Idegen védelmező

31. Lánykérés

- Legalább szólhattál volna, hogy valami elegáns ruhát vegyek fel. - mondtam magam elé. Közben Kyle kinyitotta nekem az ajtót.
- De abban úgy se érezted volna jól magad. - végül is igaz. - És különben is, az nem te vagy. Így legalább önmagadat adtad.

A bejárat felé összekulcsolt kézzel sétáltunk.

- És hogy hogy magánparkolóba álltál?
- A hely tulajdonosa jó barátom.
- Csak nem ő is.. ?
- ..lélek? De. De ő teljesen más, mint mi. Ő egy egyszerű lélek, aki megszállt egy haldokló embert. Így csak jót tett.
- Értem.

Az étterembe érve egy pincér fogadott minket.

- Mr. Foster? Erre tessék. - vezetett minket egy külön kis részhez. Egy két személyre megterített asztal volt.

Kyle kihúzta nekem az széket, majd miután helyet foglaltam, ő is ezt tette.
Rendeltünk.

- És hogy hogy idehoztál? - érdeklődtem egy kis idő után.
- Szeretnék veled beszélni. - mondta komolyan, összekulcsolt kezekkel. - Egy nagyon fontos dologról.

Kicsit megijedtem.

- Hát itt vagyok. Mondd, mi az a fontos dolog?
- Először egy kérdés... Szeretsz?
- Persze! Mindennél jobban! - vágtam rá hirtelen.

Közben meghozták a rendelést.

- Miért kérdezted?
- Előbb együnk. - mosolygott. Engem persze szétvetett az ideg... A gondolataim ide-oda cikáztak. Mi van, ha ő nem szeret? És lehet, hogy búcsúzásképp hozott ide. Egyszer csak észrevettem, amint Kyle figyel.
- Befejezted? - kérdezte kedvesen.
- Jaa öhm, igen. - tettem le az evőeszközöket, mivel megláttam, hogy ő már végzett.
- Nem arra gondoltam, egyél nyugodtan. - itt esett le, hogy a gondolataimra gondol. Mivel mindet hallotta. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Egyél inkább, most ne gondolj semmire!
- Már befejeztem. - töröltem meg a számat. - És nem tudok a "semmire" gondolni. Szóval?
- Mindjárt itt az érettségi ugye?
- Igen. Kb. 4-5 hónap múlva. De ez most ennyire fontos?
- Hidd el fontos lesz! - kérdőn néztem rá. - Ugyanis sok mindent kell elintéznünk ez alatt a 4-5 hónap alatt. - mondta sejtelmesen.
- Nem értem, mire akarsz kilyukadni... - Kyle csak aranyosan, halkan felnevetett.
- Még jó, hogy csak én látok a te fejedbe, nem pedig te az enyémbe. - jegyezte meg mosolyogva.
Most az egyszer tényleg nem értettem mit szeretne ezzel mondani...

Kyle, látva értetlenkedésem, komolyra fordította a szót. Torkát megköszörülte;
- Pincér! Legyen szíves! - szólt, mire ott termett mellettünk egy, és már vitte is a tányérokat.
- Szóval... Arra gondoltam... - mondta lassan és elkezdett kotorászni a belső zsebében. - Hogy... - itt felállt a székről és elkezdett közeledni felém. - Dorothy Angel... - letérdelt és a két markát felém nyújtotta. - Leszel a feleségem? - és itt a markában lévő kis dobozt óvatosan kinyitotta, és megcsillant benne egy gyűrű.
Én a kezembe temettem az arcom és az ujjaim közül figyeltem Kyle reményben csillogó szemeit és azt az önelégült, de egyben imádni való macsó mosolyát. A szemeim könnyekkel teltek meg...
Hirtelen felugrottam a székről és Kyle-t átölelve adtam utat a könnyeimnek.
Észre se vettem miközben Kyle is felállt és átölelve engem felemelt.
- Ezt most vehetem egy "Igen"-nek? - kérdezte bátortalanul.
- Igen. - nyögtem ki halkan, szipogva.
Kyle letett, kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
Csak néztük egymást egy darabig... Gyönyörködtünk egymás szemében.
Kyle óvatosan elkezdett felém hajolni. Ajkunk már összeért, mikor én kezdeményeztem a csókot.
Az eddigi " legjobb" volt.
Lassan elváltunk egymástól, és Kyle kettőnk közé tette a kezét.
A dobozkát újra kinyitotta és kivette belőle a gyűrűt..
A dobozt letette, majd a kezemet gyengéden megfogva felemelte. Az ujjaimat kiegyenesítettem és Kyle felhúzta rá a gyűrűt.
Igazából csak most láttam meg, hogy egy kisebb kő is díszeleg rajta.
- Gyémánt... - mondta halkan Kyle. - Olyan, mint te. Ritka, de gyönyörű. Kemény, de egyben a gyengeség és a szerelem jelképe.
- Szeretlek! - mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik az arcomon. Kyle gyengéden letörölte, és megcsókolt.
- Szeretlek. - mondta a homlokát az enyémnek döntve. - Menjünk haza. - suttogta.
- Jó. - mosolyogtam.

Kifelé menet összefutottunk a tulajdonossal.

- Áh! Kyle - csapta össze a tenyerét.
- Dave! - köszöntötte Kyle a régi barátot. Én csak tovább fogtam két kézzel a karját.
- Szóval ő volna a... - kezdte mondatát rám nézve.
- A menyasszonyom! - vágott közbe büszkén Kyle.
- Gratulálok! - mondta őszinte elismeréssel.
- Köszönjük! - szólalt meg Kyle, az én nevemben is. Én csak egy aprót bólintottam mosolyogva. Tudja Kyle, hogy (számomra) idegenek előtt, nem beszélek.
- Tud róla, hogy ? Vagy ő is az? - kérdezte, itt a lélekre utalva.
- Igen. És igen. Én vagyok a védelmezője. - mondta Kyle, mire Dave-nek elkerekedett a szeme. - De ne aggódj! Én is tudom a szabályokat! És engedélyezve lett! -mondta unottan.
- Értem. - mosolygott. - Ha nem haragszotok, nekem most mennem kell. Üdv nektek. Sok boldogságot! - köszönt Dave.
- Köszönjük! Köszönünk mindent! - kiáltott még utána, mire Dave csak biccentett.

Kyle-tól még út közben megtudtam, hogy Dave álta az ebédünket. Rendes tőle...

*** 3 hónappal később ***

Kyle odaköltözött hozzám. Én, kb. másfél hónapja teljesen rá vagyok állva az érettségire. Kyle felajánlotta, hogy segít nekem a tanulásban, illetve a háztartásba is besegít. Nem tudom említettem- e már, de istenien főz. Ezek mellet persze próbáljuk tervezni az esküvőnket is. Ami lehet nem is itt lesz.. hanem a lelkek városában, mivel ott mindkettőnknek több a rokon és az ismerős. De persze itt is megfogjuk tartani, mert ugye az a hivatalos.

Jelenleg április 15.-e van. Egy hónap múlva érettségi. Kicsit félek. Ráadásul egyre többet vagyok rosszul. Hányingerrel ébredek. Hulla fáradtan dőlök be az ágyba esténként. Ráadásul késik is, így teljesen felborítva a hormon rendszeremet.

A nappaliban ülve épp függvény táblázatokat és másodfokú egyenleteket oldottam meg. Amikor Kyle odajött és hátulról átölelt.

- A 253. és a 450. feladat nem jó. - közölte nemes egyszerűséggel.
- Ja köszi. - eszméltem fel a nagy matekozásból és már radíroztam volna ki, mire Kyle rám szólt.
- Ne, az nem az. Az a 235. Leült mellém a kanapéra, ölébe vette a könyvet meg a füzetet és elkezdte magyarázni nekem, hogy hol rontottam el. Elég türelmes. Szinte minden nap el kell magyaráznia valamit. Mindig figyelek rá, de most az egyszer nem sikerült. Hallottam mit mond, de nem sikerült fel fognom. Amit valószínűleg Kyle is észrevett. Mosolyogva rám nézett és a derekamnál fogva magához húzott.

- Gyere, kész az ebéd. Aztán hagyd abba a tanulást és feküdj le egy kicsit. - mondta kedvesen, én csak bólintottam egyet.

Átmentünk a konyhába. Kyle szedett levest. Én addig bambán ültem a konyhaasztalnál. Eszembe jutott, hogy utoljára 10 éve volt részem ilyen "kiszolgálásban". amikor még anyáék éltek, na mindegy is.

Megebédeltünk és ahogy befejeztem, már vettem is el Kye elől az üres tányért és mentem volna mosogatni, de Kyle megfogta a karom.

-Mire készülsz?
- Elmosogatok. - válaszoltam egyszerűen.
- Nem!- vágta rá és kivette a kezemből a mosatlant. - Menj és pihend ki magad!
- De nem csinálhatsz mindent te! - Kyle válasz helyett felkapott. - Most mit csinálsz?
- Felviszlek aludni. - vigyorgott.
- De lent össze kell pakolnom a könyveket! - ellenkeztem.
- Majd én összepakolom. - zárta le.
- Köszönöm! - borultam álmosan a nyakába.

Kyle letett az ágyra.

- Nem maradnál itt egy kicsit? - kérdeztem reménykedve.
- De. - mosolygott rám és leült mellém az ágyra.

Kb. 2 perc múlva már aludtam is. Majd olyan volt mintha 5 percet sem aludtam volna fel is keltem.