Húsz szál rózsa: Neked ||JiHope||

• kilencedik rózsa •

Önzetlenséged

Ma felhívtak a kórházból, s azt hittem, hogy a szívem abban a pillanatban áll majd meg.

De csak az állapotodról adtak értesítést - mint minden hónap első hétfőjén.

Azt mesélte a Nővér, hogy a pszichiáterrel azóta sem vagy hajlandó beszélgetni, csak a nevemet hajtogatod.

Miért teszed ezt velem?

A Nővér azt is elmesélte, hogy megkérted őt, mondja azt nekem, veled minden rendben - de a Nővér képtelen volt hazudni.

A nyomor legaljában is csak velem vagy elfoglalva, s azzal, hogy én ne sérüljek.
Az önzetlenséged az, melytől a leginkább megsérülök.

Megkérdeztem a Nővértől, hogy megkapod-e a rózsáimat, de nem kaptam tőle valós választ.

Hiába győzködöm őket, hogy ez az állapotodnak is jót tenne, nem hajlandóak átadni neked üzeneteimet.

**********

Mindig is az én érdekeimet tartottad a legfontosabbnak, s ez a legapróbb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig megmutatkozott - s megmutatkozik, mind a mai napig is.

Mindig is odavoltam a horror filmekért, s bár, tudtam, hogy kissé ijedős vagy, fogalmam sem volt arról, hogy mennyire is rettegsz az ilyen típusú filmektől, s mindazon dolgoktól, melyek bennük megtalálhatóak.

- Ma jelent meg a kedvenc horror filmem második része. Arra gondoltam, hogy este elmehetnénk megnézni! - pördültem feléd vidáman a számítógépes székemben csücsülve, mire te lágyan elmosolyodtál, s ölemben foglaltál helyet.

- Ha te szeretnéd megnézni, én benne vagyok. - leheltél finom csókot ajkaimra, miközben aprócska kezeidet nyakam köré fontad, s úgy néztél szerelemtől ittasan, boldogságtól csillogó szemeimbe.

Annyira lenyűgöző voltál, s én annyira odáig voltam érted, hogy egy egész fogalomszótár nem lenne elég ahhoz, hogy kifejezzem irántad érzett szerelmem nagyságát és erejét.

Az aznapi esténket a moziterem sötét falai között töltöttük. Bár majdhogynem premier előadás volt, a nézőtéren mégsem voltak túlzottan sokan, mondjuk, az is tény, hogy nem sok ember bírja a ilyen brutalitású filmeket ép idegzetekkel.

Te sem voltál ilyen ember.

A film első felében annyira lenyűgözve bámultam a vetítővásznat, hogy egészen meg is feledkeztem rólad, csak egy halkabb sikkantásod zökkentett vissza a valóságba.

Kuncogva fordultam irányodba, de a mosolyom azon nyomban le is hervadt, mikor megpillantottam könnyektől áztatott, s rémülettől csillogó pilláidat, miközben ujjaiddal görcsösen markolod az ülés karfáját.

Nem sokat tétováztam, felhúztalak, s gyorsan kisietve veled a teremből, a mosdóba vonszoltalak téged.

Miután kiértünk a sötétségből tűnt csak fel, hogy mennyire lesápadtál a film alatt, s homlokodon a verejtékcseppek száma is jelentősen megsokszorozódott.

- Hé Chim, minden rendben? - kérdeztem aggódva, miközben arcodat két tenyerem közé vettem, úgy fürkészve lefehéredett arcod, s véresre harapdált ajkaidat.

- Pe-persze, csak nem bírom annyira a horrort. - nevettél fel kínodban, pilláidat zavartan kapva el rólam. - De ne is törődj velem! Menj csak vissza a filmre, én addig kint foglak várni, rendben? - mosolyogtál rám szelíden, ujjaiddal biztatóan szorítva meg kezemet.

- Viccelsz? Nem hagylak itt ilyen állapotban! - hangom megdorgálónak szántam, de a helyzet az volt, hogy rettentően érdekelt a film, s ellentétben veled;

Az én önzőségem, nem csak rajtam, hanem egész kapcsolatunkon is eluralkodott.

- Jajj, Hobie! Tudom, hogy mennyire odavagy azért a filmért, menj csak! - leheltél szerelmetes csókot ajkaimra, majd az ajtó felé lökdösve engem - visszaküldtél a filmre.

Végül végig néztem a filmet, egyedül hagyva téged a rettegéssel. Míg én jól szórakoztam - teljesen megfeledkezve nyomorodról, te rettegve várakoztál rám az előtérben, egyedül - abban reménykedve, hogy én jól szórakozom a filmen - nélküled.

A te önzetlenséged s az én önzőségem, bár ugyan, kiválóan átfedték egymást, a kapcsolatunkat a szakadék szélére sodorták, téged letaszítva a mélybe, az általam generált sötétség kegyetlen bugyraiba.

Szeretlek Park Jimin, annyira szeretlek. Miért késő már?

Miért hagytam, hogy vallomásom ideje már késővé váljon?

Kilencszer, s még annak a kilencvenkilencszeresénél is többször mutatkozott már meg önzetlenséged előttem, melyet midig is annyira csodáltam és szerettem benned.