ELBASZVA

Bevezető

Tudod milyen az, amikor minden el van baszva, és ennek leginkább te vagy az oka? Nem? Elmesélem, hogyan basztam el az életem.
Tizenöt évesen már kezdődtek nálam a bajok. Ami annyit jelentett, hogy hamar fejlődtem. Hosszú szőke hajam, a kék szemem, a pimaszságom, és a fiatalságom vonzotta a férfiakat. Senki nem mondta volna meg a valódi korom. Igazi lázadó vált belőlem. Szartam a szüleimre, akik amúgy is folyton marták egymást. Magasról tettem a tökéletes húgomra, a tökéletes tanulmányi átlagával együtt. Csak a bulizás érdekelt, a fiúk, a szabadság, a szex, a drogok... Rosszabbnál rosszabb arcokkal keveredtem jó pár évig, akikről azt hittem életre szóló lelki társak lesznek. De mikor beütött a szar érdekes módon mind felszívódott. Hogy mit értek a „szar" alatt?
A sorrend a következő:
Apám megcsalta anyámat a titkárnőjével, majd le is lépet. Gondolom mái napig boldogan él, és úszkál a pénzben, mivel övé San Diego egyik legnevesebb ügyvédi irodája. Szegény anyámnál ez betette az ajtót. Tönkre ment. Elvesztette az állását, alig volt pénze, és ott maradt két lánnyal. Én meg ahelyett, hogy támasza lettem volna, rá se bagóztam. Elvégre nekem akkor mindig volt hol tanyáznom. Akkor még... A második csapásom volt az, ami miatt talán a legnagyobbat fordult az életem.
Az egyik bulin iszonyatosan kiütöttem magam. Egy feles, egy csík. Egy feles, egy bogyó. Hogy ez hogyan is végződött? Meztelenül ébredetem Denver egyik szűk kis sikátorában. Semmire sem emlékeztem. Nem tudom ki tette. Csak azt tudtam, hogy megerőszakoltak. Megaláztak, mocskosnak éreztem magam. Miközben sírva ráncigáltam fel magamra a koszos, kissé szétszakított ruhadarabjaimat, akkor ért utol a felismerés. Hogy miket is tettem eddig. Hogy kikkel voltam, miket műveltem néha akár idegen férfiakkal is. Hogy hányszor ébredtem másnaposan, vagy hányszor kerültem majdnem a halálsorra a drogok miatt. De amit a legjobban éreztem, az a magány. Nem volt mellettem senki. Egy embert akartam csak. Anyát! Sírva rohantam haza, hogy bocsánatot kérjek mindenért, és hogy elmondjam, mennyire szeretem. Majd csak kisírni magam a vállán, miközben nyugtat, és egy percre sem mozdul el mellőlem. De hogy is mondják? Akkor kezdesz el értékelni valamit, amikor már nincsen. Én ezt mintha előre megéreztem volna. Zihálva futottam fel a lépcsőn, betörtem az ajtón, és az egyetlen látvány, ami fogadott, az anyám holtteste volt. Felakasztotta magát. Sosem fogom tudni kitörölni azt a rémképet az emlékeimből. Bár megtehetném, de szerintem nekem ez a büntetésem a sok rossz dolog miatt. A földre rogyva ordítottam, miközben reszkető kézzel tárcsáztam a mentőket, tudván, az mind hiába van. Senki sem tudja őt nekem visszahozni.

Apám persze hazarepült, hogy elrendezze a temetést. Én már akkor tizennyolc éves voltam, tehát szabad akaratomra nem mentem vele San Diegoba. Köztudottan utál engem. A nevemre íratta a lakást, anyám kocsiját, plusz azt a megmaradt kis vagyonát. Viszont talán mégis van benne egy kis emberség, mert minden hónapba utal pénzt a számlámra, ami elég jó kis összeg. Egy személynek. De nem háromnak. Ugyanis Nicole, a húgom -isten tudja miért-, de velem akart maradni, ami azért is különös, mert akkor még utáltam a kis szarzsákot, amit nem egyszer a tudatára is adtam. Ennek ellenére velem akart maradni. Mivel apám nagy fejes volt az ügyvédek világában pillanatok alatt elintézte, hogy Nicole velem maradjon. Később tudtam meg csak az igazi okát, mi bírta maradásra. Azt mondta, tudja mit érzett anya, amikor nem tudott senkire sem támaszkodni, és olyan egyedül volt, mint a kisujja. És nem akarja, hogy velem is ez történjen. Állítása szerint anyának nem volt elég erős támasza, de most ő az lesz számomra. Ebből is látszik, mennyire tiszta szívű lány. Akivel mára már elválaszthatatlan kapocs alakult ki köztünk. A sziklám lett, az már biztos. És hogy ki a harmadik személy? A kisfiam, Scott. Igen, ő az eredménye életem legrosszabb éjjelének. Igaz a mondás, minden rosszban van valami jó. Jogos lenne a kérdés, miszerint mért tartottam meg egy ilyen helyzetben. Egyszerű. Túlságosan zavart volt a fejem, nagy volt a gyász, minden összejött,hónapokig nem keltem fel az ágyból, tehát a rosszulléteket betudtam ennek. A menstruációm pedig folyton zavaros volt a bogyóktól, amiket szedtem. Mikor észbe kaptam, már késő volt. Nem lehetett mit tenni. Eszem ágában sem volt megtartani a porontyot, akit szívből gyűlöltem, mert attól a férfitől van, aki megalázott. Úgy voltam vele, hogy ahogy megszülöm, adom is örökbe. De a több óra vajúdás után, mikor a karomban tartottam a kisfiamat, úgy éreztem soha nem akarom elengedni, és senki sem veheti el tőlem. Ő a csoda nekem ebben a cudar, és rossz világban. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miből is tartok el három embert egymagam, mivel Nicole még suliba jár, és nem dicsekedni akarok, de osztályelső tanuló. Egyszerű. Dolgozom. Hétfőtől péntekig egy étteremben, mint felszolgáló, és olykor plusz pénzért maradok délután mosogatni, de ez se jön mindig össze Scott miatt, akit délelőttönként a szomszéd nénire bízom. Roberta a világ legkedvesebb asszonya. Ötvenkét éves, és imádja Scottit, örömmel vigyáz rá, mivel neki sajnos nem lehetett soha gyereke. A férje, Bob is kedves ember. Nem zavar sok vizet, nagyon csendes, de ha úgy van ő is eljátszik vele. Nem is tudom mi lenne velünk nélkülük. Olyanok, mint a nagyszüleink. De visszatérve a melóra, ez a pincérkedés kb a kajánkra futja, és Scott szükséges dolgaira, amiket folyton pótolni kell. Pelenka, ruha, tápszer (ha sokáig nem vagyok otthon), kenőcsök, popsi törlő, és még hosszú a lista. Ezért kellett még egy meló, amivel nincs sok macera, nem fárasztó, és jó a pénz. Szégyellem magam, de péntek, szombat, és olykor vasárnap is egy night clubban táncolok, amivel néha több pénz jön össze, mint a pincér melóval. ÉN, személy szerint semmilyen külön szolgáltatást nem nyújtok férfiaknak, se senkinek pénzért, vagy akármiért cserébe. A szexuális életem már régóta a nullán van. Mióta terhes lettem kb, aminek már majdnem egy éve... te jó ég! De egyszerűen se időm, se energiám. Tehát nem vagyok kurva, se prosti. Én csak egy táncos vagyok, akinek néha le kell dobni a melltartót. Gusztustalan munka, és mái napig a sírás kerülget, akárhányszor a rúdon pörgök, de ez az élet, nincs mit tenni. Nincs se érettségim, se diplomám. A lehetőségeim tárháza igen csak szűkös, ami a munkáimból látszik is. Szóval ez volnék én. Joanna Johnson, és így basztam el az életem.

Ha tetszett a bevezető, és érdekel a folytatás, akkor vote! :)