22. rész- Morgenstern

1K 64 3
                                    

Theo otthagyta a lányt, ezért az elindult körbenézni a házban. Több emeletes épület volt, minden fala hófehérre volt festve, csak némelyik volt üvegből. A bútorok feketék, fehérek és pirosak voltak. Ahogy Casey megérezte a tojásrántotta illatát, elindult a konyhába a hangokat követve. Theo a fekete pulton ült és egy gyümölcsöstálból válogatott, míg Casey legnagyobb rémálma a sütő mellett állt.
-Jó reggelt, hugi.
-Elvetted tőlem Hesperust.- csak ennyit mondott.
-A kardot? Amint bízhatunk benned, visszakapod. Amúgy nagyon szép fegyver, a kicsit nagyobb párja, Phaesphoros nálam van.- mosolygott.
-Az... jó.
-Az bizony. Azt a szép gyűrűt is láttam ám az ujjadon, de úgy gondoltam, nem veszem le rólad. Bíztam benne, hogy így látod majd a jó szándékomat. Csak nem az imádott Lightwood fiúdtól kaptad?
Nagy dumás a fickó.- gondolta Casey.
-De, tőle. Köszönöm, hogy itt hagytad. Most, hogy mind a hárman itt vagyunk, igazán elmondhatnád, mit akarsz kezdeni velem...
-Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy vágyom a húgaim társaságára?
-Nem.
-Nagy kár, pedig így van. Ha Clary itt lenne, teljes lehetne a család.
-Ahhoz Jocelyn és Valentine is kellene...
-Dehogy kellene.- legyintett.
Ijesztő volt. A szemén látszott, hogy ideges, a hangja azonban lágy és nyugodt maradt.
Akár csak Jace. Morgenstern neveltetés.- jutott eszébe Case-nek.
-Miért nem?- kérdezett rá a lány.
-Mint tudod, Valentine-t én öltem meg. Milyen apa az, aki kísérleteket végez a gyerekein, csak azért, hogy utána undorodhasson tőlük? Arról a nőről nem is beszélve, aki elhagyta a saját fiát, csak mert visszataszítónak találta. Csak mert nem az az édes, zöldszemű árnyvadászfiú született, akire számított. Nekem ti vagytok a családom, Casey. Bennetek még sosem csalódtam.
-Mivel nem is ismersz minket! Amúgy megnyugtató a tudat, hogyha valami olyat teszek, ami nem tetszik neked, nyugodt szívvel lekaszabolsz...
-Kinéznéd ezt belőlem, drága húgom?- tette fel a költői kérdést Bastian, majd három tányérra osztotta a rántottát.
Az egyiket Theo kezébe nyomta, a másik kettőt pedig az asztalra csúsztatta, ami mellett Casey ült.
-Jó étvágyat!- mosolyodott el Theo, majd másodpercek alatt felfalta a rántottáját.
-A mohóság nem a legjobb tulajdonság, barátom.- nézett rá Sebastian.
-Ki mondta, hogy jó akarok lenni?- nevetett a vérf... árnyva... Theo.
Nagyon is jó akarsz lenni, csak ő nem enged.- elmélkedett Case.
Már Sebastian is alaposan benne volt az evésben, de ő csak a villájával kapirgálta a kaját.
-Nem vagy éhes?- kérdezte a bátyja.
-Nem tudja, bízhat-e benned.- válaszolt a lány helyett Theo.
Casey tudta, hogy a fiú az elevenjébe lát, azt viszont nem tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz dolog.
-Mint látod, Theo és én is sértetlenül ülünk, nem látom okát az aggodalmaskodásnak. Mellesleg kíváncsi vagy a ház történetére?
-Mesélj.- nyögte a lány, majd enni kezdett.
A gyomra hálás volt a bevitt étel miatt.
-Miután Jocelyn elhagyta apámat, ő egy démon segítségével építette fel ezt a házat. Ezen a világon bármely helyre elmehetünk vele. Az ajtót csak a tulajdonos láthatja, aki jelen esetben én vagyok. Az épület csak annak látható és hallható kívülől, aki már járt benne. Ez több boszorkánymester erős varázslatainak köszönhető. Maga a ház két emeletes, emeletenként öt szoba van. Minden szinten két haló, két fürdő és egy ruhatár. A földszinten a konyha és a nappali található.
-Apropó ruhatár. Nekem nincsenek tiszta ruháim.
-Ne aggódj, mi már bevásároltunk neked, reggeli után fel is próbálhatod őket.- szólalt meg Theo.
-Remek.- tért vissza az evéshez a lány.
-Casey! Casey, itt vagy?- hallotta meg Alec hangját a fejében.
-Igen, itt. Nem túl alkalmas a beszélgetés, velük vagyok. Ha szabadultam, kereslek.
-Oké, igyekezz.- azzal a vonal megszakadt.
-Akkor felpróbálom a ruhákat, ha nem baj.- állt fel a lány.
-Első emelet, balra az első szoba.- irányította Theo.

Mikor Casey felért, magára zárta a szoba ajtaját és leguggolt a fa tövébe.
-Alec, itt vagyok. Alec!
-Hallak. Jól vagy?
-Egyelőre igen. Hogyhogy nem Izzy-nél van a gyűrű?
-Jobb ötletnek tartottuk, ha én tartom magamnál. Mesélj el mindent, amit megtudtál!- a lány így tett.
Pont elköszönt Alectől, mikor valaki kopogtatott az ajtón.
-Ki az?
-Szerinted ki?- szólt be Theo.
-Jók rád a ruhák?- érdeklődött Sebastian.
-Még válogatok... Tudod, női szesz3lyek, meg minden.
-Az szuper. Akkor tarthatnál nekünk divatbemutatót.
-A bikinis részt ne hagyd ki...- nevetett Theo, mire tompa puffanás majd jajgatás következett.
-Nem divatbemutatózunk.- morgott Casey, majd felvett egy passzos farmernadrágot és egy fehér pólót bőrdzsekivel.
A ruhák tökéletesen passzoltak rá, de ezen valamiért nem csodálkozott. Ahogy kilépett az ajtón, mindkét fiú csalódottnak tűnt egy kicsit.
-Csak ennyi?- kérdezte Theo.
-Csak ennyi.
-Húgi, nekünk Theoval fontos dolgunk van, itt fogsz maradni addig rendben?
-Ne mááár. Komolyan itt hagytok egyedül?
-Nem bízok benned.- nevetett Morgenstern.
-Jó, értem én ezt a fagyi visszanyal viccet, de most komolyan...
-Komolyan beszélek. Ha egy bizonyos időt itt töltesz és kiismerlek, akkor majd eljöhetsz.
-Csak azt ne mondd, hogy nem ismertél ki ennyi idő alatt...
-Egy nap alatt, Casey?
-Biztos, hogy figyeltél korábban is.
-Miket ki nem nézel te belőlem... Inkább nézz körül a házban, mi itt sem vagyunk.- azzal megfogta Theot és eltűntek.
Casey arra jutott, hogy hasznossá teszi magát és szétnéz a két fiú szobájában. Azonnal az első szinten kezdte, ahol ő is ébredt. Ahogy megnyitotta az egyik ajtót, az zárva volt.
Siker.- gondolta a lány, majd egy nyitórúnát rajzolt a fára.
Ahogy belépett a szobába, magára zárta az ajtót. Emlékeztette magát, hogy Bastianék bármikor megjelenhetnek, ezért sietnie kell. Rájött, hogy Theo szobájában van. Az ajtón karmolásnyomok voltak, a fal pedig hófehér helyett sötétszürke volt. A szemközti falon egy kis ablak díszelgett, mellette egy egyszemélyes ággyal. Az ágytól balra lévő falnál egy szekrény volt, rajta egy egészalakos tükörrel. A tükör szélére képek és cetlik voltak ragasztva, ami azonnal felkeltette a lány érdeklődését. Sorba kezdett haladni. Volt ott egy naptár, egy holdnaptár, pár rúna képe aláírva azzal, hogy milyen képességet ad- biztos tanulja még- és egy rakás fénykép. Az egyiken a tizenéves Theo állt a vér szerinti nővérével, és az igazi szüleivel. A másikon magát ismerte fel, ahogy az öt éves Claryt szorongatják Raekennel. Egy másikon már csak ő volt. Ez volt az utolsó kép, amit feltöltött Facebookra. A pláza tetején lévő parkolóban állt, és figyelte a kilátást- négy éve. A kép fehér szélére Theo gyönyörű kézírásával csak annyi volt írva ,,Hiányzol...''.
-Ekkor még biztosan magad voltál...- mondta magában.
Nem látott semmi hasznosat a szobában, ezért elment onnan. Jól időzített, mert rögtön megjelent a házban Theo és Sebastian.

Egy hét telt el úgy, hogy Casey semmit nem tudott meg a fiúk terveiről.
Az egyik reggel forgolódva ébredt, és ölelte volna át Alecet, de a keze a levegőt érintette. Túlságosan is elbízta magát, hogy egy hétig nem hiányzott neki a fiú, így járt. Annak nagyon örült, hogy a rémálmai elmúltak, de tudta, hogy ez az állapot nem végleges. Ithuriel, az angyal mondta neki, hogy csak akkor múlnak el az álmok, ha megölik annak okozóját. Casey azt okoskodta ki, hogy ez csak amiatt lehet, hogy az okozó a közelben van, vagyis Bastian vagy Theo. Apropó, Sebastian úgy tűnt, kezdett bízni a lányban, mert megengedte neki, hogy elkísérje ma őket az útjukra.
Pont ezért sétált le egy fekete farmerben és pólóban a földszintre.
-Casey, harci felszerelést kéne venned.- mosolygott a bátyja.
-Rajtatok sem az van...
-De nekünk nincs is rá szükségünk. Megrajzoltuk a rúnáinkat, indulhatunk is.- mondta Theo.
-Először is, nekem még nincsenek rúnáim. Másodszor, fegyver is kéne, ha már elkoboztátok tőlem az enyémet...
-Elmegyek a te Hesperusodért, Theo addig rád rajzolja a rúnákat.- sietett el Sebastian.
Theo elkezdett rajzolni Casey szabad karjára. A lány emlékezett arra, mikor a buli éjszakáján Alec kanyargó rúnákkal rajzolta őt tele. Theo keze korántsem volt olyan finom és elegáns, még az irónt is rosszul tartotta.
Nemsokára megtudom, mit akarnak ezek ketten.- gondolta a lány és elmerült a fekete vonalakban a kezén.

City of PainWhere stories live. Discover now