• tizenkettedik rózsa •

353 71 5
                                    

Hangod nyugtató szelídsége

Ma ellátogattam az Anyukádhoz.
Tudom, hogy aggódsz miatta, ezért elmentem őt megnézni, látni, hogy minden rendben van-e vele.

A helyzet az, hogy teljesen kifordult magából, amint meglátott, így végül nevelőapádnak kellett őt megnyugtatnia.

Tudom, hogy sosem kedvelted őt, mert úgy érezted, hogy Apád helyébe akar lépni, de tudod, nagyon rendes ember, és igazán aggódik érted.

Anyukád durva szavakat vágott a fejemhez, de azt hiszem - igaza volt.

- Hogy mersz a szemem elé kerülni? Miattad van ott Jimin, ahol! Te undorító féreg, takarodj a szemem elől! - de nem tágítottam, beszélni akartam vele, bocsánatot kérni, megbocsátásért akartam esedezni, mire tenyere az arcomon csattant.

- Tönkre tetted a fiamat, érted?! Tönkre tetted az egyetlen fiamat! Miattad haldoklik te undorító patkány! Bár meghalnál! - sírt, keservesen sírt, miközben a mellkasomat ütlegelte, s a könnyek akkor már az én íriszeimet is mardosták.

- Miattad szenved. - borult le keservesen a padlóra, mire az én könnyeim is utat törtek maguknak.
Igaza volt, annyira igaza volt.

Én taszítottalak a sötét mélységbe, és erre semmiféle mentségem nem lehet.

- Sajnálom, könyörgöm! Nagyon sajnálom. - sírva borultam le elé a padlóra, homlokomat a hideg földnek döntve, úgy esedezve a bocsánatáért.

- Gyűlöllek Hoseok. - Anyád szavai ridegek voltak, s undorodóak, de kérlek, ne haragudj rá ezért!

Annyira igaza van, én is gyűlölöm magam, s én sem tudok magamnak többé megbocsátani.

Ki várhatná el tőle, hogy akkor, Ő így cselekedjen?

Tönkre tettem Életem értelmét, érted?
Tönkre tettelek, Jimin.

Felnéztem Anyád szemeimbe, s keservesen ért az arcul csapás, hogy mennyire is hasonlítotok.

Mindkettőtöknek aprócska ujjai vannak, szemetek is pont olyan éjfekete és húzott.

Arcvonásaitok is majdhogynem megegyezőek, a hajatok pedig -
- bár eredetileg mindketten gyönyörű, fekete hajjal vagytok megáldva, most mindketten selymes, aranyon fénylő szőke tincsekkel rendelkeztek.

Mindig annyira szoros volt köztetek a kapcsolat és a harmónia, s most miattam tűnt el mindkettőtök szeméből az a lehengerlő csillogás.

Mit tettem?

***********

Fogalmam sincs, hogy meddig térdelhettünk egymás előtt a padlón, sírva, mikor megjelent Nevelőapád, s felsegítette Édesanyádat, hogy felkísérje a szobájukba.

Mikor visszatért hozzám az előszobába, én még mindig ugyanabban a pozícióban voltam, mint az előbb, s megtörten révedtem magam elé.

- Hoseok. - simított kedvesen vállamra, mire rá kaptam íriszeimet, s gyorsan letöröltem az íriszeimből kibuggyanó könnyeket.

Mindig is utáltam, ha gyengének láttak az emberek, de mióta nem vagy velem, a gyengeség és a tehetetlenség teljesen eluralkodott felettem.

- Hé, Hoseok, semmi baj. - letérdelt mellém, és biztatóan karolta át vállamat, magához húzva - így nyugtatgatva.

- Chungmin most - érthetően - teljesen maga alatt van, de egyáltalán ne vedd magadra a szavait. Szeret téged, és boldog, amiért Jimin mellé ilyen pár jutott, egyszerűen csak nem bírja fel fogni, hogy hogyan történhetett ez a fiával. - hangja megremegett, amíg beszélt, de karja - mely vállam köré fonódott -, továbbra is erősen tartott -
- ezzel egy kisebb megnyugvást keltve bennem.

Akaratlanul is eszembe jutott, hogy a rossz napjaimon mindig te biztatgattál, édes, kedves, szelíd hangoddal nyugodtságot költöztetve a szívembe.

Annyira tökéletes voltál Jimin, túl jó, s ezért a élet, angyali szárnyaidat hegekkel borította be, mert -

- nem tudta elviselni lelked tisztaságát ebben a bűnös, koszfészekben.

Kérlek, bocsáss meg amiért, képtelen voltam megvédeni téged!

Tizenkét rózsát küldök most Néked, kifejezve szerelmemet, s hálámat, amiért, hangod nyugtató szelídsége, a legkeservesebb pillanatokban is a teljes megnyugvást tudta elhozni számomra.

*************

Remélem, Szép Estétek van!❤️

Húsz szál rózsa: Neked  ||JiHope||Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu