In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

29

Pár nap múlva el is jött a nap, amikor hazautazunk a Roxfort Expressel. Felpakoltuk a csomagjainkat s lesétáltunk az udvarra.

-Akkor két hét múlva tali. -kuncogott Theodore.

-Kellemes ünnepeket. -mosolyogtam.

-Nektek is. -mondta Astoria.

-Linda hol van?-kérdeztem.

-Jön mindjárt. -mondta Theodore.

-Hiányozni fogsz. -húzott magához Mattheo.

-Hé, még hátra van az út, még ne búcsúzkodj. -kuncogtam s megöleltem.

-Tudom, de olyan hamar eltelik.-mondta.
Erre elmosolyodtam. Megjött Linda is, ezért elindultunk a vasúthoz. Felültünk a vonatra s helyet foglaltunk az egyik négy személyes kabinba. Theodore, Linda, Mattheo és én.

-Ha jól emlékszem itt találkoztunk először.-nézett rám Theodore.

-Igaz. -kuncogtam.

-Hogyan?-kérdezte Mattheo.

-Csak segítettem levenni a bőröndjét.-mondta Theodore.

-Mi vagy te, Máltai szeretetszolgálat?-kuncogott Mattheo.

-Naa. -löktem meg kicsit Mattheo-t mosolyogva.

Az út hamar el is telt, hamar megérkeztünk a King's Cross állomásra.

-Menjetek előre, mi hozzuk a csomagokat. -mondta Mattheo, erre Linda és én leszálltunk a vonatról.

-Vajon hol vannak a szüleim?-kérdezte Linda.
Az én szüleim nem fognak idejönni, mert dolgoznak. Szóval majd fogok egy taxi-t és hazamegyek vele. Mattheo-nak még nem mondtam, pedig akart velük találkozni, de nem lehet. Nem tudhatja meg, hogy muglik.

-Jaj, ott vannak. Megyek odamegyek hozzuk. -mondta Linda s odasétált a szüleihez, pár méterre voltak.

-Rendben. -mondtam, erre valaki megfogta a vállam.

-Szia Rebecca. -köszönt az illető, hátranéztem. Ismerem ezt a nőt, egy családi barátunk, aranyvérű boszorkány. A neve Elizabeth.

-Szia. -mosolyogtam. -Hát te?

-Jöttem az elsőéves kislányom után, a szüleid hol vannak?-kérdezte.

-Dolgoznak. Taxival megyek haza.-mondtam.

-Elviszlek szívesen.-mosolygott, erre a vonat fele néztem, s láttam, ahogy Mattheo és Theodore leszállnak a csomagjainkkal.

-Nem kell, köszönöm. -udvariaskodtam.

-Dehogynem, ne taxizz egyedül.-mondta.

-Rendben, köszönöm szépen.-mosolyogtam, erre láttam, hogy Mattheo közeleg felénk. Ideérve Mattheo elmosolyodott.

-Jó napot, Mattheo vagyok. -nyújtotta a kezét Elizabeth felé.
Elizabeth kérdően rám pillantott, majd újra Mattheo-ra.

-Elizabeth. -fogott kezet Mattheo-val.

-Örülök, hogy megismerhettem. Gondolom ön Rebecca anyukája.-mondta Mattheo.
Erre Elizabeth kimeresztett szemekkel nézett rám, én is visszabámultam, mintha arra kérném, hogy hazudjon miattam.

-Öhm. -mondta Elizabeth. -Igen.

Meglepődtem, hogy hazudik. Ó Istenem, mibe kevertem magam és őt is...

-Itt a csomagod. -mondta Mattheo rám nézve.

-Köszi szépen. -mosolyogtam kínosan.

-Akkor én most megyek is. Kellemes ünnepeket. -mondta Mattheo. 

-Neked is, majd beszélünk.-mondtam, erre Mattheo el is ment.
Ez nagyon kínos volt.

-Rebecca, ez meg mi volt?-kérdezte Elizabeth.

-Annyira sajnálom, hogy hazudnod kellett miattam. -mondtam, de nem vettem észre, hogy Linda közeledik hozzánk.

-Minél előbb megkell tudnia az igazat, és egyébként is ki volt ez? Voldemort fia?!-kérdezte Elizabeth idegesen.

-Igen, de kérlek ne haragudj. -mondtam.

-Most először hazudtam, de többet nem fogok!-mondta.

-Rendben, nem is kell. Elmondok majd neki mindent. -mondtam.

-Azt hiszi aranyvérű vagy?! Rebecca!-mondta idegesen Elizabeth.

-Nem mondhattam el neki, gyűlölik a sárvérűeket. -mondtam.

-Még jó hogy! Hisz sötét varázslók a leszármazottjaik! Rebecca, mibe keverted magad?!-kérdezte.

-Micsoda?!-kérdezte meglepődve Linda, egész végig itt állt és hallott mindent, észre sem vettem. A francba!

-Linda?-kérdeztem.

-Te..öhm, hazudtál!-mondta Linda.

-A kocsiban megvárunk.-mondta Elizabeth és a kislányával beültek a kocsiba.

-Elakartam mondani, kérlek ne haragudj.-mondtam.

-Te sárvérű vagy?-kérdezte.

-Igen...-mondtam halkan.

-De miért hazudtad, hogy aranyvérű vagy?! Csakhogy Mattheo-ék befogadjanak?!-kérdezte.

-Nem, dehogy! Csak szégyelltem magam, ennyi. -mondtam halkan, könnyes szemekkel.

-Mattheo ha ezt megtudja nagyon megharagszik rád. -mondta.

-Ugye nem mondod el neki?-folyt ki egy könnycsepp a szememből. -Elveszítem őt akkor...

-Örökké nem titkolhatod.-mondta.

-Tudom. Te még mindig miért beszélsz velem? Hisz te is ugyanúgy utálod a sárvérűeket, mint ők. -mondtam.

-De te a barátnőm voltál, és most is az vagy. De rosszul esik nagyon, hogy nem voltál őszinte velem. -mondta.

-Tudom, nagyon sajnálom. Annyira komolyan veszik az emberek a származást, hogy féltem elmondani. Nem akartam, hogy emiatt elitéljenek.-mondtam.

-Nézd, én nem akarok haragot most így ünnepekre, szóval nem haragszom rád.-mondta s megölelt.

-Köszönöm. -mosolyodtam el.

-De muszáj lesz elmond Mattheonak, tudom, hogy félsz, de inkább élj az igazságban, mint egy tündérmesében, amit magadnak kreáltál. -mondta.

-Elfogom mondani, csak legyek rá kész.-mondtam.

-Rendben. -mondta s még utoljára megöleltünk egymást, majd beültem Elizabeth autójába és elmentünk.