Idegen védelmező

12. A temetőben

Reggel mikor felkeltem teljesen átlagos volt minden... Rajtam és az életemen kívül. Meg persze az, hogy olyan volt mintha egy lyuk lenne a szívemben, nem könnyítette meg dolgom.

Próbáltam nem gondolni Kyle-ra, de nem lehet csak úgy elfelejteni azt a személyt aki 11 éven keresztül veled volt. És persze a nyaklánc is ott lógott a nyakamban. Gondolom mielőtt elment, azelőtt a nyakamba tette...

Nagy nehezen ki keltem az ágyból. Felöltöztem és utána lementem reggelizni. Próbáltam nem kiborulni hogy Kyle elment. Hisz azt mondta nem sokára visszajön - nevettem fel kínosan.

Rájöttem hogy "Jéé ma van a 18. szülinapom." Úgy gondoltam veszek magamnak valamit és közben elmegyek a szüleimhez a temetőbe.

--- 4 óra múlva ---

Megebédeltem majd felszaladtam az emeletre átöltözni. Mivel hideg volt és a temetőbe mentem így felvettem egy fekete, vastag leggings-et és hozzá a fekete, hosszított kötött felsőmet.

Lementem és lent még felvettem a fekete bakancsomat és a fekete kabátomat. Szóval. Talpig feketében utcára léptem, majd a temető felé vettem az irányt. Szép lassan sétáltam. Út közben bementem a kedvenc cukrászdámba és kiválasztottam egy muffin-t amin "Happy Birthday" felirat volt. Épp fizetni szerettem volna mikor a pénztáros hölgy megkérdezte:

- Kinek lesz ha szabad megkérdeznem? - mondta kedvesen.

- Magamnak.. - nevettem el magam kínosan.

- Szülinapja van a kisasszonynak?

- Igen.- mondtam halkan.

- És hányadik életévét tölti? - mondta mosolyogva.

- 18...

- Akkor a cég ajándéka. - mondta a hölgy. - Boldog szülinapot!

- Köszönöm szépen. - mondtam mosolyogva. - Viszlát!

- Legyen szép napja. - mosolygott még mindig.

Kimentem a pékségből és sétáltam tovább. Elkezdtem szép lassan megenni a muffin-t és közben néztem a szép havas tájat. Pont elfogyott a süti mikor egy virágbolt elé értem.

Bementem. Gondoltam veszek a szüleimnek egy - egy szál virágot.

- Jó napot. - köszöntem.

- Jobbat. - jött elő egy idős nő.

- Két szál vörös rózsát kérnék szépen. - adtam le a rendelést.

- Csomagoljam? - kérdezte kedvesen.

- Nem, köszönöm.

Kifizettem a virágot és már mentem is a temetőbe.

Ránéztem a telefonom órájára és már fél három volt. Azta.. Tényleg lassan sétáltam.

Kinyitottam a temető nyikorgós kapuját majd beléptem rajta.

- Annyira nyugodt hely - mondtam halkan.

- Szerintem is. -hallottam meg a hátam mögött egy hangot.
Egy nagyon ismerős hangot.
Mikor megfordultam nem hittem a szememnek.

- Ne félj, nem foglak bántani. - mondta kedvesen ami eléggé fura volt tőle.
Éreztem amit érez.. Csalódottság, bánat, fájdalom és ezek mellett elhagyatottság.

- Mi a baj Lewis? - kérdeztem meglepődve. - Vagy egyáltalán miért vagy itt?

- A szüleim.. - kezdte, de nem tudta befejezni mert elkezdtek folyni a könnyei.

- De hogy történt? - kérdeztem mert tudtam hogy mi a mondat vége.. 'meghaltak'.

- Autóbaleset... az autó megcsúszott az úton... lesodróttak... bele egy fába.. azonnali halál... - már sírva mesélte.

- Őszintén sajnálom.. - akaratlanul is átöleltem.
Ahogy a hátát simogattam éreztem a gerincét.. Levis amúgy sem volt sose vastag, de most még vékonyabb lett mint volt.

- Te is hozzájuk jöttél? Mármint a szüleidhez? -kérdezte felegyenesedve, mivel alacsony vagyok le kellett hajolnia hozzám az ölelésnél.

- Igen. - emeltem fel a két rózsát.

- Elkisérhetlek?

- Ha szeretnél...

Elindultunk Lewis-al a szüleim sírjához.

- Amúgy a te szüleid hogyan...? - kérdezte Levis.

- Hogyan haltak meg? - mondtam ki a megfelelő szót.

- Igen. - mondta lehajtott fejjel.

- Autóbaleset ugyanúgy.

- És te hány éves voltál? - kérdezte rám nézve. - Vagy hogy történt?

- 8 éves voltam.. Pont aznap töltöttem. A suliból elötte egy 10 percel értem haza. Aztán kopogtak. Én jó kislány módjára ajtót nyitottam. Mikor megláttam hogy egy rendőr áll az ajtóban, tudtam hogy valami nincs rendben. Aztán bejelentette hogy a szüleim meghaltak autóbalesetben. Ennyit mondott.
A lényeg ennyi. - mondtam.

- Úristen, Dorothy, te 8 éves korod óta a szüleid nélkül élsz? - mondta meglepődve. - És én olyanokat vágtam hozzád.. jesszusom ne haragudj rám, kérlek.. De eddig miért nem mondtad vagy mesélted el bárkinek?

- Nem haragszom. Tudod Lewis, az ember nem beszél soha arról ami fáj, hanem szótlanul elviseli. De most mesélj te! Mi történt ?

- Most volt nemrég... Pont az nap hogy összevesztünk. Ahogy kijöttem az igazgatótól, haza indultam.
Mikor már otthon voltam ledobtam mindenemet majd bekapcsoltam a TV-t...
Mikor kopogtak. Ajtót nyitottam és ott állt a rendőr. Először azt hittem az iskola jelentett fel a kisebb-nagyobb balhéim miatt.
Aztán bejelentette hogy a szüleim meghaltak autóbalesetben.
Teljesen összeomlottam. Idegösszeomlás, depresszió.. részemről ennyi. - mondta zokogva.

- Sajnálom. És temetés volt már?

- Igen, tegnap. Csak nem tudtam otthon ülni így kijöttem ide.

Közben odaértünk a sírhoz. Épp letettem a két rózsát mikor megláttam egy alakot a távolból.
Megint éreztem azt a gonosz érzést amit még álmomban.
A lábaim hirtelen kezdtek elgyengülni aztán hallottam még amint Lewis kiabálja a nevemet.
Aztán minden elsötétült...