Kérlek.

15.

Yoongi nem tudta elkapni legjobb barátját, aki hirtelen esett össze a szeme láttára. Tágra nyílt szemekkel szaladt oda hozzá és kezdte pofozgatni.

Nem tudta mi baja lehet a másiknak, de testében szétáradt a rossz érzés. Aggódott a földön fekvőért, ha még ezt mostanában nem is mutatta ki a veszekedésük miatt.

Odasietett a bokszoló táskájához is kivette belőle ruháit. Összecsavarta őket és feje alá tette azokat. Lábait felemelte és úgy tartotta őket a magasba, még vizet is borogatott rá, de mivel nem volt ebben profi és egyáltalán nem volt orvos, ezért kételkedni kezdett.

Mi van, ha nagyobb baja is van a fekete hajúnak mint az hogy elájult és nem akarta hogy itt és most haljon meg a szeme láttára, még ha az igen lehetetlen is volt.

Előkapta telefonját, de csak egyetlen lehetősége volt. Ha mentőt hív, akkor szólni fognak az edzőjüknek, Jungkookot kizárják az elkövetkezendő meccsekről, emiatt pedig a barnát fogja hibáztatni. Kénytelen volt egyetlen ápoló barátját felhívni, azaz Taehyungot.

Tudta hogy a földön fekvő nem fog neki örülni, de most nem ez volt a lényeg. Magához kellett térnie minél hamarabb úgy, hogy senki ne tudjon arról mi is történt vele.

A szőke hamar felvette a telefont, de szemöldökei a magasba szöktek ahogy meghallotta mire kéri egyik jó barátja.

Azóta nem találkozott Jungkookkal mióta megvédte exétől és nem is tervezett még összefutni vele. Viszont ahogy közölte neki hogy ájultan fekszik a padlón és nem tudja mit csináljon, azonnal kocsijához indult.

Nem volt nagy dolog az ájulás, de Taehyungnak nem is az számított. Hanem az, hogy ki fekszik ájultan. És az Jungkook volt.

Amint odaért az edzőterembe, igyekezett feltűnésmentesen bemenni az öltözőbe és sikerült is neki. Amikor benyitott Yoongi rákapta a tekintetét, hisz eddig a padon ült és fejét fogta idegességében.

Nem tudta elégszer megköszönni hogy ilyen gyorsan eljött segíteni neki. Nézte ahogy megvizsgálja legjobb barátját, de inkább nem szólt közbe, had végezze a dolgát.

A kisebb megnézte a fekete hajú szemeit, vérkeringését és felmérte az állapotát. Mikor végzett egy aprót felsóhajtott, mire a az eddig csendben levő Yoongi felszólalt.

-Na?-kérdez rá kíváncsian, türelmetlenül.

-Lassan fel kell hogy ébredjen. Amint ez megtörténik, még ne álljon fel. Igyon sok vizet és maradjon fekve legalább még egy tíz percig, amíg nem szédül vagy émelyeg már.-rakja el dolgait a táskájába.

-Mi okozta?-teszi karba kezeit ahogy lenéz a földön fekvőre.

-Sok minden közrejátszhat. Volt már ilyen ezelőtt?-kapja rá fejét ő is az előttük fekvőre egy pillanatra.

-Nem tudok róla.-sóhajt egy nagyobbat a barna hajú, arcát dörzsölve.

-Kimerültség.-halkabban ejti ki ezt a szót a szőke.

-Tessék?-kérdez vissza, hogy fejtse ki ezt jobban.

-A teste elfáradt.-néz rá komolyan-Túl sok tehernek volt kiadva, emiatt esett össze. Besokallt a szervezete, érted? Nem adta meg neki a pihenést, ezért neki kellett cselekednie.-szomorúan préseli össze száját.

Mindketten odakapják fejüket a fekete hajúra, aki kezd ébredezni. Összeszűkített szemekkel néz körbe, mint aki egy hosszú alvásból ébredt fel.

Felakarna ülni, de Yoongi rögtön visszanyomja. A másik csak ellöki kezét egy morgás kíséretében.

-Jól vagyok.-állna föl, de csak úgy tud hogy megtámaszkodik a padban. Amint leült, kezébe vette kulacsát és egy huzamra megitta az összes vizét.

A mellette ülő nem akart belekötni, nem akart veszekedni, de egyszerűen nem bírta ki hogy ne szóljon hozzá.

-Mióta nem aludtál?-nem néz rá, csak maga elé bámul idegesen.

-Muszáj?-flegmán dobja oda neki a kérdést, miközben lopva Taehyungra néz.

-Ez nem vicc, Jungkook. Válaszolj.-birizgálja kezeit.

-A legutóbbi terápia óta.-ránt vállat hanyagul mintha ez semmiség lenne.

-És az mikor volt?-kissé meglepődött, hisz nem gondolta volna hogy mégegyszer elmegy a dokihoz.

-Szombaton.-halkan ejti ki szavait és rakja el kulacsát, szabadulni akar a helyzetből.

-Az négy napja volt baszki!-áll fel kiakadva a barna hajú-Miért nem szóltál?-idegesen járkál fel, alá.

-Mit kellett volna mondanom?!-akad ki mostmár a másik is-Hogy a fasszopó doki nem ad nekem altatót? Hogy kurvára nem tudok aludni a kibebaszott rémálmok miatt? Mit tudtál volna tenni? Ha?!-áll fel ő is az alacsonyabbal szembe.

-Most hazamész. Ha nem pihensz, elmondom a edzőnek ezt az egészet és ezt Taehyung is aláfogja támasztani. Elfog tiltani a meccsektől, de nem érdekel mit fogsz csinálni velem. Akkor is pihenni fogsz.-mutat mellkasára majd felkapva cuccait kimegy, az ajtót becsapva maga után.

Jungkook csak fejét fogja és hajába túr. A szőke lassan lépked mellé és ül le a padra.

-Te is kiakarsz oktatni?-kezd el átöltözni a fekete hajú.

-N..Nem.-nézi kezeit a kisebb, amint észreveszi a másik mellkasát. Nem tudta elkerülni tekintetét a sok heg és seb a másikon, ezt már akkor észrevette mikor átvizsgálta. Volt egy tippje, hogy nem mindegyiket a meccsek közben szerezte.

Jungkook látta rajta hogy mondani akar valamit ezzel kapcsolatban, emiatt pedig megbánta hogy levette felsőjét. Nem szerette volna hogy Taehyung lássa azokat, de túl hirtelen cselekedett.

A fekete hajú tudta mire gondol a másik. Biztos undorodik tőle most és rosszra gyanakszik. Már a gondolatra is feszítő érzés kezdett szétáradni a mellkasában.

A szőke viszont nem ezt gondolta. Erősnek tartotta a másikat, ez nem volt kérdés. A hegek és sebek is csak azt mutatatták mennyire kitartó volt a másik. Szépnek tartotta őket, hiába volt ocsmány a hátterük.

Hozzá tartoznak.