ELBASZVA

Tizenötödik fejezet

Reggel teljesen zavartan ébredtem. Úgy éreztem, mintha valami hiányozna, de mégis ismerős lenne. A fejem hasogatott, száraz volt a szám, kapart a torkom, és a legnagyobb bajom az volt, hogy egy idegen házban ébredtem, egy férfi pólóban. Ijedten pattantam fel az ágyból. A fejemet fogva kapkodtam a tekinetem, hogy gondolkozzak, de semmi. Az utolsó emlékem, hogy Liam otthagy, majd sírva összeesek a nedves, hideg betonon, ezután teljes képszakadás.

- Hé! -szólt egy hang, amire összerezzentem. - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. - mosolygott halványan Will. Megnyugodtam, hogy az ő házában vagyok, és...na de várjunk csak...

- Will... mi ketten...

- Nem, dehogyis! -vágta rá elkerekedett szemmel, engem pedig elöntött a megkönnyebbülés.

- Nem tudom mi történt.

- Kinn találtak meg a klub mögött. El voltál ájulva. Rohamod volt? -kérdezte tapintatosan, mire csak bólintottam. - Jobbnak láttam, ha inkább magamhoz hozlak, hogy szem alatt tudjalak tartani. Mármint...nem úgy, én csak... -és ekkor belé fojtottam a szót egy öleléssel.

- Köszönöm. -szorítottam magamhoz, hátha ezzel egy kis erőt szerzek, de az ellenkezőjét sikerült elérnem. Rám tört a sírás. - Sajnálom. - húzódtam el.

- Semmi gond. Akarsz róla beszélni? -simította egy szőke hajtincsem fülem mögé, ami a kócos kontyomból szabadult ki. Válaszként csak a fejemet ráztam, mire ő aprót biccentett. Will nem vette el kezét az arcomról, ehelyett cirógatni kezdte. Annyira jó érés volt. Jól esett, ahogy velem is törődnek, és én többet akartam. Lehunytam a szemem, és arcom beletúrtam Will nagy tenyerébe, hogy még jobban érzékelhessem kellemes simogatását. Akkor éreztem meg mámorító illatát. Kinyitottam a szemem, és ahogyan ráemeltem tekintetem, nem láttam benne a barátot, akit eddig mindig is, csak a férfit. Most tűnt csak fel, hogy felsőtestét semmi sem fedi. Végig legeltettem szemem kockás hasán, a tökéletes mellizmán, szélles vállán, és a hatalmas karjain. Azt éreztem most, mint amit régen. Ez nem más, mint a "kurvára nem érdekel, csak akarom". Ez volt az én drogom. Ez a gondolkodás, ez az érzés, ez a mámor vitt bele engem minden rosszba. Éreztem, hogy ismét felül kerekedik rajtam. Eddig visszautasítottam, de már nem megy. Már kell valami, amit én is élvezek, és aztán nincs bűntudatom, de ez csak ezzel a bizonyos felfogással megy. Miután igen csak feltűnően végigmértem teste minden egyes kis négyzetméterét, szemibe néztem. Ugyan azt sugallta, akár csak az enyémek. Vágyat!

Nem érdekelt, csak akartam őt. Tehát kezdeményeztem egy csókkal, amit azonnal viszonozni kezdett. Először csak lassan kezdtük, majd behevültünk.

***

Egymás mellett feküdtünk az ágyon, és próbáltunk magunkhoz térni. Legalábbis én biztosan. Egyszerűen még most sem fogtam fel, hogy lefeküdtem Willel, de ha mélyebbre ások magamban, nem is érdekel.

- Ejha. -nyögött ki ennyit pár perc néma csend után.

- Igen. -motyogtam. - Mennem kell. -álltam fel, majd ruháim után kutakodva egyesével kapkodtam fel őket magamra.

- Mért sietsz?

- Scott. -feleltem, és ez elég is volt. Berohantam a fürdőbe, hogy megigazítsam a hajam. Ugyan azt a lányt láttam magamban, mint aki pár éve voltam. Azt a rossz, narkós ribancot, de csak vállat vontam magamban.

- Látlak még? -kérdezte Will, mikor visszaértem a hálóba, mert valahol itt kell legyen a cipőm párja.

- Hát...még egy helyen dolgozunk.

- Nem úgy értem. -nevetett édesen. Milyen kis naiv.

- Majd elválik. -nyomtam csókot ajkaira, had epekedjen, és reménykedjen csak. Komoly köztünk úgysem lesz, mégis imádom, mikor azt hiszik. Igen, határozottan visszatért a régi énem. Hisz alapvetően soha sem tennék ilyet Willel, mert ő egy nagyon jó barátom, és rengeteget segített, de ilyenkor azt bántom, akit legjobban szeretek.