A tűz próféciája

17. fejezet

Amelia dühösen csapta be az előtte fekvő könyvet. Már az ötödiket lapozta át, de egyelőre semmi eredményre nem jutott. A borítón vörös betűkkel virított, hogy Különleges lények és ismertetőjegyeik. A drakonokról azonban fájdalmasan kevés információ szerepelt benne. A lány nem értette. Az egyik leghatalmasabb faj voltak, nem kellene többet tudniuk róluk?

A fejét a könyvre hajtotta. Odakint gyönyörűen sütött a nap, neki pedig idebent volt házifeladata. Jó, igaz, hogy ezt önszorgalomból csinálta, de meg kellett tudnia mindent a sárkány alakváltókról. A drakon által keresett könyv valóban nem szerepelt a nyilvántartásban, de Amelia a biztonság kedvéért kivett minden lehetséges könyvet, amiben szó van a drakonokról.

Az előző öt könyv is ugyanazt ismételte, amit már eddig tudott.
Rendkívül erős faj, alakváltással sárkánnyá tudnak alakulni, méretük többogrényitől egészen hegynagyságúig terjedhet. Egykor minden világot uraltak, majd fokozatosan visszatértek Drakonföldre. A királyuk, a Sárkánykirály egyetlen örököst nemzett csak.
Amelia keserűen gondolt Kyrora.

Igazából ezeket tőle is megkérdezhetné, de mint tisztázták, nem bízott a férfiben. Valahogy érezte, hogy eltitkol előle egy fontos dolgot. Persze nem hitte, hogy a könyvekben lesz a válasz, de a tudás fontos.

Az Egyezség létrejöttével a drakonok is elfogadták a békét, bár a lány egyszerűen nem értette, hogy egy ennyire hatalmas faj miért választaná a saját világát, ha képes lenne minden világot az uralma alá hajtani. Volt egy rövid jegyzet a boszorkányokkal kapcsolatban, de csak egy hivatkozás volt az Egyezség egyik alpontjára, Amelia nem foglalkozott vele. Nem akarta az egész Egyezséget átrágni, és valószínűleg csak újabb békekritériumokat tartalmazott. Amit eddig sikeresen be is tartottak a jelek szerint.

Mozgást hallott az asztalnál, ezért felemelte a fejét. Egy tőle néhány évtizeddel idősebb boszorkány ült le vele szemben. Gloria a Láthatatlan Hold klánból. A lány is ott volt a szertartáson, bár Amelia nem emlékezett rá, hogy látta volna. Persze igyekezett nem túl sok ismerős arcot megfigyelni, miközben… Nos, a szertartás közben.

– Hogy van Patty?
Amelia kihúzta magát és villámgyorsan körbenézett. Tudják? Morena kihirdette? Megint lemaradt a reggeliről, de túl csendes volt minden ahhoz képest, ha ilyen hírt közöltek volna. Szerencsére Gloria pontosított.

– Tegnap eléggé feldúlt volt, amiért nem választották ki. Azóta is a szobájában gubbaszt?
– Hogy mi? Ó, igen, ott van. A szobában. Nagyon maga alatt van, de majd megnyugszik.
Gloria azonban nem állt fel, a könyveket vizsgálta, amik az asztalon hevertek. Amelia megállta, hogy ne húzza őket közelebb magához. Elvégre nem bűn, ha kicsit olvasgat, nem igaz?

– Hallottam, mi történt az éjszaka.
A lány elsápadt, verejték csorgott végig a gerincén. Gloria felemelte az Alakváltó fajok tankönyvet.

– Én is voltam az egyik drakonnal. Képzelhetem, mit éreztél, amikor Kyrinthos feléd indult – kuncogott Gloria, Amelia pedig kifújta a levegőt. Az éji csiga szerelmére, a végén még szívrohamot fog kapni, ha tovább beszélgetnek!
– El sem tudod képzelni.
Gloria tovább nevetgélt, szórakozottan belelapozott a könyvbe.

– Egy kicsit féltem, hogy miközben mi… Szóval tudod, hogy alakot vált, de azt mondta, nem kell aggódni. Ezeknek a fickóknak aztán van önuralmuk, nem igaz? Neked milyen volt?

Amelia összevonta a szemöldökét. Rossz érzés kerítette hatalmába, de nem tudta megmagyarázni az okát. Inkább a kérdésre koncentrált, bár erre sem szívesen válaszolt.
– Szuper volt. Mármint, amíg tartott. Izé, szóval jó volt.
– Igen? Fogadok, hogy az egész éjszakából a drakonnal volt a legjobb! Engem be akartak vonni egy alakváltó hármasba, de kicsit tartottam attól a sok karomtól, úgyhogy inkább…

– Gloria, ne haragudj, de most másra koncentrálok!
A boszorkány végigpillantott a könyvrakáson, kíváncsian oldalra billentette a fejét.
– Tudok esetleg segíteni?
Amelia nagyon fújt. Gloria régebb óta van itt, mint ő. Egy próbát megér.

– Ha keresnék egy könyvet, de nincs itt sem és a városi nagykönyvtárban sem, hol nézzem még meg?
Gloria tudálékosan megtámasztotta a mutatóujját az állán, hullámos, tejeskávé színű haját hátradobta, majd elmosolyodott.
– Én a Vízalatti Könyvtárban is próbálkoznék.

Amelia arcára kiült a megrökönyödés. Gloria játékosan megütögette a kezét.
– Ugyan, tudom, hogy kicsit ijesztő a víz alatt lenni, de teljesen biztonságos. És elég nagy gyűjteményük van ahhoz, hogy érdemes legyen megpróbálni. Tudod, bármi, ami a vízben köt ki, végül hozzájuk kerül.

Amelia megköszönte, majd úgy pattant fel, mintha megégették volna, összeszedegette a könyveket és úgy döntött, ideje valami táplálót magához vennie.

A főétkező majdnem teljesen üres volt, a reggelit már befejezték, az ebéd viszont még nem készült el, de néhányan még a kávéjukat kevergették. A sűrű, fekete ital serkentőleg hatott. Talán Amelia is kér egy csészével, de mindenekelőtt eszik végre valamit.
A könyveket lerakta a szokásos asztalukhoz, gondosan elkerülve a tekintetével Patty helyét és az ételosztó ablakhoz sétált. Margarita, a szakácsnő épp mosogatott, de amikor meglátta a lányt, letette a fehér tányért.

– Amelia, végre! Tegnap sem láttalak, erre ma reggel sem bukkansz fel.
– Sajnálom, sok dolgom volt. Van esetleg valami maradék?
A szakácsnő törpnyelven káromkodott és leugrott az emelvényről. Így alig volt egy méternyi, de a magasság hiányát gyorsasággal pótolta. Villámgyorsan összedobott egy tányérra kenyeret, sajtot, egy kiskanálnyi lekvárt, némi gyümölcsöt és egy kis darabka füstölt húst. Amelia szájában összefutott a nyál, a gyomra nagyot kordult a látványra.

– Ha egy kis kávé is maradt netalántán…
Margarita letette a lány elé a tányért, majd a fejét csóválva nézett egy csésze után. Néhány pillanat múlva már Amelia előtt gőzölgött a frissen főzött ital. Nem tudott elég hálás lenni a törp szakácsnőnek.

– Ebédkor ne késs! Nem szeretek duplán dolgozni – korholta meg a nő, mire Amelia sietve bólogatott.
Valójában azonban esélyes volt, hogy az ebédet is kihagyja, mindenesetre igyekezni fog, döntötte el határozottan.

A tányérral és a csészével egyensúlyozva sietett vissza az asztalukhoz. A kávé megégette a nyelvét, amikor belekortyolt, majd jóleső keserűséggel áradt szét benne. Amelia csaknem felnyögött örömében.

– Ennyire finom?
Amelia összerezzent, amikor egy drakon megállt előtte. Rövidre vágott, barna haja és acélszürke szeme talán átlagosnak volt mondható, de az arca ismerős volt, amikor beugrott neki: Kyro egyik őrszeme, az alacsonyabbik férfi, aki rámordult.
A férfi leült Patty helyére, ezzel újabb pontokat veszítve a népszerűségi listán.

– Mit akar?
– Hogy állsz a kereséssel?
A lány majdnem félrenyelte a kenyeret. Köhögve nézett körbe, a drakon vidáman csillogó szemekkel figyelte. Érdekes, az ő tekintetében nyoma sem volt lángoknak. Talán csak az uralkodó család sajátossága? Amelia majdnem nekiállt a könyvekben keresgélni erről szóló információt. Vagy legalább beleírni az egyikbe.

– Remekül – bökött a könyvek felé. A drakon érdeklődve olvasta a címeket. Az utolsónál azonban kérdőn nézett a lányra. Amelia megvonta a vállát. – Az saját részre kell.

A drakon nem szentelt neki nagyobb figyelmet, amiért Amelia igazán hálás volt. Semmi kedve nem volt magyarázkodni, hogy mit keres nála az Őrvarangyok mágikus képességei.

– Még mindig nem mondta, mit akar.
A drakon hátradőlt a székben, a kezét összekulcsolta a tarkóján. A szarva valamivel rövidebb volt, mint Kyroé, legalábbis ahogy a lány ránézésre meg tudta állapítani.

– Maga fiatalnak számít, ugye? – kérdezte a lány elgondolkodva.
Fizikailag, emberi években mérve a harmincas évei elején járt, valójában azonban sokkal idősebb lehetett. Mégsem olyan idős, mint mondjuk Kyro.

– Piros pont. Szerintem jól ki fogunk jönni. – A lány értetlen tekintetét látva hozzátette: – Én vagyok az új testőröd.

Még szerencse, hogy ezúttal nem volt falat a szájában, mert ezek után biztosan megfulladt volna.
– Ki van zárva. Megmondtam, hogy tudok vigyázni magamra.

– A herceg nem így gondolja – vonta meg unottan a vállát a drakon. Ezek szerint ő sem rajong különösebben az új munkájáért. Ez jó, ezt talán ki tudja használni.

– Ugyan már! Mégis mi bajom történne akár a könyvtárban, akár a szobámban? – kérdezte Amelia mézesmázos hangon. Minél előbb le kell koptatnia a drakont. Nem akart közönséget, sem állandó ellenőrzést.

Azt gyanította ugyanis, hogy Kyro nem a személyes biztonsága, inkább a könyv utáni keresés miatt aggódott jobban.
– Ne is próbálkozz. A herceg parancsba adta, hogy mindig maradjak melletted, szóval minél előbb elfogadod, annál hamarabb tudsz a könyv után eredni.

Amelia csalódottan sóhajtott fel. A reggelijére koncentrált inkább, az agya lázasan próbált valami megoldást találni. Egyelőre azonban nem akadt semmi értékelhető kifogása, amiért el tudná távolítani a férfit.

Morena sétált el a nyitott ajtó előtt, mire Amelia szélesen elvigyorodott.
– Túlságosan feltűnő lesz, ha mindenhova egy drakon kísérget. Ha Kyrinthos annyira el akarja kerülni a feltűnést, nem a legjobb ötlet, ha rám állít egy őrszemet.

– Te csak a könyvvel foglalkozz, a többit bízd rám! – A drakon önelégült vigyora láttán elment Amelia étvágya.
Kényszerből bekapta az utolsó falatokat, felhajtotta a maradék kávét, majd a hóna alá vette a könyveket.

– Jó, felőlem! Ha ennyire le akar buktatni, csak rajta.
Amelia megindult a lépcső felé, hogy a toronyszobába menjen, amikor a drakon elkapta a karját és visszarántotta. A könyvek kiestek a kezéből, de a lány nem mert utánuk kapni.

– Meghúzod magad és csak a könyvre koncentrálsz. Ez nem egy játék, kislány. Sokkal nagyobb dolgok forognak kockán, mint amit el tudsz képzelni, úgyhogy melegen ajánlom, hogy vedd komolyan a feladatodat!

Amelia karja kezdett forrósodni a férfi keze alatt, a belőle áradó hő lassan megégette a bőrét. A lány tudta, hogy a drakon szándékosan akar ráijeszteni, de ő Hexia lánya volt.

Nem ijedt meg egy kis tűztől.

Csettintett egyet, mire az ujjai végén szikra pattant és apró lángocska táncolt. Egyre nagyobbra dagasztotta, míg végül egy ökölnyi tűzgolyót tartott a tenyerében.

– Ha még egyszer hozzám ér, garantálom, hogy megismeri a valódi tüzes leheletet, mert ezt itt – emelte fel a tűzgolyót – lenyomom a torkán. Világos?

Egy néma pillanatig farkasszemet néztek. Amelia mindennel tisztában volt, ami körülötte történt. Hallotta a konyhában az üvegcsörömpölést, ahogy Margarita eldobta a kezében lévő tányért, a székek csikorgó hangját, ahogy a boszorkányok hátrébb ugrottak tőlük.

Hallotta a drakon dühös sziszegését, ahogy a tűzre mered, majd a lányra nézett. Egy szívdobbanásnyi idővel később elengedte a karját. Amelia továbbra is feltartotta a tűzgolyót, maga sem tudta, hogy mit fog vele tenni.
Megérdemelné a rohadék drakon, hogy a képébe vágja.

A férfi ekkor hátrébb lépett. Egyet.
Amelia összeszorította a tenyerét, a tűz pedig kihunyt az ujjai között.
– Erről hallani fog a herceg – morogta dühösen a drakon, mire Amelia utána szólt.

– Azt is megmondhatja neki, hogy nem kérek testőrt!

A drakon kiviharzott a konyhából, Amelia pedig összeszedegette az elejtett könyveket.
Tényleg képes lett volna megtámadni a férfit?

Riadtan döbbent rá a válaszra.

Igen, megtette volna.