Idegen védelmező

24. Anyám múltja

Kyle elkezdett csikizni, mikor megcsörrent a telefonja.
- Ki lehet az!? - kotorta elő a zsebéből a telefont. - Ahhj.. Ezt muszáj felvennem. - nézett rám "szomorkásan". - Az iskola az..
- Jó, persze, nyugodtan. - mosolyogtam rá, jelezve, nincs semmi baj. - Addig csinálok egy kávét. Kérsz?
Válaszként csak bólintott, mert addigra már felvette a telefont.

Épp kész voltam a kávéval, amikor Kyle bejött a konyhába. Elvette az ő kávéját és leült az asztalhoz.
- Holnap én fogom tartani a filozófia órát, ugyanis Mr. Adams nem lesz.
- Az jó. Akkor lesz egymás után két óránk. - vigyorogtam.
- Bizony. És közte egy szünet, amikor pont lesz időm megcsinálni a matek dolgozatokat. Amit utána meg is írhattok.
- Na neee!
- Nyugi, nem leszek ennyire utálatos. - nevetett. - Egyébként nem is tudtam eddig, hogy az igazgató a filozófia tanár.
- De ő.. Amúgy nagyon jól tanítja, csak néha kicsit már unalmas.
Kyle csak nevetett.
Megitta a kávéját és elköszönt, mert még el kellett intéznie pár dolgot.

Én felmentem a szobába és megcsináltam a leckémet.
Amint kész voltam, átmentem a hálószobába... A szüleim hálószobájába.
Az ajtó előtt vettem egy nagy levegőt. Kb. 5 éve nem voltam bent...
Lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Minden ugyanúgy volt, ahogy azt hagyták.

Szívesen elmélkedtem volna még, de meg kellett keresnem azt a dobozt.
Egyből odamentem anya szekrényéhez és, mint a felszakadt emlékben láttam, elkezdtem a középső polcnál hátra felé nyúlni. Viszont nem találtam semmit.

A szekrény "belső" hátulján észrevettem egy négyzet alakú bemélyedést, amit egy hirtelen ötlettől vezérelve, erősebben megnyomtam. A kis "bemélyedés" ajtó szerűen kinyílt, ami egy kisebb polcot rejtett. Ott volt bent a doboz. Két kézzel benyúltam érte és kiemeltem. Amint a kezemben volt a doboz, egyből megállapítottam, hogy tényleg ez az a doboz, amit az emlékben láttam. Gyorsan leportáltam a nappaliba és ott kezdtem el elemezni... Leraktam a dobozt a kis asztalra és felnyitottam. Egyből megláttam azt a képet. A nőt a két gyerekkel. Vagyis Teresat a két babával. Kivettem a képet és a hátulján írás volt látható:

"Egy anyuka, két szép lányával, kik egy idősek, de mégis különböznek.

Anyuka: Teresa Hate, az ikerlányok: Rose Hate és Viola Scott.

Fényképet készítette: Brian Scott"

Ezt most nem értem. Akkor anyának nem meghalt az ikertestvére? És miért külön nevet kaptak a lányok? Mármint két külön család nevet...

Vettem még ki képeket és mindegyiken a lányok voltak meg a szülők. Csak egy dolog volt nagyon fura. Az, hogy mikor már a lányok nagyobbak voltak csak külön volt róluk kép. Brian és Viola, illetve Teresa és Rose. A képek hátulján mindnek rá van írva hogy kit ábrázol. Csak az az egy kép van ahol rajta van együtt a két lány.

A doboz legalján volt egy kép. Két fiatalt ábrázolt. Teresat és Briant. Szinte semmi érzelem nem volt leolvasható róluk. Mereven álltak egymás mellett.

Összeszedtem a képeket és visszaraktam őket a dobozba... A doboz tető belsején ott volt az a tükör. Félve néztem bele. Nem hiába...
Teresa ott állt mögöttem.
Hirtelen hátra kaptam a fejem, de nem volt ott senki.
Visszanéztem a tükörhöz és akkor már azt láttam hogy mellettem áll.
És ekkor a fülembe súgta:
- Hello Dorothy. - suttogta félelmetesen. - Már vártam hogy találkozzunk...
Kegyetlen érzést éreztem. Ami nem az enyém volt. Szinte az érzés kést döfött a lelkembe.. Szörnyű volt.. Biztos voltam benne hogy ez Teresa érzései.

Az érzés abba maradt, viszont minden elsötétült. A fejem zúgott. Levegőt nem kaptam.
Mintha meghaltam volna, de a lelkem még kűzdene.

Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy nem érzékelek semmit. Semmi érzést... Semmi melegséget... Még a szívdobogást sem.

- Csak így tudok veld beszélni. - hallottam meg egy "ismerős" hangot.
Nem kérdeztem semmit. Hagytam had beszéljen ő.
- Ugyebár nem tudod hol vagy... - folytatta. - Honnan is tudhatnád? Itt még nem jártál.
- Bizonyára nem az a világ, ahol eddig éltem. - szólaltam meg, miután körbe néztem, és csak sötétséget és homályt láttam.
- Kitűnő észrevétel. És mily pontosan fejezted ki.. - mondta sejtelmesen.
- Hogy érted?
- Mint észrevetted ez nem az a világ ahol eddig éltél... Ugyanis már meghalltál. - közölte egyszerűen. - Ez itt a lelkek városa... Az elbukott és halott lelkek városa. Illetve a boszorkányoké...
- De én nem hallhattam meg!
- Már miért ne? Hisz megöltelek! Ahogy a lányokat is... No meg a férjüket.
- Tessék?! A lányokat? Mármint az ikreket??
- Persze! Vérvonal törők voltak. Akárcsak te!
- De hogyan? Miféle vérvonal törők?
- Ajajj Dorothy.. Te még ezt sem tudod... - mondta, a fejét rázva. - Rose és Viola a gyermekeim voltak, ezt már tudod. Sajnos ők egy ember által fogantak. Ami nekem nem volt előnyömre, ahogy nekik se...
- Szóval Brian ember volt.. Te.. Te pedig...
- ...boszorkány - fejezte be hatalmas vigyorral az arcán, majd folytatta. - Viszont Viola már nem. Ő, vesztére, embernek született. Ezért is küldtem el az apjával.
- De Brian csak úgy elment??
- Dehogyis.. Elintéztem hogy ne emlékezzen rám, helyette arra, hogy a felesége szülés közben meghalt a másik ikerlánnyal. És elköltöztettem.
- Hogy csináltad? - kérdeztem.
- Drágám, nem hiába vagyok fekete boszorka. - nevetett. - Rosenak pedig más volt a története. Ő boszorkának született, de egy iciri-piciri hiba volt. Az hogy ő fehér boszorka volt!
- Miért nem ölted meg őket már akkor mikor megszülettek?
- Akkor még nem tudtam, hogy milyenek lesznek. Arra számítottam hogy lehet ember lesz, de arra nem, hogy fehér boszorka! 5 éves korukban lettem biztos benne.
- De Violat nem elküldted Briannal?
- Nem, csak miután megbizomyosodtam, hogy ember. Vagyis, mint mondtam 5 éves korában.
- Miért választottad szét őket?
- Azért, mert akkor még volt bennem egy csöppnyi szeretet és nem tudtam volna megölni az 5 éves kislányom! Ezért inkább elküldtem az apjával.
- És Rose?
- Őt tudtam hogy boszorkány, csak azt nem hogy milyen. Teljes mértékben biztos voltam hogy ő fekete boszorka. Más nem is lehett volna. A Hate egy ősi vérvonal, ott mindenki fekete boszorkának születik. Azért "tartottam" meg őt. Hogy kiképezzem. Viszont egyre jobban az ellentéte volt a fekete boszorkáknak. - mesélte. - Elkezdett félni a sötétben. Utálta a denevéreket. És a többi, és a többi. Egyszóval mindent "fordítva" csinált.
- Erre mikor jöttél rá?
- 15 éves korában.
- És miért nem ölted meg akkor? Bár, egyáltalán miért kellett meghalnia?
- Azért nem tudtam, mert akkor már szerettem. Túlságosan is. És azért kellett, mert megtörte a Hate család vérvonalát. - fejezte be.
- És?? Mi történt?
- Elmondtam a családnak az egész történetet, de ezt már csak akkor mikor tudtam hogy Rose biztonságban van.
- Hol volt biztonságban?
- Egy kollégiumban. Már csak két éve volt, mikor a családomnak elmeséltem mindent. És azt mondták hogy vagy én halok meg, vagy a lányok.
És én ekkor elhitettem hogy felgyulladt a házunk és bent égtem.
- De miért te?
- Mert boszorka létemre összeálltam egy emberrel! Ez vétek nálunk! Ez is vérvonal törés, főleg az hogy megszülök egy ikerpárt, és az egyik ember, a másik fehér boszorka!
- Értem..
- Nem, nem érted! Én mérget ittam és egyedül haltam meg. Azzal a tudattal hogy vétkeztem. De miutám eleget töltöttem itt. - mutatott körbe. - Annyir megszűntek a meleg érzéseim, hogy bosszúból megöltem azt a két embert, aki miatt megkellett halnom.
- De a lányaid voltak.
- Az mindegy volt már akkor. Hisz nincsenek érzéseim.

Itt az új rész!!
Remélem tetszik
Xoxo. Melissa