City of Pain

9. rész- Ébredés után

Casey lassan nyitotta ki a szemeit, de rögtön vissza is kellett csuknia azokat, ahogy a déli nap sugarai besütöttek a hatalmas ablakon. Megpróbált felülni, de a sebe úgy megfeszült, hogy rögtön visszarogyott az ágyra.
-Casey? Maradj nyugton!- nyomta vissza valaki.
A lány fel sem ismerte volna Alecet, ha nem hallja meg a hangját.
A fiú arca beesett volt, szemei alatt lila félholdak ültek, és koszos haja csimbókokban hullott az arcába. A ruhái véresek és piszkosak voltak.
-Alec, mi a fene történt?
-Hát nem emlékszel? Elmentünk a házatokba a Kelyhet keresni. Megtámadott egy nagyobb Démon, és ezt... Ezt tette veled.- húzta fel óvatosan a lány pólóját.
A hófehér bőrt egy hosszú, sötét seb szántotta végig.
-Hű...
-Az ám. Egy hétig ki voltál ütve. Itt volt nálad Jeremiás testvér, Magnus és Hodge is, mégsem tudtak teljesen meggyógyítani. Túl mély volt a vágás.
-És a Kehely? Megtaláltátok?
-Jace és Clary rátaláltak. Legalábbis egy másolatra. Valentine megelőzött minket.
-Az lehetetlen!
-Sajnos nem az. Izzy és én nem lehettem a segítségükre, ketten pedig nagyon lassan haladtak.
-Várj, mi van Izzy-vel?- kapott a szájához ijedten a lány.
Már ez a kis mozdulat is óriási fájdalmat okozott neki.
-Nyugi, Alicantéban van. Elment figyelmeztetni apát és anyát a gyilkosságokról.
-Milyen gyilkosságokról?!
-Felgyorsultak az események. Valaki sorra öli az alvilágiakat. Kicsapolja a testükből a vért, utána pedig otthagyja őket, mint egy darab fát. A Klávé Valentine-t gyanúsítja, de nem tudjuk, minek neki a vér.
-Úr Isten!
-Tudom. Ezért fogok minél előbb a nyomozásba most, hogy ébren vagy.
-Várj! Alec, meddig ültél te abban a fotelban?
-Mióta idehoztunk téged. Nem tudtam aludni, és ha sikerült is, szörnyűségeket álmodtam.
-Te hülye vagy.- csóválta fejét Casey, majd lehúzta magához a fiút.
Az ajkai óvatosan tapadtak Alecéira, miközben jobb kezével a fiú hajába túrt.
-Nem, csak féltettelek.- suttogta barátnője fülébe Alec.
-Felöltözök, és kezdhetjük is a nyomozást.- állt fel lassan Casey, de a hirtelen fájdalomtól az ágyra esett.
-Szó sem lehet róla! Ha azt gondoltad, hogy ilyen állapotban kiengedlek az Intézetből, hát tévedsz.
-De akkor nem tudok segíteni. Látod, már teljesen jól vagyok!- állt fel magabiztosan a lány.
Igaz, hogy sajgott az oldala, de legalább nem rogyott vissza.
-Case, előttem nem kell játszanod a bátor árnyvadászt. Pár hét pihenésre van szükséged.
-Csakhogy nekünk nincs időnk!
-Tudod, hogy segíthetsz? Bújd át a régi könyveket és történeteket. Derítsd ki, minek kell Valentine-nak a vér. Az nagy segítség lenne.
-Akkor jó, de az még mindig nem ugyanaz.
-Ne duzzogj!- nyomott egy puszit a lány arcára Alec.
-Felöltözök és lemegyek a könyvtárba.
-Várj!- kapta el Casey derekát a fiú.- Be kell hogy kötözzem a sebedet.
-Akkor hajrá!- húzta fel óvatosan pólóját Casey.
A sebből apró, vörös csíkok folytak le. Alec egy gézlapot fektetett a hosszú sebhelyre.
-Ezt tartsd itt, kérlek.
-Rendben.- Casey az oldalához szorította a gézlapot.
Alec egy összetekert kötszerrel kezdte körbetekerni a lány derekát. Minden kanyarnál Casey bőréhez ért a keze, amitől mindketten megremegtek.
-Kész is van!- kötött egy erős csomót a kötés végére.
-Köszönöm!- nyomott egy puszit barátja szájára Casey.
-Szükséged van segítségre az öltözéshez?
-Az jó lenne...
-Akkor szólok Clary-nek.- indult meg a fiú, de a lány elkapta a csuklóját.
-Igazából te is segíthetsz.- mosolygott.
-Én... Nem... Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.- nyögdécselt Alec, miközben arca egyre inkább két érett paradicsomra kezdett emlékeztetni.
-Szólok Clary-nek.- tűnt el.
Perceken belül megjött Clary, és segített nővérére aggatni a bő pólót meg a farmert.
Casey lement a lépcsőn a könyvtárba. Még mindig húzta kicsit a bal oldalát.
Végighúzta az ujjait a könyvespolcokon, majd kiemelt egy vastag, alvilágiakról szóló könyvet. Az egyik kényelmes kanapén fogott hozzá az olvasáshoz.
Fél óra olvasás után kinyílt a könyvtár ajtaja és Alec lépett be rajta.
-Na, hogy haladsz?- csusszant be Casey mellé.
-300 oldal és még mindig semmi. Ti?
-Nálunk se több. Nagyon idegesít.
-Maradj itt egy kicsit!- húzódott közelebb Alechoz a lány.
A fiú az ölébe rántotta Casey-t, mire az élesen felszisszent.
-Bocsi, elfelejtettem!- suttogta.
-Semmi baj.- motyogott Casey, és közben folyamatosan a fiú ajkait bámulta.
Nem kellett sokat várnia, hogy Alec óvatosan megcsókolja őt. Fél kezével magához szorította a lányt, a másikkal pedig a hosszú, fekete hajzuhatagba túrt. Nem tudták folytatni ezt a tevékenységet, ugyanis újabb alak lépett be a könyvtárba. Hodge volt az, Hugoval a vállán.
-Ó, titkos kis randevúk?- kacsintott.- Ha gondoljátok, visszajöhetek később.
-Arra semmi szükség, már úgyis indultam.- állt fel Alec, és egy utolsó puszit nyomva Casey ajkára kisietett az ajtón.
Hodge beült a hatalmas íróasztal mögé, és elkezdett turkálni a papírjai között. Casey nem foglalkozott vele, csak folytatta az olvasást, egészen addig, amíg a betűk össze nem mosódtak a szeme előtt. 1400 oldalt olvasott el aznap, és ez betette a kaput a szemeinek, információt pedig egyikben sem talált. Este kilenckor nagy nehezen felvánszorgott a szobájába, és az ágyra vetette magát. Ránézett a kötésére, és látta, hogy bőven átáztatta már a vér, ezért letekerte magáról.
-Nem néz ki valami jól.- csóválta a fejét az épp betoppanó Clary.
-Ne is mondd! Segítenél újrakötözni?
-Hát persze.- bólintott a lány, és öt perc múlva végzett is.
-Hogyhogy átjöttél?- mosolygott rá Casey.
-Igazából lenne egy kérésem hozzád. Segítenél tréningezni?
-Én?
-Hodge, Jace, Alec meg Izzy nyomoznak, nincs idejük rám. Te úgyis itthon leszel egy darabig, nem?
-Szívesen edzelek, ha tényleg ezt akarod. Megmutatni nem ígérem, hogy megtudom, ezért a jelekkel kezdjük.
-Remek, köszi!- ölelte át testvérét Clary.- Ja, és szeretnék tanácsot kérni tőled még egy ügyben.
-Mégpedig?
-Ismered Simont, igaz?
-Persze, a gyerekkori legjobb barátod.
-A legjobb barátom.- pontosított a lány.- Ma elhívott randizni, és nem tudom, mit tegyek.
-Én megpróbálnám a helyedben, de csak akkor, ha ez nem rongálja a barátságotokat.
-Épp ez az egyik dolog. Nem tudom, rongálja-e.
-És a másik?
-Jace-be vagyok szerelmes.
-Hogy mi?- dermett meg Casey.
-Jace Wayland-ba. Csakhogy vele se veled- se nélküled kapcsolatban vagyunk. Segíts dönteni!
-Clary, én nem dönthetek helyetted, pláne hogy semmit sem tudok Simonról, és Jace-szel sem beszéltem sokat mostanság.
-Sajnálom. Akkor térjünk át más témára. Mi van veled meg Aleckel?
-Ó, imádom őt! Sosem gondoltam volna, hogy egyszer együtt leszünk. Tudod, mert ő cuki, jóképű, aranyos, okos...- és Casey folytatta a dícséretáradatot, amit Clary mosolyogva hallgatott.
Majdnem egész este beszélgettek, és bepótolták a külön töltött négy évet.

Huh. Ez is kész és még sincs este. Ja, mégis az van. ☺ Bocsi, hogy ilyen késő hoztam a részt, csak nem értem rá. Véleményeteket komiba várom 😘