City of Pain

3. rész- Újra Látlak

Másnap Alec kelt fel legkorábban az Intézetben. Kócosan, pizsamában vánszorgott le a konyhába, hogy reggelit csináljon. Már mindent előkészített, mikor megszólalt az épületben a csengő. Káromkodva sietett ajtót nyitni, és reménykedett, hogy senkit nem ébresztett fel a váratlan vendég. Ahogy kitárta az épület kétszárnyas ajtaját, a farkasfiút látta meg a tegnapi buliból. A számára oly utálatos alvilágit.
-Segíthetek?- kérdezte rekedt hangon.
-Igazából reméltem, hogy Casey nyit majd ajtót... Gondoltam, szívesen beszélgetne velem...
-Casey még alszik. Hosszú volt a tegnap estéje...- az árnyvadásznak fogalma sem volt arról, hogy miért így fogalmazott.
-Értem... Minden esetre itt fogom hagyni a számomat. Megkapja majd?- nézett Theo a fiú szemébe.
-Biztos lehetsz benne!- kapta ki Raeken kezéből a kis cetlit.
-Kösz, Lightwood. Lám, nem is vagy te olyan rossz, mint mondják.- mosolyodott el a srác, majd sarkon fordult, és eltűnt.
Alec idegesen ment vissza a konyhába. Az asztalra csapta a papírdarabot, majd folytatta reggelije elkészítését.

Casey lassan nyitotta ki a szemét. Az ébresztőjére pillantott. 10 óra volt.
-Úr isten, Casey... Hogy vagy képes ennyit aludni.- morogta magában.
Lesétált a konyhába, ahol egy apró cetlit talált.
-Jó reggelt!- hallotta meg Alec hangját.
A lány eddig észre sem vette, hogy a fiú némán reggelizik az egyik asztalnál.
-Azt a kutyahaverod hagyta. Szeretne ,,beszélgetni'' veled.- mondta a fiú gunyoros hangon.
-Theo?- derült fel azonnal a lány arca.
Felkapta a telefonszámot, és zsebre vágta.
-Igen, asszem úgy hívják. Jobban vagy már?
-Igen, köszi a kérdést.- ült le ő is egy csésze kávéval az asztalhoz.
-Miért nem hívod most rögtön? Biztosan farokcsóválva várja már, hogy hallja a hangodat.
-Ne legyél goromba! Még nem is ismered.
-Eleget tudok róla ahhoz, hogy utáljam.
-Például?- vonta fel fél szemöldökét a lány.
-Alvilági.- jelentette ki Alec.
...és láthatólag bejössz neki- tette hozzá magában.
-Rendben, mindenesetre ha utálod, azt ne az én jelenlétemben tedd.
-Áll az alku.- mondta a fiú, majd elhagyta a konyhát.
Casey a zsebében lapuló telefonjáért nyúlt, és beütötte régi barátja telefonszámát.
-Haló?- vette fel az a második csengés után.
-Theo? Casey vagyok. Alec mondta, hogy beszélni akarsz velem.
-Annyira nem fontos a dolog, csak érdekel, hogy teltek a nélkülem töltött éveid. Talán megbeszélhetnénk egy kávé mellett.
-Rendbe, mikor és hol?
-Délelőtt nem érek rá, délutánra pedig beígértem Maiának egy fuvart. 7-kor?
-Nekem jó.
-Oké. A 3. utcai kávézónál várlak.
-Jó. Akkor este találkozunk.- nyomta ki Casey a telefont.
-Csak nem randija lesz valakinek? Mesélj el mindent!- ült fel a lány a konyhapultra.
-Ez nem randi, csak egy baráti találkozás Theoval.
-Ő az a helyes farkasfiú Magnus bulijából, igaz?
-Igen, és a gyerekkori legjobb barátom.
-Az tök jó. Néha barátságokból alakulnak ki a legnagyobb szerelmek.- célozgatott Izzy, miközben egy piros almát forgatott a kezében.
-Esélytelen.
-Miért, csak nincs valaki a láthatáron?
-Van, viszont nem látom rajta, hogy különösebben érdekelném.
-És ki az?- meresztett hatalmas, barna szemeket barátnőjére Isabelle.
-Ez már tényleg az én magánügyem, Izzy.
-Ahogy gondolod...- nevetett a lány.
A nap további része lazulással telt, viszont Jace-t reggel óta senki sem látta.
Casey fél hétkor indult el az Intézetből. Vagyis indult volna, ha Jace szembe nem fut vele egy pokolian ismerős, vörös hajú, eszméletlen lánnyal.
-Jace? Jace, várj már!- futott utána a lány.
A szőke srác a gyengélkedőbe vitte a lányt, ahol Hodge már rájuk várt. Mielőtt Case beléphetett volna, Hodge kulcsra zárta előtte az ajtót.
Két óra múlva léptek ki azajtón. Addigra már Alec és Izzy is megjelent a lány mellett. Casey-t faggatták, de ő is csak a vállát tudta vonogatni.
-Jace, mi ez az egész?- rontott barátjára Alec.
-Mindent elmagyarázok, csak várjatok egy percet!- húzta be Casey-t az ajtón Jace.
-Ezt látnod kell!
-Ez itt Clary!- nyögte Casey.
-Ennyi?
-Árnyvadász vagyok, tartanom kell magam.- köhintett Casey.- Mi történt?
Jace behívta Alecet és Izzy-t, majd mesélni kezdett.
-Tegnap este hazafelé jövet elhaladtam egy mondi klub előtt. Azt hiszem Pandemonium volt a neve. Nekimentem ennek a lánynak, és a rejtőzködés-rúna ellenére látott. Casey régebbi leírásai alapján megismertem őt, ezért nem is lepődtem meg, hogy a látás birtokában van. Egész nap követtem, próbáltam becserkészni és elmondani neki az igazat. Hazáig követtem, viszont nagyon meglepődtem azon, amit láttam. A lakás fel volt dúlva, az édesanyátok nem volt a házban...
Az édesanyJA.- tette hozzá magában Casey.
-... és a testvéred egy Falánkkal viaskodott. Súlyosan megsérült, ezért rajzoltam rá egy iratzet. Hodge segített rajta, de nem tudjuk, mikor ébred fel.- zárta rövidre Jace.
Mindenki Casey reakciójára várt. A lány nem tudta, mit várnak tőle. Kifejezéstelen arccal nézte a betegágyon fekvő lányt. Olyan ismerős volt, de mégsem. Alig várta, hogy miután Clary felkelt, jobban megismerhesse őt. Eddig csak annyit tudott róla, hogy 15 éves és Simon Lewis a legjobb barátja.
-Egy valakinek figyelnie kell majd rá.
-Vállalom! Végig mellette maradok.- mondta Casey.
-Nem, azt senki sem várja el tőled... Beosztjuk az időt. Öt óránként váltunk.- intézkedett Alec.
-Akkor én kezdem.- jelentkezett jó testvér módjára Casey.
-Rendben, háromnegyed kettőkor váltalak.
-Akkor én jövök Alec után.- jelentkezett Izzy.
-Kizárásos alapon én vagyok az utolsó. Utána minden kezdődik előről.- bólintott Jace.
Izzy és ő kimentek a szobából, és Alec is elindult, de hallotta, ahogy megcsörren az őrszem mobilja. Hirtelen úrrá lett rajta a kíváncsiság, ezért megállt az ajtóban hallgatózni.
-Haló, Casey vagyok!
-Szia kislány!- hallatszott Theo hangja.- Hiába várlak? Nem szép dolog így lepattintani egy régi, jó barátot. Ha nincs kedved eljönni, miért nem azt mondtad?
-Theo, fontos ügyet intézek. Egy darabig csak mobilon leszek elérhető, sajnálom...
-Megértem, de máskor azért ne felejts el hívni...- nevetett, majd kinyomta a telefont.
Alec észrevétlenül surrant ki az ajtón, hogy pihenhessen egy keveset.
Pontosan öt óra múlva megjelent az ajtóban. Látta, ahogy Casey keresztbe tett kézzel, hátracsuklott fejjel aludt. A szája tátva maradt. A srác magában mérlegelt, hogy felébressze-e, de végül a nemleges válasz mellett döntött. Túl aranyosnak találta így a lányt, és nem vette volna a szívére, ha nem tud visszaaludni utána. Óvatosan a lány lába alá nyúlt, és felemelte azzal a szándékkal, hogy a Clary melletti ágyba fekteti.
A lány felébredt, és egy ügyes mozdulattal kicsavarta magát a fiú kezéből, majd a földre döntötte. Mindezt pár másodperc alatt.
A dús, fekete hajzuhatag a srác arcába hullott. Az arcuk vészesen közel volt egymáshoz. Érezték egymás forró lélegzetét az arcukon. A lány villámgyorsan legördült a fiúról.
-Sajnálom, szörnyen megijesztettél.
-Semmi gond... Mellesleg, szép mozdulat....- mosolygott a fiú elismerően.