Kérlek.

18.

Kínos volt a légkör, ezt meg lehetett állapítani. Senki nem szólt a másikhoz, a csendet választották megfelelőnek.

Jungkook ugyanúgy maga elé bámult, míg a szőke száját harapdálta belülről. Mindketten elvesztek gondolataikban.

Taehyung inkább elterelte a majdnem csókról az eszét, a bokszoló pánikrohamát tette fő célponttá. Hirtelen érte az egész és alig bírta felfogni hogy az megtörtént.

Nem gondolta hogy valaha ezt fogja átélni, de jól esett neki, hogy ő segíthetett rajta. Mivel a másik nagy valószínűséggel traumákat élhetett át, ezért fenn állt ezeknek a rohamoknak az esélye. Örült hogy itt volt, mikor ez megtörtént.

Hideg vizet adott már neki, de valami édesség is kellene. Amikor a sportoló konyhájában volt, semmilyen csoki vagy egyéb dolgot nem látott. Már a boltos találkozásuknál is meglepődött hogy semmilyen nyalánkságot nem eszik a fekete hajú, viszont most ténylegesen szembesült vele.

Tenni akart a kialakult helyzet ellen, de nem nagyon jutott eszébe semmi. Jungkook pedig rosszul érezte magát. Kiakarta tépni azt a szétáradt érzést testéből. A másik túlságosan nagy nyugalmat adott neki, emiatt nem tudott uralkodni magán.

Azonban megzavarták csendességüket, hiszen nyílt az ajtó. Yoongi lépett be rajta, majd miután végignézett a másik kettőn, nagy sóhajt vett.

-Beszélnünk kell.-mutat először barátjára, a másikra csak néha pillant-Chim mindjárt bejön, csak keres még valamit a kocsiba.-mutat maga mögé.

A szőke felállt, hogyha legjobb barátja bejön, üdvözölni tudja. Jungkook ülve maradt, nem tudott semmit csinálni a dolgok ellen. Úgy sem találkozott még a barna párjával, így most lesz rá alkalma. Nem mintha lekötné a téma, csak túl akar esni rajta.

Nem sokkal később egy alacsony rózsaszín hajú fiú lépett be a házba. Először lehajtott fejjel, majd párja mellé lépett és úgy nézett fel.

Taehyungra mosolygott, de amint a bokszolóhoz ért tekintete, szája lefelé konyult. Yoongi mögé lépett és megfogta karját, teste akarata ellenére kezdett remegni.

Jungkook hirtelen állt fel, tágra nyílt szemekkel. Nem hitte el amit lát. Apró lépésekben kezdett hátrálni, amit a másik kettő furcsállva figyelt.

-Mi a baj, Jimin?-a barna hajú aggódóan fordult a mögötte állóhoz.

Az eddig hátráló sportoló, megfeszült a név hallatán. Évek óta nem hallotta és egyáltalán nem hiányzott neki.

-Jungkook?-mivel párja nem válaszol, barátja felé fordul-Ismeritek egymást?-vonja fel egyik szemöldökét, míg keze a mögötte levőt simogatja.

-Mi..-nem tudta befejezni, a rózsaszín hajú közbeszólt.

-Ő volt az...-halkan suttogja szavait, néha megremeg ebben a pár szóban.

Yoongi amint felfogta kedvese szavait pár pillanat után, szemei dühtől kezdtek forrni. A magasabb ezt észrevéve, elfogadta ami most következni fog. Nem erőlködött tovább, megállt egy helyben. Arcát semlegessé tette, úgy nézte a másikat.

A barna hajú gyorsan indult meg felé. Már nem hátrált, nem is védekezett. Hagyta hogy legjobb barátja üsse.

Taehyung tágra nyílt szemekkel nézte a jelenetet, nem tudott közbeavatkozni.

Az alacsonyabb csak úgy ütötte a másikat, egy pillanatra sem állt meg. Lökdöste, majd mikor a magasabb földre került, rugdosni kezdte. Jungkook arca grimaszokba fordult, de nem tett semmit. Tudta, hogy megérdemli.

Yoongi szemei könnyekkel lettek teli, arca neki is megtorzult néha. Párja ment oda hozzá és fogta meg vállait, hogy hagyja abba. Míg a barna hajú a földön ült, kedvese mögötte guggolt nyugtatásképp.

Jungkook féloldalasan feküdt, levegőért kapkodott két köhögés közt. Alig érezte arcát, teste nem tudott megmozdulni. Barátjával szemezett, aki undorral nézett vissza rá.

-Hogy voltál erre képes...?-suttogja hitetlenkedve-Eddig téged sajnáltalak, de Jimin...Ő még csak egy gyerek volt.-arca grimaszba fordul. Mikor a másik nem válaszolt, folytatta.

-Mindezt azért, mert nem állt fel egy lányra.-hökken meg-Könyörgött neked hogy hagyd abba, de ez téged nem érdekelt.-könnyei folynak le arcán-Megtetted. Megerőszakoltad őt.

Taehyung szája elé kapja kezét, könnyei már neki is marják szemeit. Alig hisz fülének és szemeinek. Sokként érték a hallottak. Fáj ránéznie a bokszolóra, aki levegőért kapkod még mindig.

-Undorító vagy.-áll fel, majd köp egyet a földre. Jimint maga után húzva hagyja el a házat, becsapva maguk után az ajtót. Nem törődtek az ápolóval, csak el akartak tűnni onnan.

A szőke azonnal a fekete hajúhoz rohan és maga felé fordítja fejét. Jungkook félig behunyt szemekkel néz rá.

-Menj el.-szavai halkak, épphogy jött ki valami hang a száján.

-Biztos hogy nem hagylak magadra.-rázza fejét a szőke, száját összepréselve.

A bokszoló nem akarta hogy a másik így lássa, elküldeni vagy kirakni a házából nem volt ereje. Muszáj volt ezt az egyet elengednie. Így is már egy szarkupacnak érezte magát, ismét rávilágítottak erre.

Taehyung elrohant az elsősegély dobozért hogy minél hamarabb le tudja fertőtleníteni a másik sebeit. Jungkook csak hátra hajtotta fejét, ami úgy nyilallt hogy azt hitte szétrobban.

El kellett gondolkoznia, de most nem tudott másra koncentrálni csak arra, hogy a szőke nem hagyta magára.

Emlékek.