Idegen védelmező

21. Féltékenykedés és vígasztalás

,,- De, ha így akarod. -mosolyogtam el a végét.
- Akkor most mondjuk úgy hogy nem akarom..." -csókolt meg Kyle.

Lassan elvált ajkaimtól , majd szemembe nézett.
- Nem félsz? - kérdezte Kyle.
- Mitől? - kérdeztem értetlenül.
- A változástól...
- Miféle változástól?
- A lélekből, akit eddig láttál, most a csókoló tanárod lett, az átlagos életedből, felfordulás.. És az utálatos osztálytársadból "jóbarát". - tette hozzá flegmán.
- Nem, mármint nem félek. És tudod miért? - kérdeztem.
- Azért mert valaki azt tanította neked hogy nem kell félni az ismeretlentől. És, ha jól tudom, az a valaki én volnék. Ugye? - kérdezte vigyorogva.
- Könnyű így, hogy kiolvasod a fejemből. - mondtam neki. Ugyanis Kyle szó szerint azt mondta, amire gondoltam.
- Na jó, csaltam. - nevette el magát.
- És amúgy Lewis tényleg jó barátom. Nem értem mi a baj vele...
- Semmi, csak a végén nehogy túl jó barát legyen. - mondta Kyle és megbántva elnézett más irányba.
- Jajj, Kyle. - hajoltam oda hozzá. - Szeretem, de csak úgy, mintha a bátyám lenne! Semmi komoly!
- Mindenki ezt mondja, még az elején... Láttam ahogy beszálltál a kocsijába. - mondta Kyle sértetten.
- Igen, de akkor csak haza hozott, mert nem tudtam volna haza sétálni...
- Jó kifogás! És ugyan miért?
- A bokám miatt te... ! - (szemét) gondoltam. Nem akartam kimondani, mert azzal megbántom. De elég volt ennyi, hogy rágondoltam.
Láttam Kyle arcán a "megvilágosodást". Vagyis csak éreztem, mert én közben karba tett kézzel elfordultam tőle.
- Ezt megérdemeltem. - hallottam suttogó hangját. - De ne haragudj!
Láttam amint épp nyújtja felém a kezét, de inkább elhúzódtam az érintése elől.
- Hát jó, akkor sértődj meg! - mondta feldúltan Kyle.
Éreztem, amint feláll a kanapéról és indul a folyosó felé.
Abban a pillanatban nem tudtam mit csináljak. Szaladjak utána (bár még mindig fáj egy kicsit a bokám) vagy hagyjam, hadd menjen?
A sírás kerülgetett.
Lefagytam. Nem tudtam mi legyen.
Egy biztos volt, mozdulni nem tudtam. A gombóc csak egyre jobban nőtt a torkomban, de sírni nem tudtam.
Ott ültem a nappaliban, a kanapén,karba tett kézzel, gombóccal a torkomban és valószínűleg óriási vörös szemekkel.
De nem tudtam mit tegyek. 18 év alatt sosem kerültem ilyen helyzetbe.

Egyszer csak hallottam, amint csapódik a bejárati ajtó. Itt a vége. Kyle elment. Most nem örökre, de mégis olyan. Most rosszabb, mert tudom hogy mérges rám. És nem is hibáztatom. Én vagyok a hibás. Csak is én. Mert nem tettem semmit, csak hagytam elsétálni. Végzetes hiba...

Ezek után kitört belőlem a sírás. Legalább egy óráig sírtam. Nem csak Kyle miatt. Úgy minden miatt. Most kijött rajtam az iskolai stressz, a feje tetején álló életem gondjai, a rengeteg kérdés, amire még nem tudom a válaszokat és még sok minden.
Csak sírtam megállás nélkül, majd elfogytak a könnyeim.
Mire összeszedtem magam már 19:00 volt.
Gondoltam elmegyek fürdeni és korán lefekszem.
Fellebegtem a lépcsőn, ugyanis nagyon belejöttem ebbe a lebegés dologba, és bementem a szobámba. Kihoztam a pizsim meg fehérneműt és mentem is a fürdőbe.
Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd bekentem a bokámat.
Sétálva bementem szobába, megágyaztam és feküdtem is le.
Vagyis szerettem volna, de lent felejtettem a telóm.
Gyors le portáltam érte, majd vissza a szobámba. Láttam hogy jött üzenetem.
- Ki lehet az háromnegyed nyolckor? - kérdeztem magamtól.

*Messenger*
*Lewis McCarthy írt egy üzenetet*

- Reggel gyalogolsz vagy menjek érted?

- Ahogy akarod.

- Jó, akkor 7:30-kor nálatok.

- Okés.

- Valami baj van?

- Nem, nincs. Miért?

- Ja, csak kérdeztem.

- Hát ok.☺

- Biztos nincs semmi
baj???

- Ahhj Lewis biztos! ☺☺☺

- Jól van na! 😂
Tegyük fel, hogy
elhiszem...

- Nem, tényleg nincs
semmi baj. ☺

- Oké, majd holnap
mesélsz! ☺

- 😑 Jóéjt Lewis.

- Na erre egyből leráz..
Jóéjt 😂

Ahogy letettem a telefont, ismét elkezdtem sírni...
Eszembe jutott Kyle...

Lewis hogy észrevette, hogy valami nincs rendben...
Pedig alig ismer, vagy mégsem?

Így a gondolataimba merülve, sírva aludtam el...

Anya megint itt van... Megint kicsi vagyok... Fogja a kezem... Ismét beszél hozzám... Felnézek rá... Mosolyog... A házban sétálunk... A hálószobába megyünk... Anya a zsebéből elővesz egy képet... Egy nő van rajta... És kettő gyerek... Legugol hozzám... Azt mondja, ez titok... Feláll és elindul a szekrénye felé... Mutatja hogy menjek oda hozzá... Kinyitja a szekrényét... Látom amint hátranyúl a középső polcnál... Kihúz egy dobozt... Egy kisebb díszes dobozt... Felnyitja, majd beleteszi a képet... Nem üres a doboz, de nem látom mi van benne... Anya megint legugol hozzám... Oda adja a dobozt... Én felnyitom a tetejét... Belül, a tetőn van egy tükör... Látom benne a nevető arcom... De meglátok valaki mást is a tükörben... Épp mögöttem áll... Az a sötét alak, aki a temetőben is ott volt... De most van arca... Anya hirtelen kikapja a kezemből a dobozt... Én hátrafordulok, de már senki sincs ott... Anya mond valamit... Ő a te nagyma...

- Dorothy!!!! Ébredj!!! - hallottam meg Lewis hangját.
Ne, csak most neeee... Ahhj Lewis, a legrosszabbkor...
- Fent vagyok... - morogtam.
- Siess, már 7:30!
- Micsoda?! - ültem fel hirtelen.
- Szedd össze magad! Lemegyek a nappaliba. Kapsz 10 percet! - mondta Lewis nevetve.
Oldalra néztem az órámra és csak 6:50 volt.
- Te nem normális.. - vágtam Lewishoz a párnám.
- Most ezt mivel érdemeltem ki?! - nevetett.
- Miért keltettél fel?! Még 7:00 sincs! - kérdeztem. - Meg egyáltalán hogy jöttél be?!
- Hű, hát először is azért keltettelek fel, mert én nem tudtam aludni és gondoltam átjövök hozzád. És a bejutás, (itt megrántotta a vállát) nem hiába voltam én a város rossz fiúja... - nevetett.
- Egyszóval most betörtél hozzám?
- "Csúnya szavakkal" kifejezve, jah.. - nevetett.
- Ahhj, na mindegy, akkor most már el kezdek készülődni. - Hideg van kint?
- Elég, ha annyit mondok hogy nem tudtam beindítani a Range Rover-t, mert kint hagytam éjszakára?
- Szóval NAGYON hideg van... - vontam le a következtetést.

Lewis lement a nappaliba, addig én felöltöztem, majd bementem a fürdőbe és megcsináltam a sminkem és a hajam. Mikor elkészültem, bementem a szobámba a táskámért. Örömmel vettem észre, hogy már nem fáj annyira a bokám.
A lépcsőt még nem mertem bevállalni, ezért lelebegtem. A konyhánál letettem a táskám és bementem a konyhába, szendvicset csinálni.

Lewis karba tett kézzel neki dőlt az ajtófélfának.
- Mi sem természetesebb, annál, mikor kedd reggel betörsz a padtársad házába, majd mikor a nappaliban várod, ő csak random lebeg lefele a lépcsőn... - mondta Lewis "ábrándozva".
- Szerintem mindenki ilyen teljesen átlagos reggelekre vágyik. - nevettem.
- Szerintem is. - nevetett fel Lewis.

Hirtelen eszembe jutott a tegnap este... Kyle... A veszekedés... És éreztem hogy mindjárt elsírom magam ismét, de helyette csak apró könnycseppek gördültek le az arcomon, amit Lewis észre is vett.
- Hé... - mondta lágy hangon. - Mi a baj?
Lewis kivette a kést a kezemből, amivel kentem a kenyeret, majd átölelt.
- Na ülj le, és mesélj el mindent. Addig én megcsinálom a szendvicsed.

Leültem az ebédlő asztalhoz és elkezdtem összefoglalni az eddigi 18 évemet, amiről, Kyle-on kívül, senki sem tudott. Mostanáig...

Hello people!
Here the new part!
Itt az új rész! ☺
Remélem tetszik.
Xoxo. Melissa