In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

21

Majd estefele lementem a klubhelyiségbe Lindával találkozni.

-Ma megyünk Roxmortsba Theodore-al.-mondta Linda.

-Pansy-ék nem mennek?-kérdeztem.

-De, sajnos. Pedig nekem nem hiányozna Pansy. -kuncogott.

-Ő nekem sem. -forgattam a szemeim.-Neked jó szórakozást.

-Köszi. -mosolygott. -Te nem jössz? Biztos Mattheo is jön.

-Menjen, nem érdekel. -mondtam.

-Ne csináld ezt na. Nem haragudhatsz rá emiatt. -mondta.

-Nem is haragszom. -mondtam. -De azóta se akart beszélgetni.

-Miért nem keresed meg akkor te őt?-kérdezte.

-Nem tudom. Mit mondhatnék egyáltalán?-kérdeztem.

-Megbeszélitek és kész. -mondta.

-Meglássuk. -mondtam.

-De én most megyek készülődni.-vigyorgott Linda majd fel is ment a szobájába.
Egyedül maradtam a kanapén, amikor láttam, hogy Mattheo most jött be a klubehelyiség ajtóján. Erre felálltam s a hálókörlet felé vettem az irányt, de Mattheo utánam indult. De én nem álltam meg, ő pedig csak jött utánam.

-Most komolyan ezt játszuk?-kérdezte Mattheo. -Rebecca állj már meg. -rántott vissza kicsit idegesen a karomat fogva.

-Ne rángass. -mondtam idegesen.

-Nem rángatnálak, ha megállnál.-mondta idegesen. -Ezt fogjuk csinálni, hogy kerülsz?

-Miért mit akarsz mondani?-kérdeztem ránézve.

-Csak nem akarom, hogy vége legyen ennek köztünk. -mondta.

-Miért mi van köztünk szerinted?-kérdeztem. -Az emberek szerint már le is feküdtünk egymással.

-Miért érdekel ennyire az emberek véleménye? Higgyenek amit akarnak.-mondta.

-Hányszor ismételjem el, hogy neked könnyű ezt mondani? Én lettem a r*banc a történetben, aki egy éjszaka után már nem is kell. -mondtam.

-Elmondanád miről beszélsz? Világosíts fel, jó? Mert tényleg nem értelek. Szerinted most itt lennék, hogyha nem érdekelnél?!-kérdezte idegesen Mattheo.

-Mert még nem kaptál meg..-mondtam halkan.

-Ezt meg hogy érted? Ugye nem úgy, ahogy gondolom?-kérdezte.

-Nem ugyanezt csináltad a lányokkal máskor is?-kérdeztem.

-És ez azt kell jelentse, hogy most is ugyanolyan vagyok?-kérdezte.

-Nem ismerlek és nem tudok könnyen megbízni senkiben. -mondtam.

-Ha nem ismersz, akkor ismerj meg.-mondta s megfogta a kezem.
Erre enyhén elmosolyodtam.

-Mert én kedvellek, és nem hagyom, hogy egy hülye pletyka mindent elrontson. -mondta a szemembe nézve.

-Kedvelsz?-mosolyogtam, teljesen zavarba hozott.

-Igen. -mosolyodott el. -Most tényleg zavarban vagy. -kuncogott.

-És már megint gúnyolódsz.-kuncogtam szerintem elvörösödve.

-Nem, sosem gúnyolódnék rajtad.-mondta.

-Te most direkt mondasz ilyeneket, hogy zavarba hozz, igaz?-kérdeztem mosolyogva.

-Nem. -mondta. -Azért mondok ilyeneket, mert így is gondolom.
Erre megint elmosolyodtam.

-Hogy feleljek, arra amit mondtál, talán egy kicsit én is kedvellek téged, de csak mert megkedveltetted magad. -mondtam zavarba.

-Mégis mivel?-nevetett.

-Azzal, hogy ilyen megértő és rendes vagy. Köszönöm. -mondtam.

-Tehát mégsem vagyok seggfej?-kérdezte kuncogva.

-Sosem mondtam, hogy az vagy.-forgattam a szemeim.

-Na jó na. -mosolyodott el. -A többiek este Roxmortsba mennek, ha van kedved mehetünk.

-Pansy is megy?-kérdeztem.

-Jaj igaz, hogy is felejthettem el a háborút. -kuncogott.

-Ne nevess, hallottad te is jól, hogy miket mondott. -mondtam.

-Pansy ilyen, néha nagyon idegesítő tud lenni. -mondta Mattheo.

-Nagyon is. -mondtam. -De ma nincs kedvem bulizni, pihenni akarok. De te menj, ha akarsz.

-Nem megyek nélküled. -mondta.-Amúgy sincs most nagy kedvem.

-Hát jó. -mondtam. -Hallom leadta Astoria a telefonszámomat.

-Igen, elkértem. Baj?-kérdezte.

-Nem. -kuncogtam. -Most megyek fel, lepihenek kicsit.

-Oké. Jó pihenést. -mondta.

-Köszi. -mosolyogtam s fel is jöttem a szobámba.

Annyira örülök, hogy tudtunk beszélni és most jóba vagyunk. Remélem mindig ilyen marad Mattheo, mert tényleg igaz amit mondtam neki, megkedveltem.