Kilencedik Fejezet

1.7K 149 3
                                    

- Jona? -hallottam meg Liam hangját. Nem tehetek róla, de a szívem is dobban egy nagyobbat a hangja hallatán. Utálom magam...

- Mit csinálsz itt? -kérdeztem szipogva, miközben megtöröltem az arcom a kardigánom újába.

- Én csak kihoztam Charliékat a reptérre. Nyaralni mennek Amandával.

- Tch. -nevettem hitetlenül, miközben oldalra fordítottam a fejem. Figyelmen kívül hagyta a reakciómat, majd helyet foglalt mellettem.

- És te? Mért sírsz itt a reptéren?

- Úgy csinálsz, mintha érdekelne. -emeltem meg fejem a lógatásból, majd az égre néztem. Ez még nem Nicole gépe, de hamarosan az is felszáll.

- Ha nem érdekelne, nem kérdezném. -mosolyodott el halványan, mégis édesen aminek hatására csapkodni kezdtek a pillangóim, akik már jó ideje nem jelentkeztek. Egy ideig csak hallgattam, majd pár pillanat néma csend után, egy sóhaj kíséretében kimondtam.

- Nicolet hoztam ki.

- Elutazik?

- Elköltözik. -helyeseltem bólintva, majd ismét utat törtek maguknak a könnyeim.

- Hé, ne sírj már! -szólt lágy hangon, majd magához ölelt.

Istenem, de jó őt érezni! Ahogyan hozzábújok, és egyszerre csak megszűnik minden létezni. Biztonságban érzem magam a karjai közt, miközben magamba szívom mámorító illatát. Igen, határozottan hiányzott. Igen is hiányzott! Elegem van már abból, hogy mindig is keménynek mutattam magam, ezzel saját magam is átverve. Nem bírom már tovább! Túl nehéz lett ez a jelmez, de most megválok tőle, ha csak egy időre is. Minél jobban próbálnék erősnek tűnni, annál jobban emésztene belülről, és mardosna. Ki készítene, hogy folyton ki kell tartsam magam, majd bújak el sírni ott, ahol senki sem lát.

- Megnyugodtál kicsit? -kérdezte a karomat simogatva. Hang nem jött ki a számon, de jelzésképpen bólintottam. - Figyelj csak, mi lenne, ha elmennénk valahova? Kávézni, vagy ilyesmi? -javasolta bujkáló mosollyal, azon a jóképű arcán. Hogy a picsába nézhet ki valaki ennyire jól? - Na, ne kéresd már magad. -lökött rajtam egy aprót. Elmosolyodtam a gesztusán, végül belementem.

- Legyen. -bólintottam.



Miután kikértük az italokat, és a pincér is elment, Liam mélyen a szemembe nézett.

- Nézd, Jona, én...

- Tudom, igazad volt. -vágtam a szavába, mire kissé értetlen lett a tekintete. - Mindenben igazad volt. Nehéz, és még soha nem vallottam be senkinek, de igen is így volt. -sóhajtottam. -Túl sokat titkolóztam, és hazudtam is. -nyeltem egyet. - És az, hogy te mindent megtettél, az is tiszta. Igyekeztél, nyitott voltál felém, minden kérdésemre választ adtál, de én nem.De meg van rá az okom. Megértem, hogy hirtelen kiborultál, de ne aggódj, nem te vagy az első, és valószínűleg nem is az utolsó. -fejeztem be mondatom lehajtott fejjel. Egyszerűen képtelen voltam most a szemébe nézni.

- Én...csak azt akartam mondani, hogy sajnálom, és egy seggfej voltam. -na, erre nagyot néztem.

- Tényleg?

- Igen. -bólintott, majd hitetlenül elnevettem magam, miközben hátradőlve a hajamba túrtam. - Most mi van?

- Most jössz ezzel nekem egy hónap után? Fogadjunk, ha nem találkoztunk most volna a reptéren, akkor....áh... hagyjuk is. -álltam fel.

- Hé, várj már! Látod, megint elmenekülsz, ahelyett, hogy megbeszélnénk! -nyúlt a csuklóm után. - Kérlek! -szólt halkan, majd ismét helyett foglaltam.

- Én..ne haragudj, csak kikészített ez a pár nap.

- Akarsz róla beszélni? -kérdezte, majd megjelent a pincér a rendeléseinkkel. Letette elénk a kávékat, és ment is tovább a dolgára. - Szóval? -vonta fel a szemöldökét. Ismét csak egy bólintás volt a válasz számomról.

- Másnap reggel a történtek után... -célozgattam, mire bólintott, jelezve, hogy érti. - Akkor reggel hívtak, hogy az étterem, ahol dolgozom leégett. Porig az egész. Így hát munkanélküli lettem, ahogy Misty is, de ő már talált magának ideiglenesen. Az apánk meg mostanában nem küld annyi pénzt... És ott vannak a számlák, a kaja, Scott szükségletes dolgai, Nicolnak a suli... Annyira kínos volt már nekem, hogy ő az egyetlen, aki nem fizette be az osztálypénzt, és kirándulni se mehet. Nem tudtam mást tenni, felhívtam apánkat. Belement, viszont a húgom nem akart menni. Ragaszkodott, hogy velem maradhasson, de nem tehettem mást. -hullottak a könnyeim. - El kellet küldenem, pedig mindennél jobban szeretem! És a legborzasztóbb, hogy nem akart menni. Szó szerint kényszerítettem. -csuklott össze a hangom a zokogástól. A következő pillanatban Liam átült mellém, és magához ölelve vigasztalt...ismét. - Bocsánat. -suttogtam.

- Semmi gond. -nézett rám, közben arcunk -és minden másunk is- közel volt. A tekintetünk egymás ajkai, és szemei közt cikázott, de végén inkább elhúzódtunk. - Hiányoztál. -mosolygott édesen, pillangóim pedig ismét vadul csapkodni kezdtek.

- Te is nekem. -mondtam alig hallhatóan, szinte már már suttogva. - De, mesélj te valamit. -köhintettem, közben elhúzódtam kissé, és ő is visszaült eddigi helyére, velem szemben.

- Van egy saját lakásom. -ivott bele a kávéjába.

- Na, ez tök jó.

- Ja. Jimmel sokat kaszáltunk azon a mocin, így ki tudtam perkálni a kauciót is. Még van mit alakítgatni, de alakul. Plusz Jim bevett az üzletbe. -mondta bujkáló mosollyal.

- Komolyan? Gratulálok! -néztem nagyot, de örültem is a sikerének.

- Köszi. -bólogatott, és láttam is arcán, azt a kisfiús örömöt, aminek hatására még én is elmosolyodtam.

Liammel még ücsörögtünk a kávézóban, majd elmentünk a helyi parkba kicsit sétálgatni. Rengeteget beszélgettünk, mintha csak be szerettük volna pótolni, ezt a hónapot. És hogy mi lett a vége? Persze, hogy az, hogy Liam lakásán kötöttem ki...pontosabban az ágyában... Mért csinálom mindig ezt?

Sajnálom, édeseim, hogy ez most csak ennyi lett, és a végét össze is csaptam, de ma utazok haza Magyarországra!!! És teljesen máshol jár a fejem meg hát tudjátok na....xdd ezért is nem lesz hét jövőhéten, mert ki szeretném használni az időt. Köszönöm, ha megértitek. Remélem tetszett ez a rész, és azért várjátok a kövit. Pusszantás, Ravel!

ELBASZVAWhere stories live. Discover now