A tűz próféciája

4. fejezet

Először csak a kíváncsiság hajtotta, de amikor Patty elmesélte, hogy neki sincs fogalma arról, miért jött a drakon küldöttség, Amelia már feladatának érezte kideríteni az igazságot. Patty elcsent egy őrvarangyot a megbűvölt tárgyak terméből, és már robogtak is a lépcsőn a csarnok felé. Amint azonban egyre közeledtek, Amelia elbizonytalanodott. Tényleg ujjat akar húzni Morenával? Ha annyira fontos lenne, biztos elmondaná, nem igaz?

Patty lelkesedése viszont lépcsőfokonként nőtt, szabályosan szökellt lefelé kezében a varanggyal.

Amelia gyanakodva méregette az állatot, furcsán ismerősnek tűnt, de egyelőre inkább a szobatársára koncentrált.

Az utolsó lépcsőfokon megragadta Patty karját és visszatartotta.

– Biztos, hogy jó ötlet?

– Először is – rázta le Amelia kezét a lány. – A te ötleted. Másodszor is, persze, hogy jó ötlet. Ki tudja, milyen titkokat tudunk meg közben?

Igen, Amelia pontosan ettől tartott, de nem akadályozta meg, hogy Patty lépjen egyet előre. A csarnokba érve azonban mindketten megtorpantak.

Már elkezdték díszíteni, lampionok lebegtek az üvegkupola alatt, bennük parányi zöldes varázsfény derengett. Körben a falakról vörös, ezüst és fekete selyemleplek lógtak, mindenfelé kanapék, puha párnák és apró asztalok foglalták el a márványpadló jelentős részét. A szemüket azonban mégis a hatalmas oltár vonzotta. A faragott gránittömböt aranylepellel borították, rajta számos fekete gyertya kapott helyet.

A viasztömbök oldalán göcsörtösre száradt a faggyú. Az oltár közepén jókora aranytál állt, némán várta az áldozati vért. Amelia elgondolkodott, hogy vajon a drakonok istene milyen áldozatot kívánhat. Hexia általában beérte valamilyen haszonállat vérével, leggyakrabban kecske vagy bárány a bemutatott áldozat, de egy sárkányisten mit akarhat?

Nem tudott tovább gondolkodni, Patty magával rángatta a csarnok egy távolabbi pontja felé, ahol eltűnhetnek szem elől. Behúzódtak egy félreeső sarokba, Patty pedig elmondta a varázsigét, amivel összekötötte magát a varanggyal.

A boszorkányok előszeretettel használtak állatokat kémkedésre, leginkább azért, mert nehezebb volt kiszúrni a varázst egy állaton, mintha csak úgy kavargott volna a levegőben. A varangyok pedig észrevétlenül el tudtak rejtőzni bármilyen helyiségben. Morena már legalább ezerszer megbánta, hogy megtanította a tanoncoknak a kémvarázslatot.

Patty közben útjára engedte a varangyot, ami nagy ugrásokkal haladt a főétkező felé.

Némán figyelték, ahogy átpréselte puha testét az ajtó alatt.

Patty megfogta Amelia kezét, így mindketten szem-és fültanúi lehettek a beszélgetésnek odabent.
Morena épp nyájasan mosolygott az előtte álló drakonra. Amelia még sosem látta tőle ezt a mosolyt. Nekik csak a gúnyos-szarkasztikus fajtát mutatta eddig. Furcsa volt látni olyan környezetben, ami neki is idegen.

– Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni – És hozzá ez a hang! Még Patty is elhúzta a száját.

– És mi van az Egyezséggel?

A két lány visszatartotta a lélegzetét, noha Ameliának nemcsak a téma miatt akadt bent a levegő. Bárhol felismerné ezt a bársonyosan mély hangot. Az ő könyvtáras drakonja volt. És hirtelen nagyon elszégyellte magát, amiért így hivatkozik rá.

Az Egyezség viszont komoly dolog. Ez egy mágikus szerződés a fajok között, aminek a megszegése beláthatatlan következményekhez vezethet. Előtte minden csupa káosz volt, a világok és a fajok harcban álltak egymással, mindenki mindenkivel csatározott, nem volt olyan hely a világok között, ahol szusszanásnyi béke lett volna.