2. rész- A buli

2.5K 143 6
                                    

Brooklyn-ba értek. Casey egyre izgatottabb lett. Nem is értette, hogy hogy nem volt eddig alvilági buliban. Ahogy meglátta a fekete motorokon mellette elszáguldó vámpírokat, automatikusan a kindjaljáért nyúlt. A fegyver Luke-ra emlékeztette. A férfi élt-halt a régiségekért, így néhány fegyver is ki volt akasztva falára, többek között egy kindjal is.
-Casey, megtennéd, hogy kicsit gyorsabban lépkedsz? Nem akarok állandóan lemaradni miattad...- morgott Jace.
-Jövök!- szaporázta meg lépteit a lány.

Isabelle megnyomta az egyetlen csengőt, ami fölött az M.B. felirat állt. Felmentek a rozoga lépcsőn a 36-os számú lakáshoz. Hirtelen két macskaszem jelent meg a félig nyitott ajtónál.
-Nem emlékszem, hogy bárkit is meghívtam volna a Nephilimek közül...- csukta be az ajtót.
Vagyis csak csukta volna, ha Alec be nem tolja a lábát a résbe.
-Van meghívónk...- morogta.
-Alexander! Rég láttalak, kedves! Ha tudom, hogy te is jössz, akkor nem teszem meg ezeket a fölösleges köröket!- nyitotta ki teljesen az ajtót.
Casey sosem látott boszorkánymestert azelőtt, most pedig Brooklyn Fő Boszorkánymestere állt előtte a maga flitteres, bőrnadrágos valójában. Magnus Bane magas és nyúlánk férfi volt. Fekete haja jobbra volt fésülve, hajvégei arany fürtökben végeződtek. Ujjai közül kék, lángszerű szikrák pattogtak.
-Beljebb is jöhettek!- húzta be Alecet az ajtón.
Jace és Izzy utánuk mentek.
-Gyere, nem harapok!- nyújtotta kezét Casey felé Bane.- Ezt a te esetedben nem ígérhetem meg!- fordult Alechez.
-Ha-ha!- dohogott a fiú.
A Garroway lány szeme elkerekedett. Fekete ruhás, holtsápadt vámpírok szürcsölték a Bloody Mary-t a hatalmas szoba egyik sarkában, míg az egyik falhoz elég közel egy tündérzenekar szolgáltatta a zenét. Eléggé furcsa, nyikorgásszerű hang szólt hangszereikből, de a lány mégis szépnek és dallamosnak találta azt. Egy ballonkabátos férfi táncolt a szoba közepén barátai társaságában. Két apró, tűhegyes szarv állt ki halántéka egy-egy oldalán, a bőre pedig halványvörös volt. A társasága egyik tagjának fekete, hollószárnynak látszó szárnyak nőttek ki a hátából.
Itt is tündérek szolgáltak fel, tálcáikon mindenféle színes koktél, és gyümölcs volt. A szoba másik végében egy bárpult állt. Egy vérfarkas keverte és adta ki az italokat a tömegnek.
-Biztos nem véletlenül jöttetek ide. Térjünk a lényegre!- tapsolt egyet Magnus.
-Igazából bulizni jöttünk.- mondta Isabelle.
-Akkor hát, jó mulatást!- tűnt el.
-Gyere, igyunk valamit...- húzta el Casey-t magával Isabelle.
Ahogy a lány közelebbről is látta a pultost, hirtelen megismerte.
-Theo? Theo Raeken? Tényleg te vagy az?- szólt a fiúnak.
Az felé fordította borostyánszínű szemeit, és elmosolyodott, amitől kilátszottak megnyúlt szemfogai.
-Casey?- ugrott át a pulton a fiú.
Ezt a piára váró sor hangos morajlással válaszolt. A fiú szorosan átölelte a lányt.
-Valahogy nem így emlékeztem rád!- nevetett a lány, mikor végignézett gyerekkori barátján.
9 éves korában látta utoljára a fiút, mikor elköltözött.
-Én sem rád.- húzta végig Theo az ujjait a lány rúnáin.
-Sok minden történt azóta...
-Ülj le és mesélj!- mutatott a srác egy bárpultra, majd ismét elkezdte kiszolgálni a vendégeket.
Egyikük sem vette észre, hogy az egyik ablakból valaki szúrós szemmel figyeli őket. Alec volt az. Eddig sem szerette az alvilágiakat, de ez a farkas kifejezetten unszimpatikus volt neki.
-Mi van Alec? Savanyú a szőlő?- csapott barátja vállára Jace.
-Kuss...- csak ennyit nyögött.
-Ott van Lejla, szerintem beszélni akar veled!- mutatott Jace arra a szőke tündérlányra, aki a Takiban beszélt velük.

-És hogy lettél... tudod?- érdeklődött Casey.
-Miután elköltöztünk, eltelt pár év. A tizennyolcadik szülinapomon kapott el a mocsok. Utána nem mertem hazamenni, ezért visszajöttem New Yorkba. A helyi alfa, Luke segített mindenben. Megtanította, hogy tudok uralkodni magamon és a falkájába fogadott.- törölt meg a fiú egy poharat.
-Várj! Luke...?- Caseynek rossz előérzete támadt.
Remélte, hogy nincs igaza, de ő már mindent el tudott képzelni a ,,szüleiről''.
-Igen, Luke Garroway.
A lány úgy érezte, hogy egy világ omlik össze benne. Ismét.
-Hé, jól vagy?- lépett a holtra sápadt lány mellé Theo.
Caseynek minden szó a torkán akadt, aztán érezni kezdte a folytogató érzést a torkában. Négy éve nem sírt már, és nagyon remélte, hogy uralkodni tud magán. Nem tudott. Hirtelen kigördült egy könnycsepp. Felállt és elindult a mosdó felé, majd bezárta magát egy fülkébe és utat engedett könnyeinek.
Alec látta, ahogy a lány sírva rohant a fülkébe, így rögtön utàna ment. Mióta ismerte a lányt, egyszer sem látta sírni, úgyhogy sejtette, nagy a baj. Mikor belépett a mosdóba, megpillantotta a vérfarkast.
-Húzz innen!- rántotta elő szeráfpengéjét.- Ne mondjam mégegyszer!- üvöltötte.
A farkas szitkozódva ment ki a mosdóból.
-Casey!- kopogott a fülke ajtaján.
A lány nem válaszolt, csak a halk szipogás hallatszott.
-Casey, mi a baj? Gyere ki, kérlek!- a fiú hangja gyengéd és aggodalmas volt.
Kattant a zár, és Casey kidugta fejét a résen.
Alec meglátta a lány elmosódott sminkjét és könnyes szempilláit. Hirtelen szorosan átölelte. Casey a fiú vállába temette az arcát, és még jobban zokogott.
-Akarod, hogy hazamenjünk?- kérdezte a fiú.
A lány csak némán bólintott. Perceken belül már egy koszos, üres metrókocsiban tartottak hazafelé.
-Akarsz beszélni róla?- kérdezte a srác.
Sosem volt erőssége az érzelmekről beszélni, viszont mikor Casey-re nézett, azonnal megeredt a nyelve.
-Luke... Azt hittem hogy az apám, hogy benne bízhatok, ha anyában nem is.... Ő a helyi falka kibaszott alfája!- ütött a lány az ülésbe, mire porfelhő szállt fel belőle.
A könnyek megint folyni kezdtek a szeméből. Alec szorosan magához húzta, és hagyta, hogy Casey könnyei átáztassák az ingét.
15 perc telt el, mire végre beléphettek az Intézet kapuján. A Lightwood fiú felkísérte Caseyt a szobájába.
-Lehet, hogy jót tenne nekem egy forró fürdő...- mosolygott a lány.
Még mindig szörnyen nézett ki. Alec tudta, hogy szenved. Hogy akárhogy próbál keménynek mutatkozni, bántják az emlékek. Tudta, hogy sosem fog rájuk az igazi családjaként tekinteni, és ez fájt neki.
-Menj csak!- viszonozta a mosolyt Alec.
A fiatal árnyvadász tiszta ruhákat szedett össze, majd bezárkózott a fürdőbe. Alec elnyúlt az ágyon. Végignézett a szobán, és látta, hogy a lány teljesen megváltoztatta azt. A régen világoskék fal most kávébarna volt, és a világosbarna, fa szekrényre egy egészalakos tükröt ragasztottak. A szekrény mellett egy ugyanolyan anyagból faragott könyvespolc állt, tele bőrkötéses könyvekkel. Az íróasztalon szeráfpengék és egyéb fegyverek sorakoztak. A nagy franciaágyra sötétbarna, baglyos huzat volt húzva, és az ágy mindkét oldalán egy-egy sötét éjjeliszekrény állt. Az egyiken egy éjjelilámpa és egy ébresztőóra állt, a másikon viszont semmi. Ez gyanús lett a fiúnak. Felállt, és kihúzta az egyetlen fiókot. Benne volt a lány irónja, telefonja, és két bekeretezett fénykép. Az egyiken a kicsi Casey, Clary, egy szemüveges férfi és egy vörös hajú nő volt. A lány családja. A másik, kicsit nagyobb képen viszont meglepődött. Casey első közös képe volt az velük. Isabelle Jace hátán ült és nevetett, Casey a friss rúnáit figyelte a karján, Alec pedig szorosan mellette a lány arcát nézte, és mosolygott.
Ha tudná... Ha tudhatná, hogy ő mindig mellette volt...
A gondolkodásból élesen csörgő telefonja zökkentette ki.
-Igen?- kapta fel a készüléket.
-Alec, hol a fenében vagytok?- veszekedett Izzy.
-Hazahoztam Casey-t. Nem érezte jól magát.
-És nehezedre esett volna figyelmeztetni, hogy elmentek?
-Nyugi, a lényeg, hogy megvagyunk, ahogy ti is. Holnap beszélünk...- nyomta ki a készüléket a fiú, majd le is állította azt.
Úgy tíz perccel később Casey lépett ki a fürdőből, arcán már nyoma sem volt a korábbi szenvedésnek.
-Te még itt vagy?- kérdezte meglepetten.
-Nem hagyhattalak itt ilyen állapotban...
-Sajnálom, hogy így kellett látnod. Legközelebb fékezem magam...- ült le a fiú mellé.
-Ne feledd, részben emberek vagyunk. Az embereknek vannak érzései.- mondta a fiú majd ásított egyet.
-Köszönöm!- nyomott egy puszit a fiú arcára Casey, de meg is bánta, mert abban a pillanatban elvörösödött.
-Megleszel?- állt fel gyorsan Alec.
-Igen, kösz mindent.- intett a lány, miközben a fiú halkan behúzta maga mögött az ajtót.

Ennyi volt mára, ne felejtsetek el kommentelni és szavazni :) Amint tudom, hozom a következő részt, bár holnap ( ha kijön a felirat) először megnézem az epizódot. Légyszi ajánljátok a blogomat az ismerősöknek/barátoknak, ahogy azt az én barátaim és én teszem! Köszi! Sziasztok!

City of PainDonde viven las historias. Descúbrelo ahora