A tiltott kívánság

XV.

Elképzelni nem tudtam, hogy vajon mennyire lehet vad az a buli, ahol a Holdáldottak, hogy Maya szavait idézzem „kvázi istenek". Maya napnyugtakor értem jött, egészen addig Zander lakásán lézengtem, amit még nem tudtam teljesen magaménak érezni, hiszen ő sokkal régebb óta lakott benne, mint én. Továbbá azt sem tudtam, hogy ki kell-e öltöznöm vagy elég, ha csak megjelenek abban, ami rajtam volt. Végül arra jutottam, hogy alkalmi ruha szűkében, jó lesz az, amit viseltem; egy egyszerű pólót és nadrágot bakanccsal.

Zander nem volt otthon, amikor elmentem, de a korábbi esetből tanulva hagytam neki egy cetlit, amiben tájékoztattam arról, hogy hova mentem.

Átsétáltunk a falu egyik végébe és miközben egyre közelebb értünk a pajtához hangos zene ütötte meg a fülemet. Sőt, dübörgött a talpam alatt a talaj a ritmustól.

Úgy látszott, hogy tényleg alaposan kirúgnak a hámból ilyenkor a Holdáldottak. Nők és férfiak ugrándoztak egy hatalmas tűz körül, miközben mások ki-be mászkáltak a pajtából kezükben piros, műanyag poharakkal.

– Ne vágj már ilyen meglepett fejet – karolt belém jókedvűen Maya. – Buli van!

Csak hümmögtem, miközben a pajta felé vettük az irányt. Kívülről is hatalmasnak tűnt, de belül hihetetlenül tágas volt. A vastagabb gerendákra fényfüzéreket kötöttek és a pajta fenti két sarkába hangszórókat szereltek, amikből szinte üvöltött a zene, mert hát ugye buli van! A hely két szélére hosszú asztalokat helyeztek, rajtuk tömérdek piásüveggel, poharakkal és némi nasival, hogy legyen, ami felszívja a temérdek mennyiségű alkoholt.

Két vaskosabb, fából készült létra vezetett fel a pajta felső részére, ami tele volt szalmával és ezáltal biztosított némi privát szférát.

– Gyere, szerezzünk valamit inni! – vonszolt az egyik asztalhoz Maya.

Lila hajú barátnőm megragadta egy teljes random üveg nyakát – meg sem nézve mi áll a címkéjén –, majd egy hatalmas adaggal töltött belőle egy pohárba, aztán adott hozzá némi narancslevet és vigyorogva a kezembe nyomta a kreálmányát. Ahogy átvettem tőle a poharat megcsapott az alkohol tömény szaga, de próbáltam nem fintorogni. Maya magának is kevert egy hasonlóan finomnak tűnő koktélt, mint az enyém, majd kiterelt a bulizók közé.

Felpillantottam az éjszakai égboltra, ahol a hold egy gigászi sajtra emlékeztetően tündökölt és ezüstös ragyogásba vont mindent, amire rásütött a fénye.

Amint a vonagló testek közé léptünk Maya rögvest átszellemült és már rázta is a csípőjét, miközben magasba tartva a műanyag, piros poharát, össze-vissza „húúú"-zot. Irigyeltem őt. Nekem kicsivel mindig is több időre volt szükségem, hogy feloldódjak egy buliban – bár tény és való, hogy nem sokat jártam el szórakozni. Jobban szerettem otthon ücsörögni vagy a barátaimmal, családommal tölteni az időmet.

Igyekeztem én is hamar átszellemülni, de teljesen hülyén éreztem magamat attól, ahogyan erőltetetten próbáltam bulizni. Én is magasba emeltem a poharat tartó kezemet és minden gondolatomat annak szenteltem, hogy a dübörgő zene ritmusára mozduljak. Ez kívülről tuti irtózatosan hülyén festhetett, ezért úgy döntöttem visszavonulok a pajtába és majd visszajövök, ha elég alkoholt érzek a szervezetem ahhoz, hogy kellően oldott állapotban legyek és úgy tudjak táncolni, hogy ne érdekeljen, mit gondolnak mások.

Belépve a pajtába és kissé egyedül éreztem magam, mert még alig ismertem bárkit is, annyira lefoglalt minden más az ismerkedés helyett.

– Itt az idő, Emma – bíztattam magamat, majd egy kisebb csoporthoz léptem, akik rögvest elhallgattak, amint közéjük léptem. – Hellóó! Emma vagyok – nyújtottam a kezemet, majd mindenkivel kezet fogtam, miközben majdnem hozzátettem, hogy „Holdáldott".