a székkel majdhogynem a konyha közepére volt tolva. A hűtőből kivettem négy tojást, szalonnát és zöldségeket. Mindent lepakoltam a tűzhely mellé a pultra. Előhalásztam egy serpenyőt, begyújtottam alá a tűzhelyet és olajat öntöttem bele. Míg vártam, hogy felmelegedjen, előszedtem egy deszkát, amin felvághatom a zöldségeket.

Mikor az olaj felmelegedett négy szelet kenyeret vettem ki a kenyereskosárból és beleraktam a serpenyőbe, majd lepirítottam. Mihelyst aranybarnák lettek, kiszedtem őket egy facsipesszel egy tányérra.

Feltörtem a négy tojást és a serpenyőbe tettem, majd sóval és borssal ízesítettem. Végül pedig megkavartam egy picit egy fakanállal. Míg vártam, hogy a tojás kész legyen felszeltem és apró darabokra aprítottam a hagymát, a paradicsomot, a paprikát és szalonnát.

A tojás már szinte kész volt, így beleszórtam a zöldségeket, majd ráhelyeztem a kenyereket. Hagytam még egy kicsit sülni a kaját, majd mikor elég jónak ítéltem meg, egy villa és a fakanál segítségével nekiálltam szendvicsekké hajtogatni őket.

Elsőnek nem ment olyan könnyen, mint ahogyan én a fejemben azt elképzeltem, de végül sikerült. Egy késsel kettévágtam háromszög formára a kész ételt – ugyanis mind tudjuk, hogy sokkal finomabb minden, ha háromszög alakú – majd két tányérra helyeztem őket.

– Mit csinálsz, Mochi? – hallottam meg Zander hangját a hátam mögül.

Elvigyorodtam, ugyanis pont az volt a tervem, hogy kajával fogom megpuhítani. Felkaptam a két tányért, majd széles mosollyal megpördültem.

– Engesztelő vacsorát készítettem – feleltem olyan természetesen, mintha csak azt kérdezte volna, hogy hány óra van.

Az asztalhoz vittem a két tányért, majd villámgyorsan megterítettem. Két pohárba vizet töltöttem a csapból, majd előástam az egyik fiókból egy hosszú fehér gyertyát és hozzá egy gyertyatartót. Elhelyeztem az asztal közepén és meggyújtottam.

– Ta-da! – kiáltottam. – Van kedved megkóstolni?

Zander szemében láttam némi értetlenséget és visszakozást, de végül leült az asztalhoz és letette maga mellé a könyvet, amit olvasott. Az egyik kezébe vette a villát, másikban a kést és egy apró darabot levágott a kreálmányomból. Mosolyogva figyeltem, ahogyan a szájába emelte, majd megrágta a falatot és kiült az arcára az a bizonyos öröm, amit akkor érez az ember, amikor valami irdatlanul finomat eszik. Azonnal a szájába lapátolt még a szendvicsből.

– Megbocsátok – motyogta tele szájjal. – De aztán minden alkalommal, ha kiborítasz asszony, ezt kérem ám vacsorára! – bökött a késével a félig megevett ételre.

– Vettem jó uram! – kacsintottam rá, majd én is enni kezdtem.

Az evőeszközök csörömpölése és a rágás halk, egyenletes hangja töltötte be a levegőt, míg megvacsoráztunk. El kellett ismernem, elég finomat sikerült készítenem, pedig csak „abból dolgoztam, amit találtam".