Idegen védelmező

13. Lewis-sal

Mikor felébredtem már otthon voltam. A kanapén feküdtem a nappaliban. Szép lassan nyitogatni kezdtem a szemem és megláttam Lewis-t a fotelban. Épp aludt. Gondolom ő hozott haza és nem akart egyedül hagyni... Most így végig gondolva, elég furcsa dolgok történnek mostanában... Lewis-nak épp úgy haltak meg a szülei mint nekem... Érzem azt a gonosz érzést mint ami álmomban is ott volt, de most már láttam egy alakot is hozzá. Ráadásul biztos hogy az miatt ájultam el... A gondolat menetemből Lewis zökkentett ki.

- Úristen, Dorothy, jól vagy? - kérdezte immár ébren.

- Igen. - mosolyogtam rá. - Köszönöm hogy haza hoztál.

- Ne köszönd, nem hagyhattalak ott a hóba. Ráadásul egy temetőben. - mondta Lewis. - Ja, és ne haragudj amiért turkáltam a zsebedben, de kulcs nélkül nehéz lett volna bejutni.

- Semmi baj. Maximum berúgod az ajtót. - mosolyogtam. - De amúgy Lewis.. Hogy hoztál haza a temetőből? Mert nem megbántásképp, de mivel elég nehéz vagyok, nem hiszem hogy elbírtál volna...

- A kocsimmal

- Neked van jogsid? De azt csak 18 éves korodban kaphatod meg, vagy rosszul tudom? - kérdeztem meglepődve.

- De jól tudod, de én már féléve betöltöttem a 18-at. A kocsit meg még apám vette nekem. Csak eddig direkt nem használtam...

- Ja, ezt nem tudtam. És miért nem használtad?

- Mert mint te is mondtad.. A szüleim pénze nélkül nem lennék sehol... Nem akartam hogy azt higgyék hogy menőzök a kocsival.

- Ja értem... De úristen.. ne haragudj rám azért amit mondtam csak már nagyon ideges voltam...

- Igazad volt. - mondta Levis és látszott rajta hogy küszködik a könnyeivel. Valószínűleg eszébe jutottak a szülei. - Mond Dorothy.. - szólalt meg kétségbe esve. - El fog ez majd egyszer múlni?

Tudtam mire érti.. Arra a szörnyű érzésre ami csak akkor jön elő ha a szüleire gondol.. vagyis a halott szüleire. Mikor tényleg felfogod hogy ők nincsenek már többé. Ez az érzés nekem is sokszor előjött de egy idő után letudtam küzdeni és elfogadtam a helyzetet.

- Talán. Attól függ hogyan kezeled a helyzetet. - mondtam neki. - De ha van valaki melletted aki segít ebben, akkor viszonylag könnyű lesz.

- Senkim sincs. -mondta Lewis elhaló hangon.

- Ezt hogy érted?

- Apám egyke volt, anyámnak pedig csak egy testvére volt akiről semmit se tudott, nem is ismerte. A nagyszüleim meghaltak. Anyám és apám részéről is. Szóval senkim sincs, de mivel már betöltöttem a 18-at így maradhatok a házban csak át kell íratni a nevemre. Még szerencse hogy a számlákon van pénz. Csak így tudok majd megélni. - mondta Lewis.

- Akárcsak én. -mondtam neki mosolyogva. - Úgy látszik mind a kettőnk számlán élő lesz.

- Jah.- mondta, de látszott rajta hogy a szemében felgyülemlettek a könnyek.

Gondoltam felállok, oda megyek hozzá majd átölelem. Nem is volt semmi gond ezzel. Felültem, lehajtogattam magamról a pokrócot majd felálltam és oda akartam menni Levis-hoz mikor hirtelen megszédültem. Próbáltam nem elesni, de a bokám nagyot roppant és én a fájdalomtól összerogytam. Mindez pár másodperc alatt történt. Lewis már a roppanás hallatára felnézett rám és ideje se volt elkapni.

- Jesszus Dorothy. Jól vagy? - jött oda hozzám Lewis.

- Én jól... csak a bokám... - ránéztem a bokámra és csak akkor láttam meg hogy a duplájára dagadt.

- Lábra tudsz állni? Sőt, várj, inkább ne, akkor lehet csak rosszabb lesz. Inkább hívom a mentőket. - kapta elő a telefonját. - Ma már egyszer elájultál most meg a bokád...

- Ne, Lewis, kérlek ne hívd a mentőket. Túl reagálod az egészet. - mondtam.

- Nem reagálok semmit túl. Ma már elájultál és a bokád is lehet eltört. Nincs ezen semmi se túl reagálva.

- Figyelj Lewis majd mindent elmesélek.. Csak. Ne. Hívd. A. Mentőket. - mondtam szótagolva mert bele nyílalt a fájdalom a bokámba.

Lewis letette a telefonját majd rám nézett.

- Kérlek hozd ide a auu - mondtam mert a bokám iszonyatosan fájt. - A konyha szekrény alól azt a piros dobozt.

Lewis kiszaladt a konyhába majd láttam amint lehajol és a szekrény alól kiveszi azt a piros dobozt és már szalad is vissza hozzám.

Amíg a konyhában volt addig próbálgattam mozgatni a lábam és rájöttem hogy esélytelen...

Kinyitottam a dobozt majd elő vettem egy krémet. Bekentem vele a bokámat majd vártam vele egy kicsit. Közben Levis kérdőn nézett rám.

- Érzéstelenítő krém. - mondtam neki. Látszott az arcán hogy kicsit megnyugszik.

Kezdtem észrevenni hogy a bokámat már alig érzem. Megnyomkodtam a bokám majd ránéztem Lewis-ra.

- Fordulj el, kérlek. - mondtam neki mert tudtam hogy úgyse bírná a látványt. Egyből elfordult, nem ellenkezett.

Megfogtam a bokámat két kézzel és rántottam rajta egyet ami nagyot roppant. Nem sikítottam, de közel álltam hozzá. A krémnek köszönhetően csak tompítva éreztem a fájdalmat, de azért a könnyeim elkezdtek folyni.

A roppanásra Lewis ijedten hátra fordult. Látta hogy könnyezek.

- Ha azt tetted amire gondolok akkor te nem vagy normális... - mondta. - Te most komolyan vissza akasztottad a bokád?

- Igen. - mondtam.

Elővettem a dobozból a fáslit majd bekötöztem. Aztán a kanapéra felkapaszkodva felhúztam magam és nagyot sóhajtva rá néztem Lewis-ra akin látszott hogy millió kérdés fogalmazódik meg benne.

- Mondjad nyugodtan.

- Honnan tanultál meg ilyeneket? Honnan tudod hogy hogyan kell vissza roppantani biztonságosan? Honnan tudtad hogy mivel kell bekenni? - kérdezte egy szuszra.

- Apám orvos volt. - válaszoltam neki mindössze három szóval.

- Mindent értek... - mondta Lewis. - Kapcsoljam be a TV-t? Aztán megyek is, nem zavarok tovább.

- Nem zavarsz. Sőt legalább nem vagyok egyedül. - mondtam neki. - De bekapcsolhatod, ha szeretnéd.

- Igazából én is egyedül lennék. - mondta Lewis.

- Akkor maradj. - mondtam neki.

- Oké. - mosolygott rám és bekapcsolta a TV-t. Oda sétált hozzám majd leült mellém a kanapéra.

Levis rám nézett majd megakadt a szeme a nyakláncomon.

- Azt kitől kaptad? - kérdezte.

- Egy barátomtól... - mondtam neki lehajtott fejjel mert eszembe jutott Kyle.

- Ja mert neked ma van a szülinapod. Boldog szülinapot. - mondta Lewis kedvesen.

- Köszönöm.

- Nem megbántásképp, de neked van akár egy barátod is? Én mindig csak egyedül látlak téged mindenhol. - mondta. Igaza volt. Kyle-t csak én látom és ezért láttak mindenhol egyedül, de most mit mondjak? Attól az egy barátomtól kaptam akit csak én látok és ráadásul bevert neked egyet még a suliban? Neem ezt nem mondhatom.

- Hosszú Lewis. -mondtam neki, hátha így leszáll a témáról.

- Én ráérek... - mondta "én biztos hogy nem szállok le a témáról" módon.

Ahhj mit tegyek. Most mondjam el neki?.. Akkor bolondnak fog tartani...