Idegen védelmező

18. Lewis-sal az orvosnál

Szép lassan elindultunk előre a sorakozó irányába.
- Amúgy milyen csinos vagy! - szólalt meg Kyle. - De miért azt a csizmát vetted fel amit a legjobban utálsz?
Nos igen, nem hiába, velem van 10 éve.
- Történt egy apró baleset és ez legalább nem nyomja a bokám. - mondtam. - Amúgy köszi.
- Baleset???
- Csak megbotlottam a nappaliban a saját lábamba és a bokám kicsit roppant egyet. -mondtam egy szuszra.
- És mi volt utána vagy egyáltalán orvos látta? - kérdezte Kyle rosszat sejtve, mivel már sejti hogy nem.
- Lewis hívni akarta a mentőket, de nem engedtem neki. Szóval nem.
- Lewis? - kérdezte meglepődve. Ajjaj egyre 'bonyolultabb'.
- Igen, ott volt nálam és ő segített.
- De miért volt ott nálad?
- Ahj, nem gondolod hogy túl sokat kérdezel?
- Nem. - mondta rezzenéstelenül. Ez rosszat jelent.
- Igen, rosszat jelent! Mi az hogy beengeded azt a kis hülyét a lakásodba úgy hogy nem vagyok ott? Mi van ha megver vagy bánt?...
- Kyle! - emeltem fel egy picit a hangomat én is és a szájához emeltem a mutató ujjam csitítás képpen. - Nem történt semmi. Látod. Élek. És amúgy is, Lewis teljesen megváltozott. Más lett. Most rendes és kedves.
- Na és magyarázd már el nekem hogy mi miatt változott meg 3 nap alatt a te "rendes és kedves Lewis-od"? - mondta gúnyosan.
- A szülei halottak - mondtam lekezelően.
Kyle arca teljesen megváltozott.
- Ohh. Azt nem tudtam. - mondta bűnbánóan.
- És amúgy is nem a " Lewis-om". - durcáztam. Hisz nekem Kyle-om van.
- Jó tudni. - vigyorgott maga elé Kyle.
- Ahj, nincs valami elme levédő dolog? - kérdeztem.
- Én akkor is belelátok a fejedbe. - mondta. - Hisz én a te Kyle-od vagyok. - nevette el magát.

Közben odaértünk a sorakozóhoz.
Az ügyeletes tanár beterelt minket a suliba, majd ő is ment a 'dolgára'.
Odamentem a szekrényemhez levettem a kabátom és már mentem is a terembe. Már mindenki a helyén ült mikor belépett az osztályba Kyle, vagyis Mr. Foster.
- Sziasztok. - nézett körül az osztályon. Rajtam kicsit időzött a szeme amit Lewis ki is szúrt.
- Miért stíről? - súgta kicsit sem kedvesen.
- Nem is stíről! - súgtam vissza.
- Ja, persze...

- Bemutatkozás képp a nevem Kyle Foster. Nektek Mr. Foster. Én leszek az új osztályfőnökötök. Meg persze a matek és tesi tanárotok, Mrs. Kate helyett. - mondta Kyle. - Szeretném, ha mindenki bemutatkozna.

A bemutatkozás hamar lement. Mindenki elmondta a nevét és a hobbiját.
Én személy szerint azt mondtam h az olvasás a hobbim, miközben nem. Vagyis csak valamennyire igaz, mert nagyon sok hobbim van.
Főleg az egyedüllét. Abban vagyok a legjobb.

Következett a tesi óra. Ott is Kyle lesz. Egyszóval neki kell odaadjam az igazolásom... Úgyis elfogadja.

Lewis-szal sétáltunk a tornacsarnok felé.
- Na és mi volt az igazgatónál? - kérdeztem.
- Ja semmi. Ez volt az első alkalom hogy nem azért hívtak be mert valami hülyeséget csináltam. - mondta és közben a földet bámulta.
- A szüleid miatt ugye? - kérdeztem, bár tudtam a választ.
Lewis válaszként csak egy aprót bólintott.
- Tudod, Dorothy, a szüleim alig voltak velem. Mindig dolgoztak. Miattam... Mindent azért csináltak hogy nekem legyen a legjobb... És én ezt nem becsültem meg. - mondta Lewis. - Annyira hiányoznak.
Ez az a pillanat amikor nem szabad azt mondani hogy megértem a helyzetét. Mert ilyen nincs. Minden helyzetet minden ember másképpen él át.

Közben leértünk az öltözőkhöz.
Én ott maradtam az előtérben, míg Lewis elment átöltözni.
Hamar végzett.
Ott ültünk ketten, várva hogy a többiek is átöltözzenek. Nem szóltunk semmit. (Képességemnek hála) éreztem amit ő, és tudtam hogy most ez a legjobb amit tehetek. Azt hogy hallgatok. "A megértő csend" ilyenkor a legjobb...

Mikor megérkezett Kyle, mindenki felsorakozott. Külön a lányok, külön a fiúk.
- Sziasztok ismét. - köszönt Kyle.
- Jónapot, Mr. Foster. - köszöntünk egyhangúan.
Kyle kinyitotta a csarnok ajtaját, majd mindenki bevonult rajta. Végül ő is.
- Jó, akkor kezdjük 10 körrel. - mondta és sípolt egyet. Erre mindenki neki kezdett a futásnak. Kivéve ugyebár engem.
Én ott ültem a zsámolyokon az ellenőrzőmmel a kezemben. Kyle odasétált hozzám, mire én átadtam neki.
Gyorsan aláírta az igazolást, majd rám nézett és mosolygott. Imádom ezt a mosolyát.
- Tudom. És ezért kínozlak vele. - mondta mire én csak elvörösödtem.
A többiek épp abba hagyták a futást, ezért Kyle "ott hagyott engem" és ment, tartani a tesi órát.

--- Tanórák után ---

Épp vettem fel a cipőmet mikor Lewis odajött.
- Szia. - köszönt. - Akkor kísérjelek el az orvosiba?
- Szia. Aha, lécci. Nem szeretnék egyedül menni.
Felálltam és felvettem kabátomat is. Lewis megfogta a táskám és elindultunk az orvosi felé.
Igazából nincs messze a sulitól, szóval gyalog mentünk.
- Nagyon fáj? - kérdezte Lewis.
- Nem, vagyis egy kicsit. Már kezd elmenni a krém hatása. - mondtam.

Közben odaértünk a rendelő ajtajához.
Bementünk. A rendelőben egy-két idős ült.
Pont kijött az orvos.
- Jó napot kívánok. - köszöntünk egyszerre Lewis-szal.
- Sziasztok. - köszönt kedvesen Mrs. Anderson.
- Szia Brenda. - köszöntem meglepődve, hisz Brenda még apám munkatársa volt a kórházban. - Nem is tudtam hogy te itt dolgozol.
- Nem rég helyeztek át. - kacsintott. - Viszont te miért vagy itt?
- Hát tudod, volt egy kis baleset a bokámmal...
- Jajj kislány, na gyere utánam. - azzal Brenda bevezetett a vizsgálóba. Lewis pedig a váróban várt.
Közben elmeséltem neki mindent.

- Na mutasd a bokád. - erre én levettem a cipőm, majd felhúztam a nadrágom szárát és felraktam a lábam a vizsgáló asztalra, amire Brenda felültetett.
Óvatosan elkezdte nyomkodni a bokám, közben meg minden nyomásnál kérdezte hogy fáj-e.
A krém hatása elmúlt, úgy hogy kb. a 10/ 8 "fáj-e" kérdésre azt feleltem hogy igen.
Megröntgenezte, ami hamar megvolt.
- Nos, a röntgenfelvételt nézve, hál'istennek nincsen törés, de erősen zúzódott. Felírok egy - két krémet, ne aggódj, biztosan van otthon, mert apád egy fél patikát tartott otthon.

Erre mindketten elmosolyodtunk.

A kezembe adta a papírt, amire leírta a krémek nevét, majd egy másik papírt, amin a heti tesi felmentésem volt.
Elköszöntünk egymástól és már mentem is ki Lewishoz.
Amint kinyitottam a vizsgáló ajtaját Lewis odakapta a tekintetét és már hozta is a kabátom.
Felsegítette és mentünk is ki.
- Haza vigyelek? - ajánlotta fel.
- Lécci. - mosolyogtam rá.
- Jó, akkor gyere. Ott áll a kocsi.
Elkezdtünk sétálni a kocsi felé, mikor megláttam Kyle-t, kifelé jönni a suliból. A sulitól nem messze megált, majd rágyújtott. Nem is tudtam hogy cigizik. De azta mindenit még így is, milyen szexi.
- Dorothy, töröld meg a szádat, még a végén elcsöppen a nyálad. - mondta Lewis gúnyolódva. Ezek szerint észrevette ahogy nézem Kyle-t.
- De izé vagy. - bokszoltam egyet a vállába, mire ő elkezdett nevetni.
Mindketten beültünk a kocsiba és elindultunk hozzám.

Na sziasztok, itt az új rész 😁😁😁
Remélem tetszik.😊😊
Xoxo. Melissa