10.

268 22 0
                                    

Nem akart kötődni. Világ életében próbálta elkerülni azt, hogy valaki olyan fontos legyen számára, hogy még életét is érte adná.

Bárki aki bepróbálkozott nála, ellökte magától, ignorálta. Ez tűnt a legészszerűbbnek, hisz nem tudta képes e szeretni valakit. Úgy, hogy az a valaki teljes egészét elfogadja. Minden hibájával és borzasztó múltjával.

Senki nem tudta ezeket róla. Senki nem jutott eddig olyan közel hozzá, hogy elmondja nekik. Most mégis, Taehyungnak azonnal megnyílt volna.

Valami mást érzett vele kapcsolatban, azonban ezt sosem vallotta volna be. A szőke megértő volt és kedves. Nyugodt természete bejárt másokat és jó érzést keltett az emberekben. Taehyung más volt, mint a többi.

Nem akarta közel engedni magához. Nem szeretett volna kötődni hozzá, de a tudta nélkül kezdett el mozogni benne valami. Ezt az érzést szerette volna elnyomni.

Kanapéján ült és maga elé bámult. Lassan el kell indulnia, de semmi kedve hozzá. Viszont szükségét érzi ő is ennek az egésznek, mégha fáj bevallania is.

Telefonja hangos csörgésbe kezd és megnézi ki az. Unott fejjel olvassa el Yoongi nevét a kijelzőn, hisz tudja miért hívja a másik. Egy kisebb sóhajjal nyomja meg a zöld ikont és teszi füléhez a készüléket.

-Ugye nem felejtetted el?-semmi köszönés, rögtön a tárgyra tér.

-Nem, nem felejtettem el.-fogja fejét a fekete hajú kínjában.

-Elindultál már?-csak szemet forgat aztán válaszol.

-Még nem.-áll fel helyéről-Majd most.-megy a bejárat felé, hogy felvegye cipőjét és kabátját.

-Örülnék, ha megnyílnál neki.-sóhajt egy aprót barátja a vonal másik felén-Ő tud segíteni.

-Hát persze.-horkant gúnyosan amíg magára veszi vékony kabátját-Majd hívlak.-meg sem várja a másik válaszát azonnal kinyomja.

Kinyitja az ajtót majd elindul úti célja felé, szokásos arcát felvéve. Maszk van rajta és baseball sapka, nem akarja hogy felismerjék. Lehajtott fejjel sétál, autóját emiatt a kis táv miatt nem akarta beindítani.

Nem sokkal később meg is érkezik a fehér épület elé. Nincs látható helyen és nem is ismerik sokan, ezért ez pont kapóra jön neki. Mondhatni kis épületről van szó, nem feltűnő. A fal mentén felmentek a növények, ezzel is díszítve a már koszosabb fehér festéket.

Sóhajt egy kisebbet majd elindul a bejárat felé. Legszívesebben vissza fordulna, de megígérte barátjának hogy eljön és nem is akart emiatt vitába keveredni megint.

Bent nem ült le, a falnak támaszkodott és úgy várta hogy behívják. Rajta kívűl üres volt a váró, emiatt megnyugodott egy kissé.

Az orvos kinyitott egy ajtó és körülnézett. Amint megakadt a feketehajún tekintete, egy kedves mosollyal intett neki hogy menjen be a szobába. Az csak ellökte magát a faltól majd kimért léptekkel indult meg és vetette bele magát az elkövetkező harminc percnyi pokolba.

Leült a kanapéra, levette a maszkját és sapkáját. A férfi vele szembe ült le egy székre és kinyitotta füzetét.

-Örülök, hogy ennyi idő után ismét eljöttél.-ejt meg egy kisebb mosolyt izgalma hevében.

Jungkook csak hümmögött egyet válaszként.

-Mesélnél egy kicsit, hogy mi történt veled?-veszi kezébe tollát és érdeklődve néz rá.

-Semmi érdemleges.-ránt vállat és felkészül a hazugságokra amiket majd ki fog ejteni száján.

-Yoongi viszont úgy hívott fel, hogy a hangja tele volt kétségbeeséssel.-vonja össze szemöldökeit összezavarodva, de tudja hogy a bokszoló hazudik.

Jungkook száját bökdösi belülről idegességében. Ha barátja felhívta az orvost, akkor pár dolgot mondhatott még neki. Ilyenkor nem szereti, hogy Yoongi ennyire segíteni akar rajta.

-Nekimentél valakinek egy kocsmában.-ütögeti tollával a füzetet-Azt hittem ezt már kinőtted az évek során.-préseli össze ajkait.

-Provokáltak.-húzza gúnyos vigyorra ajkait, míg lábát rázza, ezzel is próbálva nyugtatni magát.

-Értem.-hajtja le egy pillanatra fejét az orvos ahogy egy mélyebb levegőt vesz-Mond csak, szerinted befolyásolja a heves viselkedésedet az, ami régebben történt?-teszi keresztbe lábait.

-Maga az orvos, tudnia kellene.-horkant fel.

-Mit is szeretnél valójában ettől a kezeléstől?-kulcsolja össze kezeit a férfi.

-Erősebb altatót.-amint ezt kimondta, az orvos csak halványan elmosolyodott.

-Számítottam erre és gondolkoztam a helyzeteden.-hajol hozzá közelebb, már amennyire tud-De csak arra jutottam, hogy túlságosan gyenge vagy ahhoz, hogy túllépj.-néz rá komolyan.

-Tessék?-támaszkodik meg lábain könyökeivel a feketehajú, miközben idegesen sziszegi fogai közt a kérdést.

-Nem állsz készen az újra, mert a lelked nem bírná el.-sóhajt egy aprót.

Jungkook fogait szorítja össze. Szemei dühtől forrnak, kezei ökölben vannak. Nem tud uralkodni magán, hirtelen áll fel és rúg bele az előtte levő asztalba. Mivel az üvegből van, így nagy csörömpöléssel törik össze, amint repült egy kisebb távot.

Az orvos kezeit emeli fel védekezően, nehogy eltalálja egy szilánk. A másik nézte egy darabig, majd heves léptekkel hagyta el a szobát.

-Rosszabb, mint hittem.-kissé ijedt arccal suttogja az orvos, miután megnézte a károkat.

Nem gondolta komolyan szavait. Tesztelte a fiatalabb állapotát és erre Yoongi is megkérte, ezzel is bizonyítva az orvosnak, hogy Jungkooknak tényleg terápiára van szüksége.

...

Este volt már, kint ült a padon a szokásos kisbolt előtt. A földet pásztázta, kezében cigaretta füstölgött. Ritka pillanatok egyike volt, mikor ismét rágyújtott, de most szükségét érezte egy szálnak.

Csak sapkája volt rajta, hisz az utcán nem jártak olyan sokan, hogy esélye legyen annak, hogy annyian felismerjék.

Alkoholt kívánt a szervezete, a boltban szemezett is az üvegekkel. Viszont megfogadta magának hogy többet nem iszik, azok után nem.

Nem figyelte hogy valaki leül mellé, tovább bámulta a járdát és az orvos szavain gondolkozott.

-Jungkook?-fejét lassan emeli a halk hang irányába, ami Taehyungtól érkezett.

A feketehajú nem válaszolt, csak szemeit behunyta egy pillanatra.

-Te dohányozhatsz?-kérdőn vonja fel szemöldökeit, hisz ezt nem nézte volna ki a bokszolóból.

-Nem.-egyhangúan pöcögteti le a hamut a bűzrúdról.

-Akkor miért csinálod?-hajol közelebb hátha ezzel is kitudja belőle húzni a választ.

-Muszáj beszélned?-kapja rá tekintetét, miközben hangját felemeli egy pillanatra.

A szőke csak összepréseli száját és összébb húzza magát. Lehajtja fejét majd úgy teszi fel a kérdést, ami már régóta megfogalmazódott benne.

-Miért löksz el magadtól?-suttogja alig hallhatóan, Jungkook mégis meghallja.

Egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy mondjon e valamit vagy ne. Inkább eldobja csikkjét és feláll.

-Mert félek.-ezzel hagyja ott az összezavarodott Taehyungot és kezd el sétálni otthonába.

Emlékek.

Kérlek.Where stories live. Discover now