ELBASZVA

Tizenhatodik fejezet

Itt ülök a rendőrségen előzetesben, már majdnem huszonnégy órája. Fogalmam sincs mit tegyek, kihez forduljak. Drogot találtak nálam, és bennem is. Ez nem csak egy kis piti joint volt. Két hete folyamatosan toltam az anyagot, és így találtak meg a fiammal. Én sem csodálkozom, hogy elvették tőlem. Nem tudom hová vitték, és mi lesz vele. Nekem most csak az számít, hogy kijussak innen, és visszaszerezzem, de ez nem lesz könnyű játék. Talán megvonják tőlem a felügyeleti jogot. Abba belepusztulnék. A fiam nem nőhet fel egy árvaházban. Ő semmiről sem tehet, mért ő kapja a legnagyobb büntetést?

Ki vagyok merülve, rossz a közérzetem, egyedül érzem magam, és tettesnek. Rettegek. Most tényleg félek. Az egyetlen ember aki segíthet, az az apám, de ezt nem tudhatja meg, Nicole pedig végképp nem! Misty és Miguel semmit sem tehetnek. Minden erejükkel próbálkoznak, de az óvadékra sincs pénzünk így hármunknak sem. Meg van kötve a kezem. És ha engem börtönbüntetésre ítélnek, lemondhatok a fiamról.

- Joanna Johnson? -lépett a rács elé egy őr, mire ösztönösen felkaptam a fejem.

- Igen!

- Letették az óvadékot. Szabadon távozhat!

- Mi? Kicsoda? -léptem ki értetlenül, de semmit sem felelt.

Alá kellett írnom pár dolgot, majd miután visszakaptam a holmim, kiléptem. Nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.

- Liam? -kérdeztem halk hangon elképedve. Arca komor volt, szemeiből csalódottság tükröződött. - Te tetted le az óvadékot? -lépetem hozzá közelebb, mire csak bólintott, de még most sem szólt egy szót sem. - De, hogyan...

- Te azzal most ne foglalkozz. -vágott közbe érces hangon, majd egy szó nélkül kifelé indult, én pedig sebes léptekkel követtem. Megálltunk kint a kocsija előtt, majd ugyan azzal a tekintettel nézett rám. Csak most várta, hogy mondjak valamit.

- Elvették tőlem Scottot! -mondtam ki, de már csak a gondolattól is könnyes lett a szemem. Ösztönösen jött az egész, és sírva borultam Liam vállára. - Annyira félek! Mindent elbasztam! És most úgy érzem, semmit sem tudok helyre hozni! -néztem rá. - Nicole sincs már nekem, Mistyéket is ellöktem magamtól, hiába mondják, hogy nem haragszanak, ez már nem a régi, tudom nagyon jól. Rossz...vagyis borzalmas dolgokat tettem ebben a két hétben! Scottot elvették tőlem, és veled is elszúrtam mindent. Pedig... én annyira... annyira szeretlek! -vallottam be neki mindent teljes őszinteséggel. Annyira jó lett volna, ha most megcsókolt, átölel, majd miközben nyugtatgat a fülembe súgja, hogy minden rendben lesz, és ő is szeret engem. De nem így lett. Ez nem egy romantikus film. Ez az elbaszott valóság.

- Segítségre van szükséged. Épp ezért most elviszlek egy rehabilitációs központba. Sőt, kötelességem. Csak így engedtek ki.

- De, Liam... a fiam...

- Elbasztad Joanna! -vágta keményen hozzám. Nagyon fájt. - Te miattad került oda az az ártatlan kis srác. Ő semmiről sem tehet! És nézd meg mit tettél! Nézd meg mi lett belőled! Jobb így, ha? Jót szórakoztál? Remélem kiélted magad, mert most vissza kell térned a kibaszott valóságba. Szóval vagy mész a rehabra, vagy vissza a sittre! - teljesen elképedtem a szavain. Nem azért, mert felemelt hanggal beszélt velem, hanem mert nem gondoltam volna, hogy így gondolja... hogy ennyi mindent tud. De igaza volt. Teljes mértékben. Nem tehettem mást. Nyeltem egyet, majd bólintottam.

Kocsiba szálltunk, majd a házamhoz hajtottunk. Olyan rideg volt az egész, és sötét. De most nem foglalkoztam ezzel. Összepakoltam néhány holmit, majd egy táskával baktattam ki Liamhez, hogy elvigyen a Rehabra. Hosszú néma percek után kérdeztem meg tőle azt, amin már egy ideje járt az agyam.