19.

250 29 3
                                    

Taehyung jelenléte sokat számított. Míg a földön fekvő szaggatottan vette lassan a levegőt, a szőke ápolgatta arcát.

Lemosta róla a vért, lefertőtlenítette a sebeket és bekente amit be kell. A bokszoló néha-néha felszisszent a kezelésre, de tűrte őket.

Még jó hogy a kisebb ápoló volt, ezért precízen és könnyedén csinálta dolgát. Mikor végzett, végignézett az előtte fekvőn. Szája lekonyult, szívét mintha összenyomták volna. Sajnálta a másikat, mégha nem is tudta hogy miért.

Jungkook hirtelen ült fel, de rögtön fejéhez kapott, ami nyilallni kezdett. Grimaszba rándult arca, de megemberelte magát és felállt. A szőke is követte példáját és beállt mögé, hogy ha kell, akkor tudjon neki segíteni menni.

Azonban a magasabb könnyedén sétált a lépcsőhöz. Biztos hozzászokott már hogy kap pár ütést mivel ez a szakmája, de most eléggé adott neki legjobb barátja.

Az ápoló követte őt a szobájáig, viszont az ajtóban megállt. Nem tudta hogy be e szabad neki oda menni, hisz ha nem, akkor nem akarja hogy a másik lekiabálja.

A fekete hajú ledőlt ágyába, szemét lehunyta egy fáradt sóhaj kíséretében. Ám mikor nem érezte a kisebb jelenlétét maga körül, kinyitotta szemeit.

Az ajtó irányába nézett, ahol Taehyung összehúzva állt, kezeit maga előtt tartva, kínosan. Összevonta szemöldökeit a másik viselkedése miatt, de inkább hozzászólt.

-Gyere be.-halkan ejtette ki a szavakat, be kell vallania, Yoongi nem sajnálta.

Az alacsonyabb betipegett lassan a szobába és leült az ágy szélére, nem messze a bokszolótól. Kezeit birizgálta, nem tudta mit tegyen.

Csend volt és ez kezdte mind a kettejüket zavarni. Jungkook meg akart szólalni, de nem tudott mit mondani a másiknak.

-Sz..Szeretnél beszélni róla...?-az ágy szélén ülő, kissé félve szólal meg. Feje le van hajtva, kerüli a másik tekintetét.

A fekete hajú nagyot sóhajt. Nem akar neki sokat mondani, de azért egy kis magyarázatot érdemel.

-Yoongival elmentünk bulizni.-kedvtelenül kezd bele-Berúgtunk, ideges lettem, Jimin pont kapóra jött, aztán megtörtént.-nem szándékozott jobban belemenni a részletekbe.

-Emlékszem...Másnap sírva hívott fel.-néz egy pillanatra a fekvő szemébe, amiben valami megcsillan.

-Elbasztam.-suttogja szavait, próbálja tartani magát.

Taehyung nem akarta azt mondani, hogy nem, semmi baj, nem a te hibád. Igenis a bokszoló volt a rossz fél, hiába nem hallotta még az ő oldalát a történetnek.

Jimin maga alatt volt az eset után, a rendőrség is szóba jött. Viszont, mivel ez egy házibuliban történt, ahol nincsenek a szobában kamerák, senki nem hitt volna neki. Ezért csak meg akart szabadulni az emléktől, ami örökké belévésődött azon az éjszakán.

Mire kijött a mély gödörből, nagyon sokat kellett szenvednie. Az eset után napokig rémálmok gyötörték, legjobb barátja mindig ott volt nála és támogatta.

Ezeket inkább nem is mondta a bokszolónak, nem akart még jobban beletaposni. Őszintén, nem látott rajta semmit. Csak bámult maga elé, gondolataiba volt merülve. Nem tudta mit csinálna a másik, ha jobban belemennének ebbe a témába.

-Szükséged van még valamire?-most az egyszer szemébe néz és megtartják a kontaktust.

Mivel eddig egyikőjük sem szólalt meg, Taehyung úgy érezte, ideje ha megy. Már este volt eléggé, még később pedig nem szeretett volna már hazasétálni. Néha őt is megrémisztik a sötét utcák.

-Nem.-nem engedi el a másik tekintetét, még akkor sem mikor a kisebb felállt.

-Akkor..-nem tudta befejezni, a bokszoló rögtön közbevágott.

-Maradj.-komolyan nézett a másik szemeibe-Késő van már a sétáláshoz.-jó ok volt arra, hogy maradásra bírja a szőkét.

-De..-ismét nem tudta befejezni amit elkezdett.

-Feküdj be mellém.-határozottan mondja ki szavait, az ápolón átfut emiatt a hideg.

Elgondolkozik egy pillanatra, de sorsát elfogadva indul meg az ágy másik felére. Lassan ül le a puha matracra, majd dől hanyatt.

A fekete hajú lekapcsolta a villanyt, míg a kisebb elfordult tőle. Ez viszont Jungkookot nem tántorította el semmitől.

Arra fordult amerre a szőke, közelebb kúszva hozzá átkarolta derekát. Fejét a szőke tarkójára tette. Taehyung szíve gyorsan kezdett verni, alig hitte el ami történik. Hagyta, hogy a másik mélyet szippantson illatából és hogy szorosabban vonja közelebb magához erős kezeivel.

Jungkook ekkor még nem tudta, hogy évek elteltével, most fog igazán jót aludni.

Érezni akarlak.

Kérlek.Kde žijí příběhy. Začni objevovat