• hetedik rózsa •

451 92 9
                                    

Gyönyörű tested s annak minden egyes pontja

Emlékszel még arra a bizonyos első, közös éjszakánkra? Csak reménykedni tudok benne, hogy igen, ugyanis számomra, felejthetetlen volt.

Miután a cseresznyefák árnyéka alatt végre egymásra találtunk, úgy határoztunk a földjeitek szélén található aprócska, ám annál meghittebben berendezett kunyhóban szállunk meg.

Őszintén, fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni, de nem akartam túl sokat rágódni a dolgokon.

Túlzottan régóta epekedtem már akkoriban utánad ahhoz, hogy azon gondolkozzak, "most mégis hogyan tovább".

Láttam rajtad, hogy rettentően izgulsz. A kulccsal is perceken át babráltál - úgy remegtek kezeid.

Egy ideig hagytalak bénáskodni, majd miután megelégeltem félelemmel teli tekinteted figyelését, nyugtatóan simítottam végig hátadon, kezeimmel megállapodva tarkódon -

- közelebb vonva magamhoz kívánatos ajkaidat, egy aprócska csókot lehelve rájuk.

Édes mosoly jelent meg szád sarkában, miután elváltunk, és már sokkal magabiztosabban nyúltál a zárhoz, hogy könnyűszerrel kinyithasd.

Tenyerem izzadt, miközben körbejártuk a kis konyhából, fürdőből, és hálószobából álló faházat.

- Tudod, télen sokkal meghittebb ez a hely. A nagynénémmel sokszor aludtunk itt kint, a meleget ontó kályha előtt. Imádtam itt lenni. - ajakgörbületed nagyobb ívet vett fel, miközben tekinteted végig futtattad a hálószobán.

Boldogan karoltam át derekadat, államat válladra hajtva, onnan kémlelve arcodat.

Gyönyörűen festettél, mintha csak egy természetfeletti szépséggel rendelkező tündért tarthattam volna kezeim között.

Boldog voltál, a mosoly levakarhatatlannak bizonyult kívánatos, kissé duzzadt ajkaidról, de úgy érzem, nem véstem kellően emlékezetembe azt a pillanatot.

Pedig mennyivel könnyebb lenne most, ha arra a boldog, egészséges arcodra gondolhatnék vissza.

Az este további része igazán meghitten és idillien telt. Hevertünk az ágyon, te mellkasomon - félig rajtam fekve - pihegtél , én pedig a tincseiddel játszottam, és leírhatatlanul boldog voltam.

Minden, amiről az előttig csak álmodni mertem - vagy még azt sem -, hirtelenjében valósággá vált, és végre akkor simogathattalak, csókolhattalak, amikor csak kedvem tartotta.

Mintha egy gyermekkori álmom vált volna valóra akkor, s mondhatni, ez féli-meddig, igaz is volt.

Fogalmam sincs, hogy keveredtünk végül intimebb helyzetbe, de mikor a következő pillanatban feleszméltem, már alattam feküdtél, hevesen mozgó mellkassal, duzzadt ajkakkal, némán könyörgő íriszekkel a folytatásért.

Én természetesen, nem voltam rest.

Egy ideig még kívánatos ajkaidat ízlelgettem, majd áttértem nyakadra, s - pólódtól megszabadulva -, végre káprázatos felsőtestedet is megcsodálhattam.

Hasadon izmos kockák feszültek, derekad vékony volt és karcsú, izgató mellkasodon pedig verejtékcseppjeid gyöngyöződtek.

Lélegzetelállítóan festettél a Hold fehéres, kissé fakó fényében, s én képtelen voltam betelni a látványoddal.

- M-mi az? Elment e-ettől az egésztől a kedved most? - gyönyörködésemből zavart hangod hozott vissza, s mikor arcodhoz hajoltam, vettem csak észre, hogy ajkaid immáron lefelé görbülnek.

- Ne hülyéskedj Jimin! - nevettem fel édes zavarodon, de -

- régi énemtől kérdezve;

Nem lett volna egyszerűbb csak annyit mondani, hogy "Gyönyörű vagy"?

**********

Csodálatos éjszakát töltöttünk el együtt. Én próbáltam minél kevesebb fájdalmat okozni neked, és annál több kéjjel és vággyal vegyült érzést, te pedig már csak a puszta lényeddel és nyögéseiddel is képes lettél volna a mennyekig repíteni engem.

Amikor mellkasodat kidomborítva sóhajtoztad nevemet, mikor kéjencen mozgattad csípődet, többért és többért könyörögve nekem.

Mikor egybe forrtunk egy forró, szenvedélytől túl fűtött, szerelmes csókban...

Pillanatok, melyeket örökké emlékezetembe véstem, s pillanatok, melyekre a rosszabb napokon visszaemlékezhetek.

Jimin, szeretem a gyönyörű tested, a gyönyörű lényed, a gyönyörű hangod, a gyönyörű mosolyod, s mindenedet, ami te vagy. Klisés és giccstől túl fűtött gondolatok ezek, de amióta mellettem vagy, a szerelem is teljesen új értelmet kapott számomra.

Te lettél számomra a szerelem definíciója s annak megtestesítője is egyben.
Képes voltam hetedjére is beléd szeretni azon az éjjelen, s ó!
Azóta ez még hány százszor megismétlődött!

**********
Szépséges estét^^
A wattpad barátom végre megengedte, hogy kirakjam ezt a részt is, de sajnos így nem tudtam betartani a minden napos részek hozását. :c
Nagyon Sajnálom! :(
No meg, khm... NE VERJETEK MEG NAGYON, LÉGYSZI, de annyira nem megy nekem bármiféle erotikus tartalom megírása, hogy az valami hihetetlen! :') :c

Na jó, inkább abba hagyom a sad emojik használatát, és elbúcsúzok.
Pusza nektek!❤️❤️

Húsz szál rózsa: Neked  ||JiHope||Where stories live. Discover now