Kérlek.

1.

-Kér...lek..

Akadozik meg a hangja a fiatal bokszolónak aki már az ájulás szélén van, hisz az előtte levő úgy üti mintha egy darab hús lenne.

Jungkook szemében pedig tényleg csak egy semmirevaló húscafat volt, aki túl hamar döntött amellett hogy kiálljon vele szemben. Gyenge volt, de gyors. Viszont annyira kiszámítható, hogy bárki képes lenne levinni a földre, nem hogy ő. Hirtelen akart neki támadni az elején, aminek meg is lett az eredménye. Kifáradt, ezt pedig a fekete hajú ki is használta és rögtön püfölni kezdte ellenfelét.

A bíró üvölt a füle mellett, de nem hagyja abba. Pontosabban, nem tudja abbahagyni. Mintha az egyik fülén be, a másikon ki mennének a szavak. Izzadság folyik le arcáról, pár csepp szemébe folyva, így marva azt. Az előtte szenvedő férfira koncentrál, aki alig töltötte be még a huszonnégyet.

Kezére fognak, ezzel leállítják őt. Talán ekkor eszmél fel a teljes elzárkózásából, hisz lenéz az ájult, szemében még gyerekre és megrázza fejét. Olyan nagy volt a szája a mérkőzés előtt, hogy már az edzője mondta neki hogy fogja be. De mit is ért az, ha most az orvosok próbálják felkaparni a földről.

Az eredmény egyértelmű volt, Jungkook nyerte meg, de még hogyan. A bíró magasra emelte fel kezét és nevét kiáltva nézett körbe a tömegen. Üvöltöttek, sikongtak. A bajnokuk ismét nyert.

Ő ezt nem tartotta különlegesnek. Az ellenfele gyenge volt, nem lehetett komolynak nevezni, így úgy érezte mintha egy öt évessel küzdött volna meg.

Legjobb barátja azonban büszke volt rá. Yoongi a ring mellett állt és tapsolt. Csillogó szemekkel nézte ahogy barátja mellé siet és lepacsizik vele, miután már levette kesztyűjét és kivette fogvédőjét.

-Szép volt.-veregeti meg vállát, miközben az öltözők felé kezdenek sétálni. Minél előbb el akarnak tűnni onnan, a riporterek akár késő estig is ott tartanák a Jungkookot kérdezgetni.

-Szar volt.-nyit be a kis helységbe a fekete hajú és ül le az egyik padra.

A barna hajú csak sóhajt egyet barátja viselkedésén és inkább leül mellé.

-Megint mi bajod?-vonja fel egyik szemöldökét és úgy néz az öltözködőre.

-Semmi.-ránt vállat ahogy tovább pakolászik.

-A srác?-találgat tovább hátha sikerrel jár.

-Hagyjuk már. Faszságok nem érdekelnek.-rándul gúnyos fintorba arca.

-Akkor nem értem.-adja fel végleg és inkább ráhagyja-Ünneplünk?-vált egyből vigyorgósra hangulata.

-Ugyan mit?-sóhajt fáradtan a fekete hajú és egy pillanatra abba is hagyja a pakolást.

-A nyereséged te nagyokos.-bokszol bele vállába-Meg hát péntek van, nem mindegy?-győzködi tovább.

-Nem érek rá.-fordul el és indul meg a fürdő felé.

-Most miért?-áll fel kissé idegesen a barna hajú.

-Le szeretnék tusolni, szóval nagyon szépen megkérlek, húzz ki innen.-vigyorog rá olyan gúnyosan ahogy csak tud, az pedig szemet forgatva teszi amire kérték.

Nem sokat töltött a zuhany alatt, minél előbb haza szeretett volna érni. A csendes lakásába, ahol senki nem zavarhatja. Megfogadta, hogy soha többet nem megy bulikba és ezt barátja is nagyon jól tudja. Lemondott az ivászatról és most nem várt már másra mint egy jó alvásra és sok szem fájdalomcsillapítóra, fejfájása miatt.

Melegítő szettjében hagyta el az öltözőt és kezdett el sétálni a kihalt folyosón. Viszont az nem volt annyira üres, mint azt hitte. Ahogy a kijárat felé sietett, a hangok is egyre jobban felerősödtek. Szemöldök ráncolva ment egyre közelebb és úgy gondolta, ha egy idióta az, aki miatt fejfájása csak nőhet, biztos nem lesz nyugodt.

Igaza is lett. Egy nagyobb darab gyerek, egy másiknak a nyakát szorította. Annak már folytak könnyei és a szorító kezeket próbálta leszedni magáról, kevés sikerrel. Nem vették észre hogy ott áll, így hallgatózni kezdett.

-Láttam hogy megnézted, te kurva!-a nagyobb már lassan vicsorít az előtte szenvedőre-Még ha a meccset nézted volna, de nem! Te csak azt bírtad nyál csorgatva bámulni ahogy üti azt a szerencsétlent!-szorít jobban nyakára.

Jungkooknak egyből leesett hogy róla van szó. Annyira nem volt kedve megmozdulni, hogy inkább gondolkodóba esett. Feje nyilallt és ha most bármit is tesz, biztos hogy nem fog csökkenni a fájdalom. De azt sem hagyhatja hogy az a kölyök megfulladjon.

Gondterhelten sóhajtott és ledobta sporttáskáját a földre. Odasétált a vele majdnem egy magas gyerek mellé és megvárta míg ránéz.

Nem hagyott neki sok időt, egyből megütötte így az hátrált pár lépést. Orrát fogva kezdett ordibálni vele.

-Mi a fasz ember?!-akadt ki, míg akit eddig szorongatott az a földre hullott.

Jungkook feje a hangos kiabálásra még jobban fájni kezdett, ezért nyugodtsága is kezdte elhagyni testét.

-Csak fogd be.-hangja semlegesen szólt a vele szemben állóhoz-Te.-fordul a földön ülőhöz-Menj haza vagy mit bánom én.-megy vissza táskájához és felveszi azt.

Mikor fordulna meg, szeme sarkában látja a közeledő gyereket, de gyorsan kapcsol. Kitér ütése elől, így van ideje neki megrúgnia. Az összegörnyed és köhög párat.

Mostmár tényleg elhagyja az épületet, de csak azután miután látta hogy a szőke hajú is megtette ezt előtte és a nagydarab másik irányba ment.

Kocsijában szemei már majd fel adják a szolgálatot. Fárasztó volt a mai napja, ágyában akart már lenni.

Beállt a garázsba, majd lomhán kezdett házában járkálni. Levette ruháit a szobájában és be is dőlt ágyába.

Tudott is pár órát aludni, de álma miatt nem sokkal később fel is kelt. Megdörzsölte szemét és feszülten sóhajtott egyet. Majdnem minden este ez van. Alszik pár órát majd ziháltan felriad. Már meg sem lepődik ezen, inkább csak hátára fordul és gondolataiba merül.
A plafont bámulja üveges tekintettel és saját lélegzését hallgatja.

Csend.