In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

48.rész

Pár nap múlva

Éppen órára mentem, amikor Pansy-be botlottam.

-Hopp, egy hazug r*bi. -mondta Pansy gúnyosan.

-Inkább te hallgass, jó? -mondtam flegmán s tovább akartam menni, de megint elém állt.

-Miért is? Én sosem vertem volna át Mattheo-t, sosem. Te viszont lelkiismeretfurdalás nélkül megtetted.-kuncogott.

-Nem verted át? S mi van a raktáros dologgal? Mindkettőnket csapdába csaltál és még hazudtad, hogy nem te voltál. Szóval nehogy pont te ítélkezz felettem. -mondtam.

-Komolyan ezzel jössz? Amit te tettél vele ennél jóval durvább. Ne hasonlíts minket össze. Végre Mattheo megtudta, hogy milyen is vagy valójában, látod? Már nem is kellesz neki. -kuncogott.

-Nahát, és most egyből te kellesz?-kuncogtam.

-Kivel is ment el a bálba? Ja, velem!-mosolygott Pansy önelégülten.

-És csak is miattam, hogy bántson ezzel engem.-kuncogtam.

-Gondold csak ezt. -mondta Pansy, erre a hátam mögé nézett s majd ismét rám.-Nem, Rebecca! Nem maradok távol Mattheo-tól! Hagyj békén és ne támadj!

Ezt most nem értettem miért mondja, összezavarodva néztem rá, majd egyből leesett, hogy mégis mire fel mondta ezt, amikor Mattheo megjelent a hátam mögötti irányból.

-Most Pansy-t támadod?-kérdezte Mattheo.

Erre elmosolyodtam s Pansy-re néztem.

-Te r*banc. Ez még tőled is szánalmas volt.-kuncogtam s elakartam jönni, de Mattheo megragadta a karom s visszahúzott.

-Ne beszélj így vele!-mondta idegesen.

-S ha mégis?-kérdeztem.

-Hogy van még most is ekkora egód?-kérdezte Pansy. Mattheo közelében játsza az ártatlan áldozatot.

-Nekem erre nincs időm.-mondtam s megint elakartam menni, de újból utánam kapott Mattheo.

-Pansy, most menj el. -mondta Mattheo.

-Mi?!-kérdezte Pansy idegesen.

-Menj órára most, kérlek.-mondta Mattheo, erre Pansy szúrós szemekkel megnézett, majd elment.
Ekkor Mattheo újra rám nézett.

-Talán féltékeny vagy Pansy-re, mert ő igazi aranyvérű és te nem lehetsz az?-kérdezte Mattheo. -Vagy azért utálod, mert vele mentem el a bálba?

-Tudod jól, hogy miért utálom őt és te is tudod, hogy csak azért mentél el vele a bálba, hogy engem bánts vele. -mondtam.

-Ennyire magabiztos vagy? Azt hiszed körülötted forog a világ?-kérdezte Mattheo.

-Nem, de tudom, hogy mit éltünk át ketten és tudom, hogy szerettél és még mindig szeretsz. -mondtam.

-Tévedsz. Már egyáltalán nem ismerlek, idegen vagy a számomra. -mondta Mattheo szúrós szemekkel.

-Tudom, hogy ezt nem gondolod komolyan. -mondtam.

-Honnan tudod, hogy mit gondolok?-kérdezte.

-Ne már, Mattheo. -mondtam.

Erre Mattheo mondott volna valamit, de odajött egy lány.

-Mattheo édes, elkésel az óráról. -mondta s belekapaszkodott Mattheo karjába.
Ez az a lány volt, aki Mattheo-val volt Roxmortsba.

-Megyek mindjárt. -mondta Mattheo majd rám nézett.

-Ch, édes?-kuncogtam.

-Valami problémád van?-kérdezte a csaj flegmán tőlem.
Erre elmosolyodtam s Mattheo-ra néztem.

-Tanítsd meg a barátnőidet egy kis jó modorra. -kuncogtam, Mattheo szó nélkül maradt, én meg eljöttem. Elmentem órára, majd az órák végén visszamentem a klubhelyiségbe.

Eszembe jutott a levelem, amit írtam Mattheo-nak régebb. Semmi értelme nem volt megírjam. Gondoltam megfogom és eltüzelem. Azt hiszem a polcomra raktam fel, meg is nézem, hogy ott van-e. Minden könyvet s füzetet felbolygattam, de a levelemet sehol sem találtam meg. Lehet akkor, hogy a szekrényembe raktam. Megnéztem ott van-e, de ott sem találtam. Ez valami vicc? Hol lehet? Lehet valamelyik füzet közé elkeverődhetett.

-Mit keresel?-kérdezte Astoria.

-A levelemet, amit Mattheo-nak írtam, nem láttad valahol?-kérdeztem.

-Nem láttam. Odaakartad adni neki?-kérdezte Astoria.

-Dehogyis. Elakartam tüzelni. -mondtam.

-Pedig szerintem elkellene olvassa.-mondta.

-Minek? Úgyis tud mindent már, fölösleges elolvassa. -mondtam.

-Vajon véletlen kidobtuk volna a szemetekkel együtt?-kérdezte.

-Nem tudom, nem emlékszem. Na mindegy, a lényeg, hogy már nincs.-kuncogtam.

Aztán lepihentem az ágyamra.