ELBASZVA

Tizenhetedik fejezet

- Hogy mi? -csattant fel. Egy páran oda is kapták a fejüket.

- Kérlek! -suttogtam.

- Nem! -állt fel. - Nézd, nagyon sajnálom, ami történt, ahogyan a kis vasgyúrót is, de engem légyszíves ne márts bele!

- Adnál nekem öt percet? -ragadtam meg a karját. Egy ideig vacillált, majd ismét helyet foglalt. - Köszönöm. -sóhajtottam. - Igen, kézzelfogható bizonyítékom sajnos nincsen. -mondtam kissé kínosan. Feszült helyzet ez most. - De biztos vagyok benne, hogy te vagy az. Akár apasági tesztet is csinálhatsz! -jött a hirtelen "zseniális" ötlet, amit nem gondoltam át. Nem kicsit nézett most ostobának.

- Persze...apasági teszt. -nevetett fel. - Az nem csak így megy. -csettintett. - Van neked fogalmad, mennyi pénz az? -kérdezte suttogva. Láttam, ahogyan tombol benne az ideg.

- Igen, tudom. Sajnálom, ezt nem gondoltam át. -néztem magam elé értetlenül. - Emlékszel amikor találkoztunk a bankban? Ott is folyamatosan azt kérdezgetted, hogy mi ismerjük-e egymást!

- Ó, és akkor egyből én vagyok a fiad apja! -tárta szét hatalmas karjait. Piszok jó pali, bassza meg!

- Én már akkor tudtam, hogy ki vagy... - nyeltem egyet, miközben egy könnycsepp gördült ki szememből. - Egyik éjjel bulizni mentem pár haverral. Még fiatal voltam, és teljesen kiütöttem magam. Sokáig nem ugrott be annak a férfinak az arca, aki aznap éjjel megerőszakolt egy sikátorban... Csak amikor szembe találtam magam vele. -néztem fel rá óvatosan. Egy ideig értetlenül bámult, majd egyszer csak elkapta a felismerés.

- Most még azt is állítod rólam, hogy megerőszakoltalak? -kiáltotta el magát.

- Így volt! Emlékezz csak vissza! Egy sikátorban tetted meg, aztán másnap reggel otthagytál! -ordítottam vele. Láttam, hogy erősen koncentrál, majd olyan fehér lesz, mint a fal. Eztán, mint akit leütöttek ült vissza a helyére.

- Nem, az...az nem úgy történt. Én nem erőszakoltalak meg! -csóválta a fejét, miközben maga elé bámult.

- Pedig valahogy terhes lettem! -csattantam fel.

- Igen, mert szexeltünk, de én nem erőszakoltak meg. A te ötleted volt, hogy menj ki a sikátorba, mert hogy "ott még nem csináltad" -rajzolt a levegőbe macskakörmöt.- Te másztál rám. - Igen, ezt simán kinézem az akkori énemből. - Mind ketten részegek voltunk, valószínű ezért nem védekeztem.

- De...otthagytál...meztelenül. -habogtam.

- Mit kellett volna tennem? Egyszer csak beájultál. Megpróbáltalak felébreszteni, de nem keltél fel, én meg bepánikoltam. -hadarta.

- Mindegy, ez már rég a múltba veszett, ne ezen rágódjunk most. -próbáltam higgadt maradni. - Segítened kell Scotton. Ő a te fiad is.

- Ez nem ilyen egyszerű! -csóválta a fejét.

- Mi nem ilyen egyszerű?

- Ez nem egy kiskutya, amit örökbe fogadok, aztán ha megunom, kiteszem az utcára!

- Pontosan, most a fiadról van szó! Csak addig kell nálad lennie, míg ki nem jutok innen, aztán megoldom valahogy, és...

- Ha kiveszem onnan, soha többé nem láthatod! -kiáltott, ezzel félbeszakítva engem. Semmit sem értettem. - Amandával négy nap múlva Ausztráliába költözünk. Már vettünk ott egy házat. Ráadásul terhes. Én régóta családra vágyom. Soha nem voltam ennyire egyenesben, mint most. Szeretem Amandát, és a babát is, amit a szíve alatt hord. Tudom, hogy Scott is az enyém, de most semmit sem tehetek. Annyira sajnálom, Joanna. -mondta meggyötört arccal. Nem hittem a fülemnek. Ő volt az utolsó reményem!