In love with a doctor

38.fejezet

És megtörtént. Letelt a két hónap. A varázslatos és sírásokkal teli két hónap. Nagyon hálás voltam Spencernek, hisz a férfi folyamatosan mögöttem állt, és úgy éreztem, hogy együtt le tudunk győzni mindent és mindenkit...sorozatgyilkosok rettegjetek!

- Mi az?-öleltem át Spencert hátulról?-Tudtam, illetve sejtettem, hogy mi az aggodalmának az okozója, de biztosra szerettem volna menni, azt akartam ,hogy kimondja.

- Szerinted a következő tetthely hol lesz?-bújt hozzám, a levegőt pedig frusztráltan kifújta.

- Spence...-símitottam végig a hátát.-Ne aggódj.-kértem. A férfi megfordult az ölelésembe és felszegett fejjel, figyeltem a sötét szempárokat, amik félelemmel voltak megtelve.

- De aggódom.-jegyezte meg nyafogva.-Anno folyamatosan láttam JJ és Hotch arcát, amikor magukra hagyták akár Henry-t ,akár Jack-et és tudom, hogy milyen rossz. Illetve, most már tudom.-javította ki magát.

- Édesem.-simítottam végig az arcán.-Felfogsz öltözni, besétálsz az irodába és mosolyogni fogsz. Utána pedig haza jössz hozzám és a kisfiúnkhoz.-játszadoztam a hajával. Mit szólsz?

- És ha sokáig nem leszek itt?-kereste ismételten a kifogásokat, amin tulajdonképpen meg sem lepődtem.-Mi van ,ha lemaradok minden fontos momentumáról? -Az első szaváról, a fogáról, vagy a barátnőjéről.

- Még csak két hónapos.-nevettem fel.-Meg fogunk várni.-öleltem magamhoz, még szorosabban. Próbáltam a vérkeringését lelassítani, ezzel is megnyugtatva őt.

Fél óra múlva lelépett, én pedig vigyorogva ajtót nyitottam az újdonsült keresztapának.

- Morgan.-mosolyodtam rá.

- Kölyök.-esett neki a hajamnak. Igen, szokása.

- Most fogom megmosni.-nevettem fel.

- Igen, éreztem.-fintorgott.-Kenyérre lehetne kenni.-célzott a zsír mennyiségére.

- Ha-ha-ha.-nyújtottam rá a nyelvemet.

- Aaron?

- Alszik még.-vontam vállat, miközben elmorzsoltam egy imát, szerencsére nagyon sokat alszik és keveset sír, pláne, most hogy már megszokott minket.-Figyelj, gyorsan lezuhanyzok, figyelnél rá?

- Felkelthetem?-vigyorodott el.

- Tőlem. -húztam el a számat. Nem gondolom ,azt hogy rossz anya vagyok, csupán ezért. Spencerrel még az elején leszögeztük, hogy ez a baba egy közösségbe, egy családba fog szocializálodni. Aaron köztudottan, úgy érzi, jól magát, ha beszélnek körülötte, ha megy a tévé és ha társaságba van...hiába az anyjára ütött.
Miután gyorsan bemutattam Morgannek, hogy mi hol van, ami picit rosszul esett neki, a zuhany alá álltam.
Komolyan ez a napomban a kedvenc részem, na meg amikor alszok. A jó,pihepuhi ágyamba. Szép is lenne.
Körülbelül negyed óra elteltével végeztem, kiszálltam a kabinból és egy laza ruhát kaptam magamra. A hajam viszonylag gyorsan megszáradt, de neki estem egy hajszáritóval is.

- Itt vagyok.-siettem le a lépcsőn. -Aaron?-néztem körbe.

- Visszatettem a kiságyába. Csak egy gyors pelus csere volt. Te pedig azt mondtad, hogy másfél órája etetted meg.-ráncolta a szemöldökét.

- Igen.-csaptam a homlokomra.-Tényleg.-bólintottam.-Csak tudod mostanában feledékeny vagyok.

- Megértem.-mosolyodott el.-De megéri tökéletes szülők vagytok.

- Remélem.-haraptam az ajkamba zavartan. Ez volt az a pillanat. Derek átszelte a közöttünk lévő távolságot, én pedig hirtelen felindulásból hátrébb léptem. A fekete FBI ügynők nem zavartatta magát, felém lépett, a kezét végig simította az arcomon, majd megszólalt.