• hatodik rózsa •

504 101 26
                                    

Kívánatos ajkaid cseresznyés íze

Az első közös nyarunk volt.

Meghívtál egy hétre a nagynénédék farmjára, én pedig - természetesen - rögtön belementem, vigyorogva, s magamban, még egy örömtáncot is eljártam.

Hihetetlenül izgatott lettem, hiszen úgy éreztem, ez a hét tökéletes lesz arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és bíztam abban, hogy végre érzéseimet is lesz bátorságom elmondani.

Valamiért, már nem féltem attól, hogy esetleg nem viszonozod érzéseimet, - talán kissé elbíztam magam, de úgy éreztem, nem történhet baj.

Fantasztikusan éreztem magam veled.

A nagynénédék rendkívül kedves emberek voltak, s ugyan már idősek, ennek ellenére is fiatalosak. Mikor velük beszélgettem, mintha csak egy kortársammal tartanék eszmecserét.

A harmadik napon, elmentünk a közeli cseresznyefák birodalmához, mert a nénéd megkért, hogy szedjünk friss, bordós lilás gyümölcsöt - az idei meggy - illetve, cseresznyelekvárhoz.

Azon a napon - szerintem - legalább tíz kiló cseresznyét megettünk, és legalább kétszer annyit le is szedtünk, így napnyugtakor, elégedetten ültünk le az egyik fa árnyékába, onnan vizslatva a lélegzetelállítóan szép tájat, s a pompás naplementét.

Igazán romantikus pillanatnak éltem meg, s reménykedtem, hogy te is hasonlóan érzel.

Kobakodat vállamra hajtottad, én pedig, kezemet combodra helyeztem, lágyan cirógatva az azon elterülő selymes bőrréteget.

Érintéseim nyomán libabőr futott végig rajtad - mire egy aprót kuncogtam, s szembe fordultam veled.

A lemenő nap sugarai megvilágították pírral telt arcodat, a lágy, nyári szellő, kissé felborzolta aranyszínű hajkoronádat, kreolos bőröd pedig ragyogott a fényben.

Akkor is - ismeretségünk folyamán már sokadjára -, azt gondoltam, egy Angyal ül mellettem, akit sosem akarok elengedi magam mellől.

Önző vagyok? Meglehet. De az igazság az, hogy valóban így gondoltam.

- Jimin. - suttogtam elhalóan nevedet, mire kíváncsian fordultál felém. Így már szemben ültünk egymással, a szívem pedig egyre hevesebben dobogott.

Tudtam, éreztem, hogy ez az a pillanat, most kell elmondanom, vagy sosem, de végül az első opciót választottam - noha, nem szavak formájában.

Azok használatával mindig meggyűlt a bajom, én inkább a tettek embere voltam.

Lágyan végig cirógattam arccsontodon, mire pír szökött az arcodra, s szólásra nyitottad ajkaid.

- Ho-Hobie. - olyan édesen ejtetted ki ajkaid közt becenevem, hogy önkénytelenül is elkuncogtam magam, ezzel belőled is kicsalva egy gyönyörű ajakgörbületet.

Közelebb hajoltam hozzád, orrunk már majdhogynem össze is ért, de még vártam. Bal tenyerem arcodon pihent, jobbom pedig derekadon, de még nem mertem lépni.

Egy ideig várakozóan pillantottál rám - ahogyan én is rád - , majd szemhéjaid kissé megremegtek, s lehunytad azokat.

Párnácskáim még nagyobb mosolyra ívelődtek, majd lehunyva pilláimat, végre megszüntettem a köztünk lévő maradék távolságot.

Óvatosan ízlelgettem felső - majd alsó ajkadat, minden pillanatot kiélvezve, miközben te aprócska kezeidet nyakam köré fontad, úgy vonva közelebb magadhoz - persze, ha az még lehetséges volt egyáltalán.

Remegve mozgattad ajkaidat, éreztem, hogy ujjaid remegtek tarkóm körül, mire akaratlanul is belemosolyogtam csókunkba.

Biztatóan simítottam arcod selymes felületére, miközben végig nyaltam alsó ajkadon - remélve, hogy csókunkat sikerül elmélyítenem.

Egy ideig tétováztál ugyan, de végül leejtetted állad - ezzel a világ legboldogabb emberévé téve engem -, s bejutást engedtél szájüregedbe.

Ajkaidnak, nyelvednek, édeskés, cseresznye íze volt, s én úgy faltam párnácskáidat, mint a kedvenc csemegémet.

Az is volt, akkor.

Nyelveink szerelmes, lágy táncot jártak, s úgy csókoltuk egymást, mint ahogy az ember, az éltető levegőt szívja be.

Függtünk egymástól, s úgy éreztük, egymás ajkai nyújtják nekünk a levegőt, az éltető erőt.

Végül - mily' ironikus módon - pont a levegő, s annak hiánya szakította meg hosszan tartó csókunkat, s erősen zilálva néztünk egymás íriszeibe.

Szavak nélkül is értettük, mit gondol a másik s elég volt egy édes mosolyt kapnom tőled, hogy tudjam;

Te is szeretsz engem.

Cseresznyés ajkaid, oly' kívánatosak, oly' hívogatóak, s én oly' annyira szeretem őket. Hatodjára, az ajkaid ejtettek rabul, elérve, hogy ne csak gazdájukba, hanem jó magukba is, menthetetlenül beleszeressek.

**********
Vasárnapi kiss momentből sosem elég.❤️
No meg, nem vagyok én semmi jó megrontója, MÉG.😏

Húsz szál rózsa: Neked  ||JiHope||Where stories live. Discover now