A tűz próféciája

2. fejezet

Amelia összeszorította a szemét, mielőtt belépett volna a boszorkányrend hatalmas csarnokába. Tudta, hogy Morena, a Hexia lányai boszorkánygyülekezet helyi vezetője nem fogja jó szemmel nézni, hogy üres kézzel tért vissza, még akkor is, ha Patty egyértelműen csőbe húzta.

Amelia egy pillanatig sem hitte el, hogy a puszta véletlennek köszönhető, hogy épp akkor küldik el egy drakonokról szóló könyvért, amikor történetesen felbukkan egy példány a könyvtárban.

Lerázta a havat és a sarat a csizmájáról, majd lemondóan felsóhajtott, végül belépett a csarnokba.

Az ezüstszínű márványon kopogott a lépte, visszahangot vert a hatalmas teremben. Általában itt tartják a nagyobb összejöveteleket, ha más gyülekezetet is meghívnak. A lakomák, áldozatbemutatások és orgiák kezdete, hogy aztán a rend épületén belül folytatódjon a buli.
Amelia a maga részéről igyekezett kihagyni ezeket az alkalmakat, szívesebben töltötte az időt a harmadik toronyban lévő szobájában olvasással, vagy kisebb-nagyobb ráolvasásokkal.

Most is épp a lépcső felé igyekezett, amikor meghallotta Morena hangját.

- És íme, a holnap esti szertartás helyszíne. Az épület kialakítása alkalmassá teszi a nagyobb erő fókuszálását, ezáltal a rituálék sikeresebbek, az üzenetek hamarabb célba érnek, az istenek pedig mielőbb megkapják a felajánlásokat.

Amelia legszívesebben elbujdokolt volna. Ha Morena ilyen hangzatos bemutatót tartott, az azt jelentette, hogy újabb vendégsereg érkezett, akiket le akar nyűgözni a rend működésével és gazdagságával.
Megszaporázta a lépteit, még a lélegzetét is visszafojtotta, hogy minél kevesebb hangot adjon ki, de a boszorkányrend vezetőjének figyelmét semmi sem kerülte el.

- Á, Amelia! Visszatértél?

A lány megdermedt az alsó lépcsőfokon. A francba, olyan közel volt!

Arcára kényszeredett mosolyt varázsolt, és lassan fordult meg, időt akart adni magának és Morenának, ha esetleg mégis úgy dönt, hogy elbocsájtja.

Persze semmi ilyesmi nem történt, úgyhogy kénytelen volt szembenézni a vendégekkel.

Ez a nap egyre inkább el van átkozva!
Morena, Patty és a rend néhány tagja mögött ugyanis egy legalább húsz főből álló drakon küldöttség várakozott kíváncsian. Megcsodálták a fejük feletti óriási boltívet, az átlátszó üvegborítás miatt beragyogó csillagok megvilágították a kinti hóesést. Páran az oszlopok díszítését nézegették, az egyik drakon pedig a lábuk alatti márványt kopogtatta.

Amelia feléjük lépett. Egyet.

Tisztán látta Morena arcán átsuhanni a türelmetlenség apró szikráját, de mögötte Patty nem volt ennyire fegyelmezett. Vöröslő fejjel próbálta visszaszorítani a feltörni készülő vihogását, ami cselekvésre késztette Ameliát.

Ismét lépett egyet feléjük, teljesen figyelmen kívül hagyva Morena hozzá intézett beszédét, egyedül a háta mögé rejtett ujjaira koncentrált. Amikor érezte, hogy sikerült elgémberedett ujjbegyeiből némi varázst kicsiholni, egyenesen Pattyra szegezte a tekintetét. A rendnővére megérezte az erejét, enyhén megrázta a fejét, de Amelia gúnyosan felé biccentett. Már elhatározta magát, sárgőtévé változtatja idegesítő szobatársát.

Épp csak kigondolta a varázsigét és egy unikornisszőrszál választotta el az átoktól, amikor mozgás támadt a vendégek között. Egy pillanat is elég volt, hogy elvonja Amelia figyelmét, amikor azonban meglátta a mozgolódás okát, levegőt is elfelejtett venni.

A könyvtárbeli drakon lépett be a csarnokba, egyenesen Morena mellé sétált és félmosollyal biccentett Ameliának.

- Amelia, figyelsz rám egyáltalán? - Morena hangja olyan élesen szelte át a levegőt, mint az éjszakai denevér, mire Amelia megrezzent.

- Elnézést, mit kérdeztél? - A drakonok kuncogásban törtek ki, de könyvtárbeli drakon csendre intette őket. Amelia nem volt neki hálás, kifejezetten bosszantotta.

Morena csalódottan fújt egyet, de megkegyelmezett neki.

- A könyvről kérdeztelek. Sikerült hozzájutnod egy példányhoz?

- Sajnálom, Morena. Nem volt meg a könyvtárosnak sem.

Elkapta a drakon vidám tekintetét, szúrós szemmel nézett vissza rá. Majd Patty felé fordult, és nagyon remélte, hogy a szobatársa használja a gondolatolvasó varázsigét, mert jelenleg vagy ezerféle kínzást ígért be neki és nem volt kedve elismételni.
Inkább csak végrehajtja őket, ha kettesben lesznek.

Patty minden bizonnyal leolvasta az arcáról a gondolatait, mert elsápadt. A kis féregivadékban legalább volt ennyi félelemérzet.

Ismét Morenára nézett, de a nő már a vendégek felé fordulva magyarázott a könyvtár nagyszerűségéről és biztosította őket, hogy hamarosan előkeríti a keresett könyvet.

Amelia magában elrebegett egy fohászt Hexiának, majd lassan a lépcső felé hátrál. Talán most, hogy nem figyelnek rá, megléphet. Amint hátat fordított a többieknek, egy forró fuvallat borzolta fel a tarkóján lévő apró pihéket. A forróság végigfutott a gerincén, a teste közepén kavargott, majd egyenesen eltűnt a...

Amelia levegőért kapkodva fordult meg. A drakon kimagaslott a többiek közül, és amíg a társai Morenát hallgatták és követték a főétkező felé, a férfi egyenesen őt nézte. A szemében aranylángok táncoltak, fekete szarván megcsillant a beszűrődő holdfény.
Igazi másvilági, a szó legfélelmetesebb értelmében. A lány sosem félt a teremtményektől, a drakonok azonban mások voltak. Sokkal inkább állatok, mint a többi másvilági. Még egy vámpír is fegyelmezettebb náluk, ami azért sokat elmond a fajról.

Ez a drakon azonban jelenleg nemcsak halálosan rémisztő, de halálosan szívdöglesztő is volt.

A szája sarkában játszó apró félmosoly megadta a lánynak a kegyelemdöfést, a csizmája hangosan kopogott a lépcsőfokokon, ahogy szinte elmenekült a csarnokból. Meg mert volna esküdni, hogy még hallotta a drakon nevetését maga mögött.