In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

60.rész

Bementem a Nagy Terembe, s láttam, ahogy Mattheo idegesen nekiront Adrian-nak, aki éppen evett.

-Te tényleg nem akarsz leszállni róla b@zdmeg. -mondta idegesen Mattheo s elkapta Adrian-t a gallérjánál fogva s kiszedte a padból.

-Hogy mondjam, hogy végre megértsd?!-kérdezte idegesen Mattheo s behúzott egyet Adrian-nak.

-Állj le, hallod?!-rohant oda Theodore, hogy leállítsa.

Mindenki megvolt ijedve, én is közelebb léptem hozzuk s csak figyeltem a történéseket.

-Mi a franc bajod van?!-kérdezte idegesen Adrian.

-Itt csak én beszélek.-mondta idegesen Mattheo, s megint megütötte.

-Ha nem vagy ott b@zdmeg neki, akkor majd ott lesz más. -mondta Adrian s ellökte Mattheo-t magától.

-Mi a fenét mondtál?! Megöllek, hallod?!-ment neki Mattheo megint, de Theodore lefogta.

-Állj le Riddle, valld be, hogy neked már nem kell, mert már meghúztad.-kiabálta Adrian.

Én csak teljes sokkban figyeltem őket.

-Kinyírlak b@zdmeg.-húzott be Mattheo még egyet Adrian-nak, akinek már folyt az orra vére.-Van pofád ilyet mondani b@ssza meg?!

-Mattheo! Fejezd be, tesó. -fogta le Theodore, erre odamentem én is.

-Látod, Rebecca? Egy igazi gyilkos a pasid. -mondta ironikusan Adrian.

-Te csinálsz gyilkost belőlem.-mondta idegesen Mattheo, erre idegesen rám nézett s én is rá.

-Pszichopata vagy b@zdmeg, látszik kire ütöttél. -mondta Adrian s szúrós szemekkel megbámulva minket kifele indult a teremből.
Mattheo ment volna utána, hogy ez a mondata miatt is jól behúzzon neki egyet, de megfogtam a karját.

-Ne. -fogtam meg a karját s nem engedtem, hogy elmenjen, ő pedig rám nézett.

-Menjünk innen. -mondta Mattheo s megfogta a kezem s kézen fogva kisétáltunk a teremből mi is.

-Ezt nem kellett volna.-mondtam halkan. 

-Nem kellett volna megüssem?-kérdezte.

-Mit értél el vele?-kérdeztem.

-Remélem azt, hogy többet nem akar megkapni magának téged.-mondta.

-Mert azt hiszed csak megkapni akar?-kérdeztem.

-Tudom, és ezt nem fogom hagyni.-mondta.

-Miért?-kérdeztem s beértünk a klubhelyiségbe.

-Mert nem vehet el tőlem senki téged.-mondta s a kezét az arcomra rakta s egy hajtincsem a fülem mögé tűrt.
Ez nagyon meglepett.

-Akkor viselkedj is úgy, mintha a tiéd lennék. -mondtam s mélyen a szemeibe néztem.

Erre hirtelen közelhajolt hozzám és megcsókolt. Felkapott az ölébe és felvitt a hálókörletekbe s egyenesen a szobájába, majd bezárta az ajtót s letett az ágyra. Fölém hajolt s elkezdte kigombolni az ingjét s közben az egyenruhámat is próbálta levenni rólam.

-Mit csinálsz?-suttogtam.

-Sss. -rakta az ujját a számra, majd folytatta tovább míg...

Fél óra múlva

Mattheo mellkasán feküdtem az ágyában, mindketten bevoltunk takarózva. Nem teljesen értem, hogy ezt most miért tette, de már nagyon hiányzott. Vajon ezzel megbocsátott mindent?

-Mattheo.. ez most..-akartam valamit kimakogni, de nem tudtam hogyan.

-Ez most úgy jött.-mondta s közben a hajam simogatta.

-Csak úgy jött? Mint az a csók a múltkor, mert megkívántál?-kérdeztem ironikusan, erre elmosolyodott.

-Te tényleg komolyan vettél engem a bulin.-mosolygott.

-Nem kellett volna?-kérdeztem.

-Mondtam olyasmit, amit nem kellett volna, szóval... ne haragudj.-mondta.

-Jó, nem haragszom. Miért tesszük ezt egymással?-kérdeztem a szemébe nézve.

-Mit teszünk egymással?-kérdezte.

-Tudod jól, bántjuk egymást, pedig..-mondtam.

-Pedig?-kérdezte.

-Pedig.. én szeretlek Mattheo.-mondtam, s erre elmosolyodott.

-Vagy csak hiányzik, ami régen volt.-mondta.

-Hogy érted ezt?-kérdeztem.

-Nem hiszem, hogy szeretsz, azok után amiket tettem veled. -mondta.

-Én is megbántottalak, de úgy érzem mostanra már enyhült a szíved és képes vagy megbocsátani. -mondtam.

-Te képes leszel nekem megbocsátani?-kérdezte.

-Már megtettem. -mondtam.

-Valóban?-mosolyodott el.

-Igen. Viszont az, amit tettél értem..-mondtam.

-Micsoda?-kérdezte.

-Te intézted el, hogy az apámat kiengedjék. Nem kellett volna ilyesmit tegyél. -mondtam.

-Honnan tudod? Theodore elmondta?-kérdezte Mattheo.

-Igen el. Nem kellett volna ezt tedd, az Imperius tiltott átok. Azkabanba is zárhatnak, ha ez kiderül. -mondtam idegesen.

-De nem fog kiderülni, ne aggódj. Apádat kiengedték, ez a lényeg. -mondta.

-Igen, de nem természetes módon, ez így nem helyes. -mondtam.

-Dehogynem. Hiszen ártatlan, nem? Ez így lesz igazságos. -mondta Mattheo.

-Köszönöm. -mosolyogtam, erre ő magához húzott s megpuszilta a homlokom.