In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

57.rész

Órák után felmentem a hálókörletekbe s elkezdtem pakolni a szobámban pár fontos dolgot, amit magammal viszek. De hamar visszajövök, úgyhogy nem kell sok mindent vigyek. Annyira félek, hogy milyen lesz apát így látni..rácson keresztül. Nagyon rossz érzés lesz, mert tudom, hogy nem érdemli meg, hogy ott legyen.
Pakolás közben Linda jött be a szobámba tele csomagokkal.

-Hát te? Hová mész?-kérdeztem.

-Én ide. -nevetett s lerakta a csomagját Astoria ágya mellé.

-Öhm, hogy érted?-kuncogtam értetlenül.

-Astoria szólt, hogy cseréljünk szobát, mert az egyik barátnője a szobatársam s vele szeretne lenni. -mondta Linda.

-Ó, na ez jó hír. S a ruháit mikor viszi el?-kérdeztem.

-Elviszi aztán. -mosolygott Linda s felfeküdt mától az ő ágyára.

-Nem fogod elhinni, hogy mi történt a tegnap. -mosolyogtam.

-Na? Theodore mondta, hogy az ő ágyában aludtál, de csak ennyit tudok. Mesélj. -vigyorgott.

-Mattheo megcsókolt. -mondtam.

-Mi?! Ez hatalmas lépés volt tőle, ezek szerint biztos ki akar békülni veled!-vigyorgott Linda.

-Nem tudom, tudod, hogy részeg volt. Szóval nem tudom mennyire tudta, hogy mit csinál. -mondtam.

-Részegen vagyunk őszinték, tudod.-nevetett Linda.

-Az is igaz, de.. -kuncogtam. -Tényleg remélem, hogy képes lesz megbocsátani.

-Képes lesz! Ez biztos. -mondta Linda.

-Jó lenne. De most megyek, elkell érnem a vonatot. -mondtam.

-Holnap utazol vissza, ugye?-kérdezte.

-Aha. -mondtam. -Akkor holnap találkozunk, addig tiéd a szoba.

-Jó jó. -kuncogott, majd kimentem.

Szóltam Pitonnak, a házvezetőnknek, hogy haza kell utaznom s miután engedélyt adott el is indultam a vonatállomásra. Pár óra alatt haza is értem.
Anyával el is indultunk a rendőrségre, s mikor odaértünk útbaigazítottak minket s a telefonokhoz mentünk, ahol van a látogatás. De apa sehol sem volt. Hiába vártuk nem jött be a látogatóterembe. Nem értettük, hogy mi történt.

-Elnézést. -szólt anya az egyik biztonsági őrhöz. -Tudja esetleg, hogy a férjem..

És folytatta volna, de megpillantottuk, ahogy apát s a csomagját vezetik felénk. Nem értettem mi történik, apa csak mosolygott könnyes szemekkel.

-Apa..-mondtam már én is könnyes szemekkel s odarohantam s megöleltem.

-Mától szabadlábon távozhat. -mondta a biztonsági őr.

-De ez hogy lehet? Mégis hogyan?-kérdezősködött anya.

-Ejtették a vádakat. -mondta az őr.

-Köszönöm Istenem. -mondta könnyes szemekkel anya s megölelte apát.

Én is nagyon boldog voltam, ez hogy lehetséges? Pfhu, de annyira jó! El sem hiszem!
Aztán kimentünk onnan s hazamentünk végre. El sem hiszem, hogy apa is hazajöhetett. De mégis mi vette rá őket, hogy ejtsék a vádakat? Fogalmam sincs.

Másnap
  
-Akkor én lassan indulok is vissza a suliba. -mondtam.

-Várj egy kicsit. -mondta apa.
S leültem melléjük a kanapéra.

-Te is tudod, hogy nekünk a te biztonságod a legfontosabb és..-mondta apa.

-És szeretnénk hogyha többet nem tanulnál már abban az iskolában.-folytatta anya, na itt állt le a szívem egy másodpercre.

-Ezt meg hogy értitek? -kérdeztem idegesen.

-Rebecca, az az iskola tele van sötét varázslókkal, akik veszélyt jelenthetnek rád! Eddig is féltettünk, de amikor utoljára ketten voltunk abban a vendéglőben, s ott volt Voldemort fia is..s mennyire lenézően beszélt veled s velem is...-mondta anya. -Azok után nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy téged nap mint nap így bántanak ott..

-Anya, nem bánt senki! -mondtam idegesen. De megértem azt, amit Mattheo-ról gondol, mert aznap Mattheo tényleg egy f@sz volt.

-Mintha valamit eltitkolnál, folyton ezt érzem. Nem mered elmondani, hogy bántanak?-kérdezte anya.

-Nem is értem mit szeretsz azon az iskolán annyira!-mondta apa.

-Szeretem és kész, oké?! Nem tilthatjátok meg, hogy odajárjak. Boszorkány vagyok, és ott van a helyem. -mondtam idegesen.

-Aha, aztán meg kapjuk a hírt, hogy Voldemort örököse bosszút áll az iskolán s megöl mindenkit. -mondta anya.

-Ahj, annyira odavagytok Voldemort fiáért, hogy egy gyilkos, de ő nem olyan, mint az apja! Ő rendes és jó szíve van.-szóltam el magam véletlenül, a francba ezt nem kellett volna így kimondanom, de felidegesítettek.

-Szóval ennyire ismered őt?-kérdezte apa.

-Nem. -vágtam rá gyorsan.

-A múltkor a vendéglőben nagyon nem úgy tűnt, mint aki rendes és jószívű.-mondta anya.

-Azt felejtsd el. -forgattam a szemeim.

-Sajnálom, de nem tudom elfelejteni.-mondta anya idegesen.

-Ő egy gyilkos fia, Rebecca. Hiába szépíted a dolgokat, ez így igaz. Egy gyilkos leszármazottjával jársz egy iskolába, s ha ez nem elég, akkor több gyilkos halálfaló leszármazottjával is.-mondta apa.

-Igen, tehát nem gyilkosokkal járok egy suliba, hanem csak leszármazottakkal. Így nincs veszély. -mosolyogtam ironikusan.
Erre apa csak a szemeit forgatta.

-Ha most nem haragszotok kell indulnom, lekésem a vonatom.-mondtam.

-Rendben. Vigyázz magadra. -mondták, s azzal elköszöntem s elindultam.