A nevem Dorothy Angel. 18 éves leszek és kicsit furcsa életem van. A szüleim meghaltak. És emellett olyan embereket látok akiket mások nem látnak. Csak egy gond van... hogy ők nem szellemek...
A szüleim halála óta egy olyan ember vigyáz rám akit csa...
Nem sokat aludhattam, mikor apró puszikat éreztem az arcomon. Lassan kinyitottam és észrevettem hogy Kyle az. Ki más lehetne?
- Hány óra van? - kérdeztem mert elég fáradt voltam és még sötét is volt.
- Hajnali fél három. - mondta. - Ne haragudj hogy felébresztettelek, de nem akartalak szó nélkül itt hagyni. Nekem el kell menjek amint betöltöd a 18-at.
Már értem.
- Szóval.. 2 óra..
- 45 perckor itt kell hagyjalak. - vágott bele a mondatomba.
Keserves zokogásba törtem ki. Fájt. Fájt hogy elmegy.
- Visszajövök amint tudok és utána elmondok mindent amiről tudnod kell. -mondta Kyle.
Jó volt hallani a szavait és hogy mennyire aggódik értem, de a tudat hogy elmegy, abszolút nem nyugtatott meg.
- Tényleg sajnálom, de nem tehetek mást. - mondta majd adott egy puszit a homlokomra.
- Mennyi időnk van még együtt?
- 10 perc. -mondat szomorúan. - Pont elég idő hogy ezt oda adjam neked.
Erre elővett egy nyakláncot amin egy vörös szív lógott. Egy szív melyet egy angyalszárny ölel. Mikor befejeztem magamban a mondatot hirtelen előjött egy emlék.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"...Vörös szív lóg majd rajta. Egy szív melyet egy angyalszárny ölel..." - Víz hangzott a fejemben ez a mondat, de ezt más mondta. Nem én. Ez egy mélyről jövő emlékhang volt. Mintha anyám mondta volna. Ez fura.. Anyám sose mondott nekem ilyet, de most mégis olyan mint egy régi emlék amire csak most tudtam visszaemlékezni...
- Köszönöm. Ez nagyon szép. - mondtam Kyle-nak mosolyogva, de mikor felnéztem rá egyből eszembe jutott hogy ő hallott mindent az előbbi gondolatmenetemből. Szinte lesokkolva nézett.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle aggódva.
- Dorothy, volt már ilyen máskor is?
- Mi? Az ami az előbb a fejemben történt?
- Igen.
- Nem, nem volt még ilyen. Hisz azt te is hallottad volna.
- Az igaz... - mondta alig hallhatóan.
- De miért. Ez az egész.. mit jelent? - kérdeztem kétségbeesve.
- Ez csak bűbáj lehet... Ezért nem láttam a gyerekkori emlékeid... Úgy látszik az emlékeid le vannak védve... De ki csinálhatta? ... Naa. Nem. Az. Nem. Lehet. Az teljesen lehetetlen. - mondta szótagolva.
- Most mi ez megint?? - kérdeztem. - Mi az hogy ez csak bűbáj lehet? Meg hogy ezért nem láttad a gyerekkori emlékeim? Azt se tudtam hogy látod az emlékeim.. Az emlékeimet hogy tudták levédeni vagy egyáltalán ki tette? És mi az amit teljesen lehetetlennek mondasz? Mond el és lehet hogy tudom rá a válaszokat..
- Nem, Dorothy, te biztos hogy nem tudod rá a válaszokat. - mondta Kyle határozottan.
- Honnan tudod ezt ennyire biztosra? Te atya úristen az egész életem a feje tetején áll...
- És még nem is tudod a válaszokat a kérdéseidre... - próbálta el viccelni a dolgokat kisebb sikerrel. - Viszont nekem mennem kell. Nem leszel sokáig egyedül.. Ezt megígérem.
Közelebb jött hozzám. (Eddig az ágyon ültünk végig.) Könnyedén felemelt és átültetett az ölébe majd szenvedélyesen megcsókolt. Most annyira gátlástalan voltam.. Sikerült visszacsókolnom.. Egy-két percig tartott az egész mert levegő hiány miatt muszáj volt elválnunk egymástól. Kyle visszafektetett az öléből az ágyra majd halkan ennyit mondott:
- Nem sokáig leszel egyedül. - nyomott egy puszit a homlokomra. -Most viszont aludj. Nem sokára találkozunk. Szia.
És hogy ez után mi történt azt nem tudom mert elaludtam.
Ne haragudjatok rám.. Tudom nagyon sok ideig nem volt rész.. csak táborban voltam és nem volt időm írni. Tényleg sajnálom.. :( Most hoztam ezt a rövidke részt remélem azért ennek is örültök és szívesen olvassátok majd :) A vote-okat nagyon megköszönném.. nem ártana egy kis bíztatás. :D Komiban írjátok le nyugodtan hogy mi tetszik és hogy mi nem. Előrre is köszönöm. :*
